100 óra csillagászat

A 100 óra csillagászat elnevezésű akciót először 2009-ben hirdette meg a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU), A Csillagászat Nemzetközi Éve keretében. 2019. január 10-13. között ismét száz óra csillagászat-népszerűsítés következik, ezúttal az IAU 100 éves jubileumi évében. Ez kiváló lehetőség, de igen nagy feladat is egyben. A siker érdekében ajánlott alaposan felkészülni, megszervezni az eseménysorozathoz kapcsolódó tevékenységünket – az alábbiak ebben nyújthatnak segítséget. Természetesen az év folyamán még számos alkalommal szervezhetünk programokat – ehhez nyújt segítséget az alábbi összefoglaló (www.100hoursofastronomy.org).

Előzetes szervezőmunka

Különösen nagy létszámra tervezett eseményeknél fontos a rendezvény előzetes, megfelelő meghirdetése. Néhány fővel és távcsővel tervezett járdacsillagászati bemutatók esetén azonban célszerű elkerülni a túlzott figyelemfelkeltést, és az ezzel járó, néhány fő számára esetleg kezelhetetlen tömeg megjelenését. Néhány barátunkkal végzett bemutatás esetén elegendő lehet mindenféle előzetes meghirdetés nélkül, egyszerűen felbukkanni a kiszemelt helyen, és elkezdeni a látványos célpontok bemutatását – a távcsövek mellett megálló járókelők látványa további érdeklődőket fog a műszerekhez vonzani. Minden esemény, még a legkisebb is fontos, így rendezvényünkről mindenképpen számoljunk be a helyi csillagászati szervezetnek vagy egyesületnek.

Nagyobb szabású esemény előtt keressünk társakat a helyi amatőr egyesületben. Minél több részvevő, minél több távcső: annál több érdeklődőt szólíthatunk meg.

Rendszeresen tartott bemutatók esetén vegyük fel a kapcsolatot a helyi újsággal, vagy helyi kábeltelevízió-szolgáltatóval, rádióadóval, riporterekkel. Használjuk ki a szabadon használható, lakhelyünkhöz kapcsolódó eseményeket mutató online felületeket, amelyekre az érdeklődők akár regisztrálhatnak is, így a jövőbeli terveinkről könnyűszerrel küldhetünk körleveleket. Használjuk ki megfelelő módon a közösségi média hasonló lehetőségeit is. Készüljünk fel a helyi médiába történő esetleges meghívásra is. Amennyiben szükséges, kérjük fel egyik, a feladatra alkalmas amatőrtársunkat az interjúban való szereplésre, miután minden szükséges információval elláttuk.

Küldhetünk szórólapokat a helyi iskolákba is, illetve ismerős tanároknak. A szülői munkaközösségek is hatékonyan hirdethetik a programokat. Minden bizonnyal találunk lelkes tanárokat, akik tanrendjükbe örömmel illesztik be a csillagászati ismereteket, szerveznek látogatást távcsöves bemutatóinkra, amelyet saját intézményükben tovább népszerűsíthetnek.

Keressük meg az egyéb nyilvános hirdetőhelyeket, ahol szórólapjainkat elhelyezhetjük. Ilyenek lehetnek a közkönyvtárak, ahol szintén igen sok, a tudomány iránt érdeklődő ember megfordul. A szórólap elhelyezése kapcsán akár együttműködést is kialakíthatunk a könyvtárakkal: később kisebb kiállításokat, csillagászati témájú eseményeket is szervezhetünk közösen.

A jó hír sokszor szájról szájra terjed. Amennyiben emailben küldjük ki meghívóinkat, kérjük meg a címzettet, hogy továbbítsa levelünket bárki további érdeklődőnek.

Járdacsillagászat 2014-ben, a Batthyányi tér fényözönében.

A bemutató

A száz órás programsorozat alatt minden bizonnyal a szabad ég alatt is fogadjuk az érdeklődőket. A csillagos ég látványa – kissé távolabb vonulva a fényszennyezéstől, még külvárosi égen is – mindenkit lenyűgöz, így lelkesedésünk, csillagászati ismereteink iránt befogadóbbá válnak.

  1. Válasszunk megfelelő műszert

Bár szemünk csodálatos műszer, már egy kis méretű binokulár (célszerűen állványra rögzítve) is alkalmas lehet csillagászati bemutatók tartására. A nagyobb kiterjedésű, fényes ködösségek, kettőscsillagok, csillaghalmazok sokszor már ezen egyszerű eszközökkel is elérhetőek. Halványabb objektumokhoz, nagy nagyítás igénylő célpontokhoz célszerű nagyobb műszereket alkalmazni.

  1. A helyszín

Habár csillagászati megfigyelésekhez a tökéletesen sötét égbolt lenne megfelelő, ezekre a helyekre kevés érdeklődő juthatna csak ki. A külvárosi ég csekély fényszennyezettsége még segíthet is a kezdőknek, érdeklődőknek a csillagképek felismerésében a halványabb csillagok láthatatlanná tételével. Még városokban is találhatunk megfelelő helyszínt a megfigyelésekhez és bemutatásokhoz. Ha pedig távolabbra utazunk, igyekezzünk többen utazni, vagy mindig közöljük barátainkkal és családtagjainkkal észlelőhelyünk helyzetét és várható hazaérkezésünk időpontját.

