A januári Csillagászati Esten történt…
A januári Csillagászati Est szépszámú érdeklődő előtt zajlott Hartán. A program Rezsabek Nándor szokásos megnyitójával indult, megtekinthető volt egy asztonómiai-asztronautikai motívumokat felvonultató képeslap-levelezőlap-kártynaptár kiállítás (válogatás Rezsabek Nándor gyűjteményéből), míg a fő attrakció Dr. Zselinek József, az ország egyik vezető asztrofotósanak előadása volt. Zseli doktor „Csillagászati fotográfia” című prezentációjában bemutatott egy holdfotóiból, digitális kamerával készített összeállítás – bőséges „holdrajzi” kiegészítésekkel. Bemutatta webkamerával készült képeit a Marsról, a Jupiterről, a Szaturnuszról, valamint Földünk hűséges kísérőjéről. Ezt követően pedig az űrrepülőgépek működéséről szóló filmet láthattunk.
Az előadás után sem széledt szét a kiskun-tábor: kezdetét vette a KLUBÉLET. Négyszemközt, kisebb csoportokban folyt a párbeszéd a résztvevő amatőrök, érdeklődők között. Néhányan az udvaron észleltek, többen a CCD- és webkamerák rejtelmeiről beszélgettek, szóba kerültek a nálunk nagy népszerűségnek örvendő madarak és természetfotók, a személyes témák, és még sok-sok minden, ami ezt a sokoldalú, de az asztronómia szeretetéből adódóan homogén társaságot összefűzi.