Vaklárma | MCSE

Vaklárma

(Alighanem fel kell készülnünk arra, hogy eztán az idők végezetéig minden egyes augusztus 27-e előtt  újra és újra felüti fejét a rendkívüli Mars-közelség vaklármája a telehold méretű Marssal és hasonlókkal. 2008. augusztus 27-én sem lesz rendkívüli Mars-közelség! A vörös bolygó következő oppozíciójára egészen 2010 januárjáig kell várni.)

Mindnyájan élénken emlékszünk a Mars 2003. augusztus 27-i nagy
földközelségére. Óriási volt az érdeklődés a Vörös Bolygó iránt, és úgy
tűnik, ez az érdeklődés azóta sem csökkent. A Mars izgalmas hely! Úgy
tűnt, a történelmi oppozíció pontosan két évvel később, 2005. augusztus
27-én megismétlődik, amint arról a hónapok óta keringő internetes
lánclevélből tudomást szerezhettünk. A 2005. augusztus 27-i nagy
közelség azonban minden tekintetben világrekord lett volna, ha igaz
lett volna. A jól értesült e-mail-szerző műve hamarosan magyar
verzióban is elkezdett keringeni. Íme:

„Ebben a hónapban (augusztus) a Föld és a Mars közelebb lesznek
egymáshoz, mint az írott történelemben bármikor. A Mars legközelebb
2287-ben lesz ilyen közel. A találkozás csúcsa augusztus 27-én lesz,
amikor a Mars 34,649,589 mérföldre közelíti meg a Földet és a Hold
mellett a legfényesebb égitest lesz. Szabad szemmel akkorának fog
látszani, mint a Hold. Könnyű lesz meglátni.
Augusztus elején este 10 órakor keleten fog felkelni és kb. hajnali
3-kor éri el a legmagasabb pontját. Augusztus végére, amikor a 2 bolygó
a legközelebb lesz egymáshoz, sötétedéskor fog felkelni és a
legmagasabb pontját 0:30-kor éri el.
Olyan csoda lesz látható, melyet élő ember még nem látott.
Tájékoztassa erről ismerőseit!”

Az ismeretlen fordító egyik kapitális ferdítése az, hogy a Mars
szabad szemmel fog akkorának látszani, mint a Hold. Ezt a rendkívül
ritka eseményt szíves-örömest megnéznénk! Az angol eredetiben még az
állt, hogy távcsövön át, 75-szörös nagyítással látszik a Mars
akkorának, mint szabad szemmel a Hold.

Először csak legyintettünk a dologra: nyilvánvalóan valaki előkotort
egy 2003-ban íródott e-mailt, amelyben minden fontosabb tudnivaló
szerepelt, egyedül az évszám maradt ki… Ez az apró dolog indíthatta
el a lavinát, amelynek közeledtét jelezték az egyre-másra érkező
telefonok és e-mailek, melyekben a ritka esemény iránt érdeklődtek.

Megelőzendő az újabb Mars-őrületet, amely ezúttal vaklármának
bizonyult volna, egy héttel augusztus 27. előtt sajtóközleményt adtunk
ki, melyben felhívtuk a figyelmet arra is, hogy idén valóban lesz
Mars-közelség, csakhogy október legvégén… Az érdeklődők egycsapásra
eltűntek, mígnem elkövetkezett augusztus 27. napja. Mely napon a hazai
médiában feltehetően egyedüliként az egyik kereskedelmi tévécsatorna
ismeretterjesztő műsorában szépen beolvasták a szenzációs hírt: a mai
napon történelmi Mars-közelség lesz, a vörös bolygó akkorának fog
látszani, mint a Hold! És a telefonok újra megszólaltak… Mi pedig
eltűnődhetünk azon, hogy az internetes pletyka ereje mennyire
határtalan.

 

A Mars és a Hold látszó méretének különbsége jól
látható ezen a felvételsorozaton, mely a 2006. július 27-én készült,
amikor a Hold elfedte a Vörös Bolygót. Szitkay Gábor felvételei 15,5
cm-es Starfire refraktorral és Canon EOS 350D fényképezőgéppel
készültek, és jól mutatják a Mars kibukkanását a Hold mögül 

És a telefonok 2006 augusztusában is megszólaltak, és ismét egy olyan lánclevél volt a kiváltó ok, amelyben a Mars idei augusztus 27-i
nagy oppozíciójáról értekezik az ismeretlen szerző… A Mars azonban
olyannyira nincs mostanában földközelben, hogy észlelésére gondolni sem
érdemes. A következő hónapokban a Naphoz való látszólagos közelsége
miatt nem figyelhető meg, október 23-án pedig együttállásba kerül a
Nappal. Decemberben a hajnali égen ismét meg lehet keresni, azonban
következő nagy földközelségére, amikor komolyabb amatőrtávcsővel
megpillanhatjuk egyes felszíni részleteit is, 2010 januárjáig kell várnunk.

 

Linkajánló: