Mélyég kalendárium II.
A sorozat előző részében látványos őszi és téli mély-ég objektumokkal ismerkedtünk meg. Ezúttal a nyári ég csodái közül szemezgetek, és helyet kap a cikk hasábjain egy kevésbé ismert, de a maga nemében könnyű tavaszi objektum is. Utolsó bekezdésünk önálló észlelési tervek készítésére buzdít.
Kalandozások a nyári égen
10 magnitúdós fényessége és rendkívül könnyű megtalálhatósága ellenére az NGC 4361 Pl Crv nem tartozik az ismertebb objektumok közé. A Holló csillagkép északi részén elhelyezkedő köd szerényen bújik meg az óriás M 104 árnyékában. Már javában tartott a 73P-láz, amikor 2006 tavaszán távcsővégre kaptam. A 114/500-as Bresser műszer 50x-sel meglepően jól mutatta a 1,5-2’-es planetárist, de részleteket nem tárt fel, egy kissé sűrűsödő, diffúz foltocska látszott: az NGC 246 kissé kisebb és halványabb testvére. Katalógusadatai: 10,3m, 60-80”. Tavaszonként, ha már a Virgo galaxisait kiveséztük, álljunk meg ennél a planetárisnál, és vegyük szemügyre 15-20 cm-es távcsővel.
Folytassuk most kalandozásainkat – egy merész ugrással kelet felé – a Sagittarius déli objektumai között. Ezen a vidéken járva évről-évre lejjebb merészkedek, néha már az M 8 is magasan állónak tűnik, nem is beszélve az M 17-ről. Természetesen csak a -30, -35 fokos deklináción látható halmazokhoz viszonyítva. 2006 júliusában csendes alsóvárosi erkélyemről a gömbhalmazok voltak a favoritok. Öt példány: két NGC és három nagyon déli Messier, ezeket még soha nem is láttam.
A gamma Sgr környezetében számos gömbhalmaz található, talán a legérdekesebb az NGC 6522 és 6528 párosa, alig 20’-re egymástól. A 7-8 magnitúdós égitestek felkeresése „csupán” jó eget és déli horizontot igényel, a műszer nem lehet akadály, 2002-ben kézben tartott 10×50-es binokulárral is láttam őket.
A két fokkal délebbre megbújó NGC 6569 GH már sokkal keményebb dió. Csupán a Sky Atlast használva indultam keresésére, de a megadott helyre érkezve nem láttam először semmit. Lassan-lassan viszont kibontakozott a háttérből egy 3’-es derengés, amely mintha kelet felé egész kicsit kiterjedtebb lenne… Mag nem látszott, csupán kissé sűrűbb volt a középső része. Amennyiben valakinek kedve szottyanna felkeresésére, mindenképp nagyobb műszerekkel próbálkozzon, ha látni is akar valami részletet a halmazban. A GSC szerint 8,7m-s, és meglepően nagy, 5,8’-es méret van megadva.
Az NGC 6652 GH, a maga -33 fokos deklinációjával, már közelebb esik az epszilon Sgr-hoz, és az M69 mellett található. Felkeresését nagyban megkönnyíti a 8-10’-re tőle látható 7m körüli csillag. Érdekes módon, a 6569-cel szinte azonos paraméterek mellett sokkal könnyebben megfigyelhető. GSC adatai: 8,7m, 3,5’. Valójában egy 5’-es, kerek, inhomogén felszínű, tipikus gömbhalmaz, meglepően fényes csillagszerű maggal. Felületén foltok sejthetőek, de nem állnak össze rajzolható egységekké. Megmagyarázhatatlan, miért látszott sokkal nagyobbnak a megadottnál. Fényessége is egész biztosan magasabb 8,7m-nál. Megfigyelését 15 cm-es átmérőtől ajánlanám, de jobb szeműek, kitartóbbak 10 cm körüli távcsővel is próbálkozzanak.
Ha már itt tartunk, nem lehet elmenni szó nélkül az M69 GH mellett. Nem sok éjszaka adódik a megfigyelésére, lévén -32 fok a deklinációja. Kész csoda, hogy a 18. században egyáltalán felfedezhették. Egyike annak a három déli Messiernek (M69, M70, M54), amiket eddig soha nem láttam. Ezen az estén sorra kerültek, de az M54-et nem rajzoltam le. Közepesen csillaggazdag látómező öleli körül a halmazt, melynek kiterjedése 6’ lehet, és nagyon fényes csillagszerű magja azonnal szembetűnik. Felszíne magas fényessége ellenére szinte teljesen homogén, csupán négy rövid kis pókláb indul ki a fő égtájak irányába. Ily módon az EL-sal szemlélt gömbhalmaz, némi fantáziával, egy shurikenre, nindzsa dobócsillagra hasonlít… A POSS lemezeken a csillagok tömörülése kirajzolja a formát, bár vizuálisan mindig jobban érzékelhetőek ezek az inhomogenitások. GSC adatok szerint 7,5m-s és 7,1’-es, legfényesebb csillagai 14m-sak. Mindenféle műszerrel érdekes lehet, persze más és más részletek vehetők észre. Bontását 20-25 cm-es átmérő felett remélhetjük, de teljesen soha nem fog felbomlani.
Az M70 GH nagyobb és egy leheletnyivel halványabb (7,9m, 7,8’), de mégis nagyon szép. Az 5-6’-esnek látott halmaz kissé elliptikus megjelenését három tömzsi kinyúlás okozza, melyek inkább tekinthetők a halo inhomogenitásainak, mint valódi póklábaknak. Finom, márványos, fátyolos megjelenését nagyon szépen egészíti ki fényes csillagszerű magja, és a felületére vetülő két halvány csillag. Az esztétikus csillagmező tovább emeli a látvány szépségét. Ha a lehetőségeink megengedik, ne habozzunk felkeresni egy forró nyári éjszakán, mert kellemes látványban lehet részünk, főleg, ha nagyobb (20 cm feletti) távcsővel szemléljük. Ebben az esetben már feltárulnak legfényesebb, 14m-s tagjai is.
Hirtelen váltással elhagyjuk a Nyilas déli peremvidékét, és kellemes magasságokba, az Aquila és a Sagitta határáig emelkedünk. A Cr 399 (Vállfa-halmaz) már szabad szemmel és kis binokulárokkal is élvezhető látvány, de a szomszédságában megbújó NGC 6802 NY Vul már nagyobb műszert igényel. 10 cm-nél kisebb távcsövekkel csak nagyon sötét égen és kis nagyítással lehet esélyünk. Mindazonáltal nem elkeserítő látvány, hiszen a kis 11,4 T látómezejében 50x-es nagyítással mintegy 7,5×5 ívperces halvány derengés. Ezzel ellent mond az összes katalógusadatnak, melyek 3,2’-es méretet említenek (GSC, SAC), 8,8m-s összfényesség mellett. Fényessége valószínűleg magasabb a megadottnál, mert nagy felületen terül szét. Elnyúlt alakzat, sűrű csillagmezőben, három fényes előtércsillag keretezi, melyek egyike szép kettős. Felülete középen inhomogén (sűrű halmaz, de tagjai csak 14-18 magnitúdósak), míg a széle egyenetlen, haloja DK-i és DNy-i irányba meglehetősen kiterjedt. Néhány 12-13 magnitúdós előtércsillag vetül rá, ezek elsősorban a keleti szélén sorakoznak. Bár a Vulpecula sokkalta gazdagabb fényes halmazokban, azért ha nagyobb műszerrel rendelkezünk, ne menjünk el a rendkívül könnyen megtalálható halmaz mellett, mert sűrűsége ellenére könnyen bontható (mivel nagy a felülete), és fényesebb tagjait biztosan megpillanthatjuk 20 cm-es távcsövekkel is.
A Vállfa másik végére „akasztva” lelhetünk rá az IC 1299 NY-ra. Ez már bizony kemény dió, leginkább egy igen halvány üstökösre hasonlít. Ilyen halvány halmazokat vétek is észlelni, hacsak nem a kuriózumok gyűjtése a cél. 4×5 ívperces felülete alig látszik, talán 10 magnitúdós lehet, de katalógusadat nincs róla. A Guide alapján van egy sejtésem, miszerint a halmaz egy 14 magnitúdós (előtér)csillag-fürt és néhány sokkal halványabb halmaztag együtteseként látszik. Ezek az előtércsillagok a déli oldalon grízessé is teszik a felületét. Az IC katalógushoz nem illő, nagyon halvány halmaz, csak 15-20 cm-es műszerekkel érdemes észlelni, bár nem hiszem, hogy sokkal több látszik belőle.
Az Aquila északi fertálya sok jellegtelen és halvány nyílthalmaznak ad otthont. Derült nyárvégi estéken eredtem a nyomukba, de kis műszeremmel csupán minden másodikat tudtam megpillantani. Három ezek közül:
Az NGC 6840 és 6843 NY Aql egymástól mintegy 20’-re helyezkednek el. Katalógusadataik hiánya keltette fel mély-eges érdeklődésem. 11,4 cm-es távcsövemmel teljesen eltérőek, de nem olyan rossz a látvány, mint az IC 1299-nél. A 6840 elég nagy, 5-6’-es, elnyúlt folt, 6-8 csillag észlelhető benne, melyeket a halmazhoz tartozónak érzékelek. Ezt egészíti az inkább körszerű derengés. Összfényességét csillagokhoz becsülve, 9,0m-t kaptam eredményül. Társa, a 6843 sokkal kisebb, és elég furcsa megjelenésű. 2 ívperc hosszú, 11,5m-s tagokból álló csillaglánc (3 tagja érzékelhető) kis ködösségbe ágyazódik: olyan, mint az Orion öve ködben. Persze ez csupán 10 magnitúdós, saját fényességbecslésem szerint. Igaz, hogy a Guide a halmazt 2’-cel délebbre jelzi, de tévedett már nagyobbat is ez a program. Valójában ezek a kis halmazok nagyon szegényesek, senki se számítson egy M35 vagy Plejádok-élményre. Aki viszont szereti a kuriózumokat, azoknak bátran ajánlom 10 cm-es távcsőátmérő felett.
Alig több, mint fél fokra a fentiektől, találjuk az NGC 6837 NY Aql-t. 3’-es felületét 2-3 előtércsillag tarkítja (12m körüliek), megjelenése nagyon fátyolszerű, alig-alig kivehető. Saját fényességbecslésem alapján 10,8m-s, de annyi bizonyos, hogy 10m alatti. Ezt a kis halmazt még a legkitartóbb mély-egeseknek se ajánlanám jó szívvel…
A Cygnus csoda-világában, egészen északon a Cepheus határánál két nagyon hasonló halmazt találunk. Elvetemült változóészlelők számára nem ismeretlen a környék, itt található az RU Cygni félszabályos változócsillag. A két halmaz csupán egy fokra látszik egymástól az égen, katalógusszámuk egymást követi, ezek az NGC 7127 és 7128 NY-k. A 7127 a halványabb, szegényesebb. Egy októberi éjszakán a szegedi csillagda 20 cm-es Newton-távcsövével eredtem a nyomába. Jómagam a Cygnust jobb szeretem kora ősszel észlelni, amikor már nem kell kitekert nyakkal az okulárba pillantani, de még nagyon is kellemes (70-80 fokos) horizont feletti magasságban láthatjuk objektumait. Ez a halmaz igényli a nagyobb műszert és nagyítást (75x), mivel saját fényességbecslésem szerint alig 9,1m-s, és 2,5’-es átmérőjű. 6 bontott tagja egy kis házikó alakot formál, mely hasonlít a Cepheus csillagképre, de annál szabályosabb. Az egyik tag fényesebb, de a többi nagyjából egyforma intenzitással pislákol. Az egész kis aszterizmust ködösség veszi körül, utalva a fel nem bontott tagokra. 20-25 cm-es távcsőátmérővel nyújtja a legszebb látványt, könnyen megtalálható.
Testvére, a 7128 sokkal megnyerőbb. Legalább egy magnitúdóval fényesebbnek érzem, de csak 8,4m-t becsülök 4-5’ mellett. Katalógusok szerint 9,7m-s (sic!), és alig 3,1’-es, amit nem nagyon értek. A halmaz vázát, magját egy 11 csillagból álló gyűrű adja, melynek egyik tagja egy narancsvörös óriás, másik feltűnő eleme pedig kék színű csillagokból álló egyenlő pár. S további két halványabb kettős is van az ívben! A távcsőbe pillantva 20 cm átmérő és 70-100x nagyítás táján, garantált a meglepetés, szenzációs kis ékszerdoboz fogad minket. Fényes ködösségbe ágyazódik, amely 4-5’-re egészíti ki. Tény és való azonban, hogy ez a csillaggyűrű kb. 3’-es, talán innen származik a katalógusadat. Kellemes célpont lehet kis és közepes távcsövekkel is (a csillagív tagjai kb. 12m körüliek, a vörös óriás fényesebb), de ajánlott hozzá a 70x vagy afeletti nagyítás.
