Bátorligeti észlelőhétvége októberben

Immáron hatodik alkalommal várja az amatőrcsillagászokat Bátorliget. A 720 lakosú település Nyíregyházától 50, Nyírbátortól 15 km-re található a román határ szélén. Ami igazán fontos amatőrcsillagász szempontból, hogy egyrészt ún. zsáktelepülés, tehát átmenni nem lehet rajta, csak ki-vagy be, és hogy három természetvédelmi terület öleli körbe, ezért különlegesen sötétek itt az éjszakák. A hely, ahová kitelepülünk, koromfekete éggel büszkélkedhet (tavasszal 21,6 magnitúdót mértünk az SQM-mel), és az alföldi táj fölé magasodó 20-30 méter magas homokbuckák (természetesen fűvel benőtt homokbuckákra gondoljatok) tökéletes, faltól-falig horizontot kínálnak. Kiváló lehetőség lesz megfigyelni az őszi égbolt csodái mellett a Jupitert, Uránuszt és Neptunuszt, valamint a remélhetőleg ekkorra már szabadszemes 103P/Hartley 2 üstököst!

A hétvége a szálláson és az étkezésen kívül teljesen INGYENES!!!

Az időpont: október 8-9-10.

 

 

A program a következő lenne:

Október 8. péntek: érkezés folyamatosan a megbeszélt szálláshelyre, kitelepülés 17:30 és 18:00 között az észlelőrétre, észlelés reggelig.

Október 9. szombat: ébredés után elkezdünk bográcsozni, előadásokat most rendhagyó módon nem szerveznénk, viszont ebéd után közösen megtekintenénk a Bátorligeti Őslápot vagy a Fényi erdőt (ez egy őstölgyes), Gyarmathy István szakavatott vezetésével, utána pedig egy gombászós sétára is lehetőség lenne a természet lágy ölén. Este újra kitelepülünk, és folytatjuk az észlelést.

Október 10. vasárnap: Tetszőleges időpontban hazautazás, részvételi lehetőség 11 órakor a görög katolikus Szent Liturgián.

Szállás: 2 000 Ft-os áron tudunk szállást biztosítani éjszakánként, mivel a településen több turistaszálló is üzemel, természetesen összkomforttal. A szálláshely tartalmaz kompletten felszerelt konyhát és egy konferenciatermet is.

Étkezések: alapvetően önellátó, szombaton az ebéd bográcsgulyás. A faluban van bolt, ezért lehetőség van minden élelmiszer beszerzésére, a szombati ebédet pedig (csak az alapanyagok ellenértékére korlátozva a beugrót), bográcsozással oldanánk meg. Előre láthatólag az ebéd 700 Ft. lesz.

Észlelőhely: Kb. 1 km-re a falutól, sajnos áramellátás nélkül. Ebből következik, hogy akinek szüksége van áramra, akkumulátorról ne feledkezzen el!!! A horizont tökéletes, az ég fényszennyezésmentes.

Aki szeretne eljönni, kérem, mihamarabb jelezze részvételi szándékát: Béres Gábor (30)544-6361, e-mail: gabonet kukac freemail.hu

Mindenkit szeretettel várunk!

Bátorligeti észlelőhétvége októberben

Októberben Bátorligeten megrendezzük a II. Nyírségi Őszi Észlelő Hétvégét, ahol immáron negyedik alkalommal várjuk az amatőrcsillagászokat. Bátorliget egy 720 lakosú település, Nyíregyházától 50, Nyírbátortól 15 km-re található a román határ szélén. Ami igazán fontos amatőrcsillagász szempontból, hogy egyrészt ún. zsáktelepülés, tehát átmenni nem lehet rajta, csak ki-vagy be, és hogy három természetvédelmi terület öleli körbe, ezért különlegesen sötétek itt az éjszakák. A hely, ahová kitelepülünk, koromfekete éggel büszkélkedhet, és az alföldi táj fölé magasodó 20-30 m magas homokbuckák (természetesen fűvel benőtt homokbuckákra gondoljatok) tökéletes, faltól-falig horizontot kínálnak.

A hétvége a szálláson és az étkezésen kívül teljesen ingyenes!

A tábor időpontja: október 16-18.

 

A program a következő lenne:

Október 16. péntek: érkezés folyamatosan a megbeszélt szálláshelyre, kitelepülés 17:30 és 18:00 között az észlelőrétre, észlelés reggelig.

Október 17. szombat: ébredés után elkezdünk bográcsozni, előadásokat most rendhagyó módon nem szerveznénk, viszont ebéd után közösen megtekintenénk a Bátorligeti Őslápot, Gyarmathy István szakavatott vezetésével, utána pedig egy gombászós sétára is lehetőség lenne a természet lágy ölén. Este újra kitelepülünk, és folytatjuk az észlelést.

Október 18. vasárnap: Tetszőleges időpontban hazautazás

 

Szállás: 2000 Ft-os áron tudunk szállást biztosítani éjszakánként, mivel a településen több turistaszálló is üzemel, természetesen összkomforttal. (Abban az esetben, ha a természetesen tiszta és csillagos éjszakák ellenére már fűtési szezon lesz, 2 500 Ft.) A szálláshely kompletten felszerelt konyhát és egy konferenciatermet is magában foglal.

Étkezések: alapvetően önellátó, szombaton az ebéd bográcsgulyás. A faluban van bolt, ezért lehetőség van minden élelmiszer beszerzésére, a szombati ebédet pedig (csak az alapanyagok ellenértékére korlátozva a beugrót), bográcsozással oldanánk meg.

Észlelőhely: Kb. 1 km-re a falutól, sajnos áramellátás nélkül. Ebből következik, hogy akinek szüksége van áramra, akkumulátorról ne feledkezzen el!!! Bár egy igazi Messier maratonnál nem szabad, hogy ez bárkit eltántorítson (pláne binoklival vagy Dobsonnal). A horizont tökéletes, az ég fényszennyezésmentes.

Aki szeretne eljönni, kérem, mihamarabb jelezze részvételi szándékát: Béres Gábor (30)544-6361 gabonet kukac freemail.hu

Mindenkit szeretettel várunk!

Ajánljuk...