A yaptoni tölgyfa (avagy variációk szolárgráf felvételekre)
Kálmán Attila több felvételt is készített azonos helyről, 2013 január és június között. A felvételek egy-egy variációt mutatnak, hiszen mind teljesen egyedi és érdekes lett.
Kálmán Attila több felvételt is készített azonos helyről, 2013 január és június között. A felvételek egy-egy variációt mutatnak, hiszen mind teljesen egyedi és érdekes lett.
Hát igen, szóval beszedtem négy darab kamerámat… pontosabban beszedettem mert sajnos személyesen nem jutottam le értük. De végre megkaptam őket és nagy izgalommal bontottam ki a dobozokat. Hihetetlen módon mind a négy kamera sikerült valamennyire és mind a négy kamera teljesen egyedi lett!
Kiss Szabolcs a Sülysápi Csillagvizsgálóban rendezett ifjúsági tábor ideje alatt a fiataloknak is megmutatta, mire jó a lukkamera, és milyen felvételeket lehet készíteni vele. Az ifjúság ki is próbálta egy pár napos próba kamerával a működését, melynek eredménye még ilyen rövid idő alatt is látványos volt. Reméljük Szabolcs a jövőben...
Kálmán Attila észlelőtársunk szorgosan telepítette a szolárgráf kamerákat 2013-ban is angliai otthona környékén, melynek eredménye egy igencsak színes és változatos összeállítás lett, melyekhez Attila kommenteket is fűzött, az alábbiak szerint.
Mivel már több papírral próbálkoztam szolárgráfokhoz, és mind más és más volt, ezért úgy döntöttem, nekivágok, és készítek egy átfogó papír tesztet. Persze nem csak magamnak, hanem mindenki okulására. A következőkben a különböző papírtípusokról, és tulajdonságaikról olvashattok. Természetesen a teljesség igénye nélkül.
Miközben a FORTE papírok tesztjét készítettem elő, elkezdtem alternatív fotópapírokat is keresgélni. Így találtam az eBay-en egy kihagyhatatlan ajánlatot. Forintra átszámolva 25.000.-Ft-ért sikerült leütnöm egy aukciót, ahol főleg Kodak és Agfa papírokat árultak. összesen 27 csomagot.
Észlelőink szebbnél szebb szolárgráf felvételeket küldenek be a rovat számára. Az alábbi galériában megtekinthető az eddig beküldött fotók egy része, mellyel reméljük kedvet csinálunk másoknak is, hogy belevágjanak ebbe a rendkívül egyszerű és látványos fotózási módszerbe.
Az egész úgy kezdődött, hogy a Polarisban egy előadáson érdekes témáról volt szó: történetesen a lukkamera / szolárgráf / használatáról, készítéséről.
A lyukkamera „objektívjét”, azaz a lyukat, amin a fény bejut, egy hegyes tűvel készítjük el. Felmerül azonban a kérdés, hogy ez a lyuk mekkora legyen?
A következő módszerrel viszonylag egyszerűen fel lehet dolgozni a lyukkamerában készült felvételeket. Természetesen a feldolgozáskor is ajánlott legalább félhományban dolgozni, hogy ne érje túl nagy fény a felvételt. A szkennelés során mindenképp éri fény, azonban a tapasztalatok szerint ez nem teszi tönkre a felvételt. Szkennelés után természetesen valamilyen sötét helyen...




















A Tintahal-köd (Ou4) egy rendkívül halvány, türkizkék színű bipoláris ködösség, amelyet 2011-ben fedezett fel Nicolas Outters francia amatőrcsillagász az Sh2-129 vörös emissziós köd belsejében. A mintegy 2300 fényévre található objektumot egy nagytömegű csillag kifúvása hozta létre, különleges formája miatt kapta a „kozmikus tintahal” nevet. Krizsán Bence, Érd Még tavaly nyárról maradt meg a projekt, és mostanára jutottam
Olyan felvillanásokat észleltek a Hold árnyékos oldalán az űrhajósok, amelyek apró meteorikus szemcsék becsapódásaitól keletkezhettek – a sikeres azonosítást már évek óta várták a szakemberek. Sokan láttunk már hullócsillagot, hivatalos néven meteort az éjszakai égen. Ilyenkor egy-egy apró, többnyire borsó vagy cseresznye méretű szemcse csapódik be a Föld légkörébe. Hatalmas, akár többször 10 km/másodperces sebessége
Földnyugta és földkelte, teljes napfogyatkozás, becsapódó meteoroidok! Az Artemis II sikeresen megkerülte a Holdat, az űrhajósok immár hazafelé: a Föld felé vették útjukat. Űrhajósok még soha nem jártak ilyen nagy távolságra a Földtől: korábban az Apollo-13 jutott legtávolabbra, 400 171 kilométerre, az Artemis II április 6-án 406 771 km maximális távolságra jutott. 1970-ben az Apollo-13
Úton a Hold felé sikerült megörökítenie észlelőnknek az Artemis II-t. Halvány, jelentéktelen csillagnak látszik csupán, de tudjuk, hogy fedélzetén ott a négy űrhajós – legújabb küldötteink. Bánfalvy Zoltán, Zaragoza Nagy érdeklődés övezte a startot, gondoltam, megpróbálom megörökíteni én is a történelmi küldetést.Szerencsére a Nasa JPL Horizons ephemeris oldalán lehet rá koordinátákat számolni, így elvileg könnyű
A nevezetes napok és az ünnepek értelmezéséhez kell kevés matematika (talán számtani műveletek ismerete is elegendő) és kell némi csillagászat (bizony a csillagászat az, ami fontos szerepet töltött be naptárunk kialakításában és szabályozásában). A húsvéttal érkeztünk el legnehezebb naptári kérdésünkhöz! Mikor van húsvét? Miért nincs minden évben ugyanakkor? Mitől függ, hogy mikorra esik ez a