Nyárbúcsúztató gyanánt az októberi esték még remekül alkalmasak a Lyra csillagkép egy elhanyagolt, de annál csodálatosabb halmazának felkeresésére. Az NGC 6791 NY Lyr egészen közel fekszik a Hattyú határához, a csillagkép egy kissé kihalt szegletében, a Tejút sávjában található. 5 magnitúdó körüli rávezető csillagaitól „lépésenként” juthatunk el hozzá, csillagmezeje rendkívül dús, majdhogynem rajzolhatatlan. Nagykiterjedésű, elkent maszat látható a távcső (114/500 T) látómezejében 50x-es nagyítással. Az ovális, alacsony felületi fényességű halmaz középső része olyan, mint egy diffúz üstökös, telepettyezve 12m körüli halmaztagokkal. Összfényessége kereken nyolc magnitúdó, mely 12×9’-es felületen oszlik el vizuális becsléseim szerint. A GSC itt sem bizonyul túl alkalmasnak a vizuális látvány elképzeléséhez: 16’-es látszó átmérőhöz 9,5m-t említ. Ez a halmaz rendkívül sűrű objektum, méltán állíthatom, hogy kevés szebb nyílthalmaz van nála. Elhanyagoltságának oka viszonylagos halványsága, épp ezért bontásához, a benne való gyönyörködéshez kb. 20 cm-es távcsövet ajánlanék, ezzel láthatóvá válnak 13-14m-s, közel egyenlő fényességű tagjai. Néhány fényesebb tag persze kisebb műszerekkel is megpillantható, illetve nagyobb nagyításokkal is érdemes próbálkozni. Igen kellemes CCD-s célpont, akárcsak a 7128 is.
Legyen saját észlelési programod!
Lassan alámerül a Hercules és eltűnnek a nyári csillagképek. Keleten egy új mesevilág emelkedik magasba, az Orionnal, Szekeressel és a téli Tejút szebbnél szebb halmazaival. Aztán a Leo, Virgo galaxisai, majd újra a nyári Tejút. Hónapról hónapra új csillagképek új felfedeznivalókkal. A jól ismert célpontok felkeresése után tovább is léphetünk. Elszánt mély-eges barátaim, a Cartes du Ciel, a GUIDE 7.0 és más programok, internetes objektumajánlatok vagy szakkönyvek segítségével tervezzétek meg saját programjaitok! Akár az Eridanus északi részének galaxisaival (-10, -20 fokos deklinációnál kb. egy tucat 10m-nál fényesebb galaxis – egy téli Virgo-élmény!), akár a CMa – Pup – Mon vidék nyílthalmazaival (ezen a területen 50-nél is több, zömében látványos, 10 cm-es műszerrel nagyon könnyen elérhető halmaz van) ismerkedtek, tartsátok szem előtt: felfedezni, megismerni a legjobb dolgok egyike a világon. Ha jó déli horizonttal rendelkeztek, a jó átlátszóságú estéken -30 fok alatti deklinációjú objektumokat is érdemes felkeresni, garantáltan kuriózum számba megy az észlelés. Nem kell tartani a katalógusadatoktól sem, legtöbbjük tájékoztató jellegű, és fotografikus érték, ezeknél jó 1m-val lehetnek fényesebbek az objektumok (főleg galaxisok esetén). Bátran keressetek fel sosem hallott nevű Haffner, Ruprecht vagy Collinder halmazokat, mert a sok jellegtelen közé bizony, nem is olyan ritkán, egy-egy igen látványos is becsúszik! A diffúz ködök egy UHC vagy OIII szűrő hatására „megtáltosodnak”.
Kedvcsinálóként hadd mutassam be az NGC 2362 NY-t a CMa-ban. A tau CMa nevű halványnarancs színű 4m-s csillagot öleli körül ez a kis (3’) halmaz, mely elvileg 7m fényes. Nagyobb (100x feletti) nagyításokkal egy pompás ékszerdoboz látványában lehet részünk, nem érdemes kihagyni, bár eléggé déli halmaz.
Saját összeállításaink alapján az év minden szakában izgalmas mély-eges kirándulásokat tehetünk kisebb távcsövekkel is. Kellemes derült estéket kívánok ehhez a sok-sok örömet tartogató felfedezőúthoz!