Mi repked a fejünk fölött?
|
Steve Repton: Mi repked a fejünk fölött? |
|
|
Táblázatrészlet a Raumflugkörper (Berlin, 1973.) című könyvből. Az Anonymus (Névtelen) megjelölés különféle feladatokra szakosodott, amerikai katonai műholdakat takar. A Grad (fok) oszlopokban látható, hogy hányan haladn(t)ak a "forgalommal szemben…" |
||
De lehet, akad ott olyasmi is, amit nem mi küldtünk fel..? Mindenesetre tény, hogy a Föld körüli, mondhatni közeli pályákon keringő számos műholdnak rejtélyes módon nyoma veszett, míg egyesek olyanokat is látni vélnek – sőt bemérnek – amelyek gyártóiról és felbocsátóiról semmilyen ismeretünk sincs. Lehet, nem is az emberek állították őket bolygó körüli pályára?" 1. "…létrehoztak egy számítógépes programot, a C-Satot, amelybe folyamatosan betáplálják az összes, mostanában fellőtt műhold pályaadatait és természetesen megtették ezt az összes, 1957 után a Földről felbocsátott szerkezet adatait is. A több tízezer pályaelem igen pontosan írja le a műholdak mindenkori helyzetét bolygónk körül. Ennek ellenére a program alkalmazása óta a számítógépes megfigyelő rendszer már többször vert riadót – olyan mesterséges égitesteket fedezett fel a Föld körül, amelyek nem szerepeltek a programban! Vagyis:.? Valamilyen kalózállamok lőtték fel ezeket anélkül, hogy a világ észrevette volna a dolgot? Ez nem valószínű, a kilövéseket is figyelik a kémműholdak. Vagy valamelyik ország más adatokat közölt, miközben a valóságban nem arra a pályára állította a szerkezetet? Ez régebben elvárható volt a kínaiaktól és oroszoktól, de ma már ez sem igazán sikerülhet a kiterjedt megfigyelés miatt. Mindenesetre a gép és kezelői a program elindítása után mind gyakrabban fedeztek fel a Föld körül keringő tárgyakat olyan pályákon, ahol semminek sem szabadna lennie. Nyilvánvalóan megeshet, hogy jobbára amerikai kémműholdakat láttak, amelyek fellövését nem jelentették be, eltitkolták. És más pályára kerültek azok is, amelyek pályaadatait úgymond hivatalosan közölték." 2. "…több szovjet műholdat a szó valódi értelmében elpárologtattak. Valamilyen lézerfegyverrel támadtak rájuk, és olyan magas hőfokot idéztek elő bennük, hogy a fém alkatrészek is elpárologtak… Ezeket a már-már csillagháborús fegyvereket a földről irányították. Ezt a háborút sohasem üzenték meg, és nem is beszéltek róla. Talán csak az elnökök pártfőtitkárok találkozóin esett róla szó a Kremlben vagy a Fehér Házban." 3. "Az is biztos immár, hogy 1984. október 13-án, amikor a Challenger űrrepülőgép elindult 13-ik (!) útjára, egy orosz műholdellenes lézerfegyvert (Terra-3) vetettek be ellene. A szerkezetet Moszkvából irányították és szándékosan használtak olyan kis energiájú sugarat, amely nem tehetett benne komolyabb kárt. De ez is egy sajátos figyelmeztetés volt Washington címére: Látjátok, nekünk már ilyen fegyverünk van, hát ehhez tartsátok magatokat… Az egész egyben azt is jelenti: miközben a Szovjetunió – és újabban Oroszország, ismét – propagandaháborút folytatott az amerikai csillagháborús tervek és az űrhadviselés ellen – addig már javában készítette ehhez a saját fegyvereit! Mi több, azokat be is vetette, nem egyszer és nem kétszer!" 4. "No és ne feledjük: a sajtó már 1966-ban közzétette Nyugaton, hogy van egy – egyetlenegy! – ismeretlen eredetű műhold, amely nem a megfelelő irányban halad. Ugyanis minden addig és azután bármelyik nagyhatalom által fellőtt műhold nyugatról keletre repül: De az az egy – amelynek eredetéről semmit sem tudunk – a forgalommal szemben repül és senki sem tudja, hogyan került ilyen pályára. Ki lőtte fel; ha 1966 előtt nem is volt erre műszaki lehetőség? Talán nem itt a Földön kéne keresni a tettest?" |