Távcsöves bemutató a kiskunhalasi csillagvizsgálóban. Nem csak járdacsillagászatot érdemes tartani a 100 óra csillagászat során, hanem nyílt napokat is célszerű tartani a csillagvizsgálókban. (Mizser Attila felvétele)

  1. Kiegészítők

Binokulárjaink és távcsöveink mellett más kisebb-nagyobb dolgokra is biztosan szükségünk lesz egy észlelés vagy bemutatás kapcsán. Éjszaka meglehetősen hűvös lehet, így öltözzünk rétegesen, gondoskodjunk tartalék ruháról (ezekről tájékoztassuk a bemutató résztvevőit is a szórólapokon és meghívókon). Egy kényelmes szék is sokat jelenthet. Fontos a vörös színű észlelőlámpa, ha sötét égbolt alatt tartózkodunk. Mindenképpen ajánlatos a forró ital, némi rágcsálnivaló, egy pontos óra, és lehetőség szerint teljesen feltöltött telefon.

  1. Felkészülés

Csupán csekély nappali felkészüléssel sokkal hatékonyabban észlelhetünk vagy végezhetünk ismeretterjesztő munkát. Nézzünk utána a kitűzött időpontban látható objektumoknak, olvassunk utána a fontosabb tudnivalóknak, jellemzőiknek. Az eseményt még érdekesebbé teheti, ha előre felkészülünk például a Nemzetközi Űrállomás átvonulásaira. Minden esetben ellenőrizzük az időjárás-előrejelzést: teljesen felhős idő esetén időben mondjuk le a meghirdetett programot.

  1. Ismerjük meg az eget!

Minél többet észlelünk és tartunk távcsöves bemutatókat, annál könnyebben tájékozódunk az égbolton bármilyen helyszínen és műszerrel. Azonosítsunk a csillagképeken belül tetszőleges alakzatokat, amelyek segítenek a felkeresni kívánt objektumok gyors megtalálásában – mindeközben általános, égbolttal kapcsolatos tudásunk is gyorsan növekedni fog.

  1. Legyünk mesemondók!

A manapság használatos csillagképek nagy részéhez számos régi legenda kapcsolódik. A csillagokhoz, csillagképekhez kapcsolódó történetek mesélése érdekesen fűszerezi a látogatók számára távcsöves bemutatóinkat.

  1. Türelem

A csillagászati megfigyelések egyik kulcsa a kitartás. Bármilyen hosszú egy felhős időszak, utána derült fog következni. Ha lemaradunk is egy eseményről az időjárás miatt, később jut majd érdekes jelenség nekünk is. Adjunk időt a szemünk a sötéthez való alkalmazkodásra, egy-egy objektum megfigyelésekor pedig fordítsunk kellő időt az égitest alapos megszemlélésére – és erre buzdítsuk az érdeklődőket is. A nyugtalan, de pillanatokra megnyugvó levegőn keresztül néha hihetetlen részleteket is megpillanthatunk.

  1. Társaság

A napi munka és a hétköznapi élet zaja után kellemes dolog egyedül, a sötétben, kizárólag az Univerzum társaságában csillagászkodással feltöltődni. Örömünk azonban csak növekszik, ha hasonló érdeklődésű barátainkkal végezzük megfigyeléseinket, vagy bemutatóinkat. Ilyenkor nemcsak számos műszer kipróbálására nyílik mód, de beszélgetéseink során magunk is sokat tanulhatunk. Célszerű a helyi amatőrszervezethez csatlakozni, illetve a bemutatók komoly érdeklődőit is erre buzdítani.

  1. Napló

Egy egyszerű napló vezetése hatalmas segítség lehet: feljegyezhetjük benne például látványos tűzgömbök hullásának pontos időpontját, egyéb szokatlan jelenségeket, vagy saját, újonnan kidolgozott útvonalainkat csillagról-csillagra haladva egy-egy objektum megtalálásához; vagy éppen következő alkalommal megfigyelendő égitesteket, esetleg a látogatók által feltett, számunkra új kérdéseket, amelyekre a választ később megkereshetjük.

  1. Érezzük jól magunkat!

Élvezzük a derült ég alatt töltött időnk minden percét. Élvezzük a csillagos égbolt szépségét, a megfigyelt objektumokat, közvetlen kapcsolatunkat a Világegyetemmel, a kellemes társaságot, az érdeklődő látogatók örömét és érdeklődő kérdéseit! A távcsöves bemutatás fárasztóbb, mint a saját örömünkre végzett megfigyelés, de ezt érdeklődő társaságban alig vesszük észre, és végül fizikailag kellemesen elfáradva, de lelkileg feltöltődve térhetünk nyugovóra.

  1. Érdemes-e?

Feltétlenül! Gondoljunk arra, hogy a minden iránt fogékony gyerekek számára mekkora élmény lehet a távcsőbe „kukucskálás”. Ki tudja, melyikükből lesz évekkel később később kutató csillagász egy ilyen élmény hatására? Gondoljunk arra, hogy a távcsőbe pillantás szinte mindenki számára érdekes, meghatározó élmény. Kicsit mindenkiből csillagász lesz így – egy égbolt alatt.

Mindazok, akik a 100 óra csillagászat elnevezésű akcióhoz csatlakozni szeretnének, az mcse@mcse.hu címen jelezhetik szándékukat. Kérjük, egyúttal adják meg a tervezett bemutató pontos helyszínét és időpontját is!

Az MTA székházánál tartott napfogyatkozás-bemutató résztvevői 2015. március 20-án (Kuli Zoltán felvétele).

Ajánljuk...