MCSE Kiskun Csoport és NACSK hírek
• Meghívó
• A 2003. február 1-i összejövetelünkön történt
• Kopernikusz-előadás a Polarisban
• A Polarisban ünnepeltük az NACSK 4. születésnapját
• Két új közös távcső
• Meghívó
• A 2003. február 1-i összejövetelünkön történt
• Kopernikusz-előadás a Polarisban
• A Polarisban ünnepeltük az NACSK 4. születésnapját
• Két új közös távcső
Az NGC 457 egy fényes nyílthalmaz a Tejút gazdag csillagmezejében, kb. 4 fokra DK-re a gamma Cas-tól. 7,5 mg fényessége és 12’ mérete folytán csoda, hogy Messier nem vette fel a katalógusába, holott a közeli, s kevésbé látványos M 103-mat igen.
Néhány szó a fényszennyezésről és a védekezési lehetőségekről.
2003. január 15-én Maróti Tamás jóvoltából, Bartha Lajossal az MCSE Csillagászattörténeti Szakcsoportjának vezetőjével és Tamás fiával közösen leautóztunk Százhalombattára, ahol a Matrica Múzeumban megrendezett „Csillagok és Csillagistenek” című időszaki kiállítást tekintettük meg, és meghallgattuk a kiállításhoz kapcsolódó utolsó, Bartha Lajos által tartott előadást.
Folytatjuk a regionális amatőrcsillagászat történetével kapcsolatos cikksorozatunkat.
Egy csillag foltja (szigma Gem) Az RS Cvn típusú csillagok egy különleges csoportját képezik a csillagok világának. A felszínükön hatalmas foltok vannak, (sokkal nagyobbak, mint a napon), és erős kromoszférikus aktivitás jellemzi őket. Amikor a foltos felüket látjuk, akkor kissé halványabbak, így változik a fényük is. Sajnos ez a változás...
Századokkal ezelőtt a korai felfedezők iránytűként használták a Napot. Azonban a nap fénye nem csak a tájékozódásunkat segítheti, hanem gyorsabban és messzebbre juttathat el minket az űr hatalmas világában, mint ahol valaha is jártunk.
Ha a holdrautazás megkérdőjelezéséről van szó, a szenzációra fogékony szerzők minden eszközt megragadnak a holdraszállás tényének megkérdőjelezésére. Sorozatunk negyedik cikke egy a Holdon készült képpel kapcsolatos kételyre ad választ. Hamisított avagy valódi a felvétel? A cikkből megtudhatjuk.
Ha a holdrautazás megkérdőjelezéséről van szó, a szenzációra fogékony szerzők minden eszközt megragadnak a holdraszállás tényének megkérdőjelezésére. Sorozatunk következő cikke a fotózással kapcsolatos kételyekre ad választ. Elvárható-e, hogy egy űrhajós stúdió-minőségű felvételeket készítsen? A cikkből megtudhatjuk.
A tejútrendszerbeli csillagok mozgásának pontos meghatározására szakosodott Gaia-űrtávcső nemrég talált egy különlegesen nagy csillagtömegű fekete lyukat, amely ráadásul Földünk közelében rejtőzik. A csillagtömegű fekete lyukak a legnagyobb kezdeti tömegű csillagok magjának összeomlásakor jönnek létre, így tehát nem összekeverendők a galaxisok középpontjában található, ezeknél jóval nagyobb szupernagy tömegű fekete lyukakkal. Utóbbi típusú fekete lyukak nagy tömegű
A HD 148937 jelű rendszer a Földtől körülbelül 3800 fényévnyire található, a Szögmérő (Norma) csillagkép irányában. Két, a Napnál sokkal nagyobb tömegű csillagból áll, és egy gyönyörű köd, azaz gáz- és porfelhő veszi körül. „Nagy tömegű kettőscsillagot körülvevő köd ritkaságszámba megy, és igazából olyan érzést keltett bennünk, hogy valami különleges dolognak kellett történnie ebben a
Kutatók egy csoportja különleges részecskét azonosított egy ősi meteorit belsejében, amely nagy valószínűséggel egy közeli csillag halálakor bekövetkező szupernóva-robbanásából származik. A meteoritok belsejébe zárt aprócska porrészecskék felfedik a kutatók előtt egy csillag életének, halálának és az utána keletkező új csillag(ok) születésének folyamatát, ami szinte felöleli a kozmosz 13,8 milliárd éves történelmét. A kőzetdarabkák vizsgálatával bepillantást
Régóta terveztem már „a tűz és jég országát”, Izlandot megnézni. Sok gyönyörű képet láttam kék vizű vízesésekkel, zöld mohával ellepett fekete vulkáni sziklákkal, jégdarabokról a fekete fövenyen, a szilaj, érintetlen felföldi részekről – fotósként a táj engem is megbabonázott. Martin Ferenc, Izland Rég vágytam újra látni a sarki fényt is. Aki már látta, tudja: a
Körülbelül nyolc és fél évszázada, 1181-ben egy csillag halála különösen fényes szupernóva-robbanással gyönyörködtette meg az akkori észlelőket. A csillagászoknak azóta sikerült beazonosítani az abból visszamaradt, tűzijáték kinézetét imitáló szupernóva-maradványt a Cassiopeia csillagképben, és részletes képet készíteni róla különböző hullámhossztartományokon. A NASA Chandra röntgenobszervatóriuma nemrégiben egy új kompozitképet tett közzé a szupernóva-maradványról, amely az elektromágneses spektrum