||
|
A Schumi-űrrovat válasza: " Az első kérdés az, hogy lehet-e még számon tartani azt a több ezer mesterséges holdat, űrszondát és űrhajót, amely a világűrben közlekedett, vagy jelenleg is közlekedik. A válasz az, hogy pillanatnyilag még igen. A második kérdés az, hogy szükség van-e egyáltalán regisztrációra." – tette fel a kérdést Almár Iván az Aeromagazin, 2001. júniusi számában. "A mesterséges holdak regisztrálásának igénye igen korán, már az űrkorszak kezdetén felmerült. Akkor, a hatvanas években, elsősorban a kölcsönös gyanakvás és félelem indokolta, hogy nemzetközi kötelezettségé kell tenni a hordozórakéták indításának azonnali bejelentését. Mindkét űrnagyhatalom, vagyis a Szovjetunió és az Egyesült Államok egyaránt félt attól, hogy a másik oldal észrevétlenül tömegpusztító fegyvereket bocsát Föld körüli pályára. Persze a bejelentett, regisztrált műhold is lehet veszélyes, végezhet katonai feladatokat, de ha a pálya és a felbocsátás körülményei ismertek, akkor könnyebb követni és védekezni ellene." |
|
|
NASA Mission Report STS 41-G Challenger. Az összes adat |
||
Nem térek ki az űrtevékenység okozta károkért való nemzetközi felelősségről, de a szerződést aláíró országok (közöttük hazánk is) kötelesek űrtevékenységnek minősülő rakétaindításaikról jelentést küldeni az ENSz illetékes titkárságának, még abban az esetben is, ha az űrkísérletet magáncég "követi el". A hivatalos űrindex az interneten hozzáférhető az ENSz Világűrbizottságának honlapján: http://www.oosa.unvienna.org Természetesen még nagyon sok jó táblázat fellelhető a hálón. A legjobbak közül való Jonathan listája (Jonathan indítási lista 1957-1960.). A NORAD, az Észak-Amerikai Légvédelmi Parancsnokság a 10 cm-nél nagyobb tárgyakat nemcsak nyilvántartja, hanem "pályajóslatokat" is készít, hogy a szolgálatban lévő objektumokat, az induló űrrepülőgépeket, egyéb űreszközöket csak minimális mértékben tegye ki egy esetleges űrkarambolnak! |
|
|
NASA Mission Report STS 41-G Challenger. Az összes adat megnézhető például a NASA Kennedy Space Center honlapján: http://www.ksc.nasa.gov/shuttle/missions |
||
|
Tehát nem bostoni tudósok találták fel az "űrspanyolviaszt", és tulajdonképpen a jól hangzó C-Sat programot is behelyettesíthetjük egy táblázatkezelő, horribile dictu adatbázis-kezelő programmal – akár házi használatban is. (Jómagam is használok ilyet!) A tavaly augusztusban lezárt adatok szerint 1957-től kerekítve 4500 indításból 28000 regisztrált objektum keringett, vagy kering Földünk körül, vagy egyéb égi pályákon száguld a Naprendszerben. Szerencsére a "csillagháború" csak a filmbéli Csillagok háborújában létezik, a cikkben említett lézeres lövöldözés a világűrbe – egész egyszerűen badarság! Ha bebizonyosodna, hogy egy űrnagyhatalom egy másik űrhatalom kozmikus eszközét megrongálná, a szerződés értelmében kártérítéssel tartozik, rosszabb esetben háborús okot szolgáltat! Hiába próbálja a T. Szerző (vagy a T. Szerkesztő) 13-asokkal sokkolni az olvasót, "október 13-án indul", "13-ik (!) útjára", hiába tesz zárójeles felkiáltójelet nyomatékképpen állításához, mindezek ellenére az indulás dátuma október 5-e! |
|
NASA Mission Report STS 51-G Discovery. A feladatok között ott szerepel a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés keretében végrehajtott kísérlet, HPTE, nagypontosságú átviteli kísérlet néven. |
||
Azt hiszem, hogy sokan kiegyeznénk azzal, hogy a Challenger 13-ik útjára indult
volna, de sajnos ezt már nem tehette meg: tizedik útján, a repülés 73. másodpercében
felrobbant!
