Category: 2002. év archívuma
A csillagászat és a természetvédelem egy közös problémája az ún. fényszennyezés jelensége.
A legtöbben azonban nagyon csodálkoznak, amikor a távcsöves bemutatók kapcsán szóba kerül ez
a kifejezés. Különösen sújtja ez a Polarishoz hasonló népszerűsítő intézményeket, hiszen egy
nagyközönség előtt is nyitvatartó csillagvizsgáló nem bújhat el a városok fényeitől távoli
telephelyre. Így a Polaris is csak azt a keveset tudja megmutatni az égboltból, amit a lámpák
fénye meghagy a számunkra. Alábbi cikkünkben azt szeretnénk "megvilágítani", hogy mit is jelent
ez a rejtélyes fogalom: fényszennyezés.
Minden hatodik évben a Föld és a Nap keresztezi a Jupiter holdjainak pályasíkját.
Ha a Föld metszi, akkor a holdak kölcsönös okkultációit, ha a Nap, akkor kölcsönös
fogyatkozásaikat figyelhetjük meg. Ezek az események még kis távcsőben is látványosak.
Általában néhány percig tartanak, de egyes események időtartama meghaladhatja az egy órát is.
Szabó Sándor cikke alapján
25 évvel ezelőtt, 1977. augusztus 20-án indult a külső bolygók felé a történelem eddigi legsikeresebb űrszondája, a Voyager-2. Feladata a 16 nappal később indított Voyager-1-gyel együtt a Jupiter és a Szaturnusz megközelítése volt. A Voyager-2 az Uránuszt és a Neptunuszt is elérte, ezzel végrehajtva a négy gázbolygó meglátogatásával járó, az ún.
Nagy Utazás (Grandest Tour) névvel megjelölt programot.
1994-ben szonda indult égi kísérőnk,
és egyben a hozzánk legközelebbi földtípusú
égitest, a Hold tanulmányozására. A
mindössze 225 kg tömegű, Clementine névre
keresztelt űrjármű több mint 20 évnyi
szünet után — az 1972-ben véget ért
emberes Hold-expedíciók óta — az első
vállakozás volt, melynek kifejezett célja a Hold
kutatása volt. A Galileo-szonda, útban a Jupiter felé
— mintegy "melléktermékként" —
1990-ben és 1992-ben készített ugyan néhány
felvételt a Hold mellett elrepülve, e képek
mennyisége és felbontóképessége
azonban össze sem hasonlítható a Clementine
eredményeivel.
Ha augusztus, akkor Perseidák, és hullócsillagok — goldolják a
legtöbben. Valóban, a nyár utolsó hónapjában az éjszakai égbolt
meteoroktól fényes. A nyári meteorzáporokról sokan tudnak — de
a legtöbben azt gondolják, hogy máskor alig lehet hullócsillagokat
látni, holott az ősz és a tél legalább ennyi, sőt gyakran még több
meteorral szolgál! Az augusztusi meleg éjszakák azonban valóban
kitűnő lehetőséget kínálnak az égbolt tnulmányozására, hiszen a
kellemes, enyhe éjjel a nyári csillagképek, és a Tejút fénylő sávja
mellett váratlanul felvillanó hullócsillagok teszik
változatossá az éjszakákat. Megfigyelésükre a legjobb
lehetőség a nyaraláskor adódik — ekkor ugyanis általában
vidékre, zavaró fényektől mentes helyre utazunk.
A napnyugtát követően, a koraesti órákban a nyugati égbolton feltűnő
Naprendszerünk második bolygója a Vénusz. A látványos, égi helyzetét
napról-napra változtató égitestre már elődeink is felfigyeltek. Mivel
Nap körül a Földtől bejebb kering, egyszer az esti a Naptól keleti
irányban, míg ezt követően a hajnali órákban attól nyugatra látható.
Emiatt az égbolt megismerésének hőskorában sokáig két külön bolygóként
tartották számon. A csillagászat fejlődésével bebizonyosodott, hogy
egyetlen égitestről van szó. A magyar népnyelvben meghonosodó
Esthajnalcsillag elnevezés is erre utal.
Gyakran látható a Nap és a Hold körül egy 22° sugarú haló, amikor
cirruszfelhők uralják az eget. Ezt az ismerős gyűrűt — amelyet a felhők
jégkristályain való fénytörések és visszaverődések okoznak —,
22°-os halónak (glóriának, vagy más néven fénykoszorúnak)
nevezünk. Ritkán egy még nagyobb, 46° sugarú fénygyűrű is
részben látható (én magam is csak kétszer láttam feltűnni ennek az
élénkebb részeit). Ennél is ritkábbak a szokatlan sugarú halók.
E havi témánk a május 25-i változós találkozó szelleméhez hűen egy látványos
változócsillagra összpontosít, noha változásait csak hetek, hónapok alatt
vehetjük észre. Mégis, az utóbbi évek egyik legnagyobb szenzációja a csillag,
így érdemes egy kicsit részletesebben megismerkedni a szabad szemmel is
feltűnő delta Scorpii-vel.
Idén tavasszal látványos égi randevúkra kerül sor. Április közepétől
egyszerre öt bolygónk is megfigyelhető lesz az esti órákban a nyugati égbolton, melyek szinte egy egyenes
mentén látszanak majd felsorakozni.
Az MCSE Bolygós Szakcsoportjának március 9-i országos találkozójának
is a Polaris Csillagvizsgáló ad otthont. A hazai amatőr bolygóészlelések
közel fele itt készül, így a téma mondhatni "otthon van" falaink között.