A jereváni rádió "híre" jut az eszembe: a bemondó közli, hogy a moszkvai
Vörös-téren Ford gépkocsikat osztogatnak! Azután jön a helyesbítés: nem Fordokat,
hanem Moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak…
A viccnek szánt "hír" hatására hozzáteszem: az űrrepülőgép flottának
a 13. útját valóban a Challenger tette meg, és 8 napos repülés után valóban 13-án
szállt le…
De mi a helyzet a lézerkísérlettel? Bár a fentiek ismeretében nyugodtan kizárható
egy szovjet-orosz ellenséges akció, "válámi ván, csák nem áz igázi"…
A jereváni rádió ismét "híreket" mondott. Bizony, volt lézer. Csak
nem szovjet, hanem amerikai forrásból, nem a Challenger űrhajósai végezték a
kísérletet, hanem egy későbbi űrrepülés folyamán, a Discovery személyzete. Íme,
a kísérlet rövid leírása:
A Hawaii-szigetek egyikéről, Mauiról, egy kialudt vulkánkráter pereméről 1985.
június 21-én 4 wattos, negyed ívmásodperc szórású lézersugarat lövelltek az űrrepülőgép
bal oldalára felszerelt 203 mm átmérőjű tükörre, majd a visszaverődését is észlelték.
A lézernyaláb kb. 10 méter átmérőjűvé vált, mire elérte a Discoveryt. A majd
két percen át tartó, kékeszöld – emberre és tárgyra veszélytelen – sugárvillódzás
a lézeres célzó-irányító kísérlet sikerét jelentette. Az igazsághoz hozzátartozik
ismét, hogy a kísérlet csak másodszorra sikerült, hiszen két nappal azelőtt hibás
pályaadatokat tápláltak be a számítógépbe.
A 4. pontban leírtak alátámasztják, hogy sajnos a T. Szerző könyvtárában, számítógépén
nemigen található űrnyilvántartás, és a világhálón sem nézett utána bizonyos
adatoknak. Valahonnan mégis előszedett egy a "forgalommal szemben haladó,
ismeretlen eredetű műholdat". Ismét egy vicc:
Nem a jereváni rádió bemondója közli:
– Kérem, vigyázzanak az MX-es autópályán, egy őrült sofőr a forgalommal szembe
hajt!
A sofőr mérgesen kiált fel:
– Egy..? Mind szembe jön!
Nos, a rakétákat a Föld forgási irányával megegyező irányba indítják, hogy a
centrifugális erő segítse az emelkedést. Az indítóhelyek is ezért vannak lehetőleg
az Egyenlítő közelében, mert ott a legnagyobb ez az erő.
Vannak azonban olyan pályák, amelyeknek a hajlásszöge – az Egyenlítővel bezárt
szöge – 90 fok közelében van, azaz a műhold a sarkok felett ívelő pályán halad.
Az ehhez hasonló pályák kialakítására azért van szükség, hogy a műhold mindig
ugyanabban az időszakban legyen az ugyanúgy megvilágított terület fölött. Például:
a nemzetközi űrállomás 51 fokos pályáján ennél nem mehet sem "feljebb",
sem "lejjebb", a kieső területekre egyre kisebb szögben látnak rá,
azokról nem készíthetnek jó felvételeket.
A 90 fokosnál nagyobb hajlásszögű pályán már minden űrobjektum lényegében a forgalommal
szemben halad. És mivel nem egy van belőlük, bizony jó lesz vigyázni!
