Égi kalendárium – 2010. július | MCSE

Égi kalendárium – 2010. július

Merkúr: A hónap első napjaiban még elvész az alkony fényében, de 5-e után már kereshető a nyugati ég alján. Láthatósága fokozatosan javul, a hónap végén egy órával nyugszik a Nap után.

Vénusz: Feltűnően látszik az esti égen. A hónap elején két és negyed, a végén már alig másfél órával nyugszik a Nap után. Fényessége -4,1 magnitúdóról -4,2 magnitúdóra, átmérője 15,5”-ről 19,8”-re nő, fázisa 0,71-ról 0,59-ra csökken.

Mars: Előretartó mozgást végez előbb az Oroszlán, majd a Szűz csillagképben. Az esti órákban figyelhető meg, késő éjszaka nyugszik. Fényessége 1,3 magnitúdóról 1,5 magnitúdóra, átmérője 5,2”-ről 4,7”-re csökken.

Jupiter: Kezdetben előretartó, majd 24-től hátráló mozgást végez a Halak csillagképben. Éjfél előtt kel, az éjszaka második felében látható mint a déli ég feltűnő égitestje. Fényessége -2,6m, átmérője 43”.

Szaturnusz: Előretartó mozgást végez a Szűz csillagképben. Az esti és kora éjszakai órákban látható, éjfél előtt nyugszik. Fényessége 0,9 magnitúdó, átmérője 17”.

Uránusz:
Éjfél előtt kel, az éjszaka második felében látható. 6-án előretartó mozgása hátrálóvá válik a Halak csillagképben.

Neptunusz:
A késő esti órákban kel. Az éjszaka nagy részében látható a Vízöntő csillagképben.

 

Bolygótalálkozó az esti égen

Utoljára az ezredforduló környéki években láthattunk több fényes bolygót az esti égen felsorakozni. Most a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Szaturnusz képez 50 fok hosszú égi láncot, melyet július 13-16. között a Hold is meglátogat. A ritka bolygósorakozó hangulatos fotók témájául szolgálhat, és kiváló alkalom bemutatók szervezésére is. Akik már júniusban is figyelték az eget, és látták a kelet felé "rohanó" Marsot, illetve a Nap elől "menekülő" Vénuszt, már sejtették, hogy júliusban mindkét bolygó utol fogja érni a sokkal lomhább, távoli Szaturnuszt. A nyári időszakban a Merkúr megfigyelése szinte lehetetlen hazánkból, de a három másik bolygó is szép látványosság lesz. Július közepére a planéták távolságra 22 fokra csökken, a hónap végén
pedig egy 7 fokos körön belül lesznek, bár ekkor már meglehetősen
alacsonyan.

 A bolygók helyzete az esti égen július 1-jén, egy órával napnyugta után. A hónap előrehaladtával egyre közelebb kerülnek majd egymáshoz (Sky&Telescope nyomán).

Hajnalban három óriásbolygó, a Jupiter, az Uránusz és a
Neptunusz kerülhet távcsővégre. Utóbbi kettő csak amiatt érdekes, hogy teljes legyen a bolygók megfigyelhetősége, ám a bolygók királya
most különös arcát mutatja. A megfigyelései
szerint teljesen eltűnt a Nagy Vörös Foltot is körülölelő Déli
Egyenlítői Sáv (SEB). A SEB
elhalványodása rendszeres jelenség, de ilyen mértékű eltűnés csak ritkán
fordul elő. Használjuk ki az alkalmat, hogy egy sávval láthatjuk a
Naprendszer királyát!

MISSING DST IMAGE!!!!

A SEB nélküli bolygó…

Egyre több hullócsillag

Ha nyár, akkor meteorok és meteorészlelés, melynek tetőpontja egyértelműen az augusztusi Perseida-maximum. Addig azonban folyamatosan emelkedő meteoraktivitásra számíthatunk, amely jellemző az egész június-júliusi időszakra. Nincs komolyabb raj, mégis – talán az egyre magasabbra kerülő ekliptika miatt – lassan, de folyamatosan emelkedik a látható hullócsillagok száma. Július végén persze ott van a Delta Aquaridák-Piscis Austrinidák-Capricornidák hármasa, melyek egyenként nem sok meteort adnak, együttes erővel azonban igen szép aktivitást varázsolnak a július végi éjszakákra. Pontosabban varázsolnának, de a hó végi telehold az idén  teljesen tönkreteszi a maximumaikat. Mindezek ellenére érdemes figyelni az eget július közepén is, mert a rövid éjszakák miatt lehetnek kisebb rajok, melyek eddig elkerülték az észlelők figyelmét, vagy éppen ebben az évben mutatnak a szokottnál kicsit nagyobb aktivitást. A
vizuális megfigyeléseket kérjük az IMO módszere
alapján végezni,
melyről a csillagvaros.hu meteoros
fórumában
találunk részletes leírást.

Egy szép, horizontközeli Capricornida a Crni Vrh obszervatórium all-sky kamerájának 2008. augusztus 4-ei felvételén.

Egy régi-régi üstökös: 10P/Tempel 2

Ernst Wilhelm Liebrecht Tempel (1821-1889) német csillagász fedezte fel 1873. július 4-én a milánói Brera obszervatóriumból. Az átlagosan 5,5 éves keringési idejű, a Jupiter által gyakran háborgatott üstökösnek ugyan elvétették néhány visszatérését, de az idén ezzel együtt is már 21. alkalommal tér vissza. Tempel vizuális munkája során
12 üstököst és öt kisbolygót fedezett fel, nevét a (3808) Tempel
kisbolygó és egy 45 km-es holdkráter viseli.

 

E. W. L. Tempel

A láthatóság paraméterei nagyon hasonlóak az 1999-es perihélium idején fennállókhoz, akkor 9 magnitúdóig fényesedett. A korábbi visszatérések alkalmával az
észlelők szinte
mindig azt tapasztalták, hogy az üstökös a napközelség előtti
hónapokban az átlagosnál gyorsabban fényesedik, ám az abszolút
fényesség két egymást követő visszatérés alkalmával is jelentősen,
0,5-1 magnitúdóval különbözhet. A régóta ismert üstökös ebben a hónapban eléri maximális, 8,5-9 magnitúdós fényességét, miközben az Aquariusban, majd a Cetben meglehetősen gyorsan halad kelet felé. Július 11-én hajnalban negyed fokkal nyugatra fog látszani a 13-14 magnitúdós galaxisok alkotta NGC 47-50-54 tirumvirátus által uralt laza galaxishalmaztól, 16-án reggel pedig a 14 magnitúdós NGC 116-ot közelíti meg 8 ívpercre. A galaxisokkal telehintett területen 23-án hajnalban az IC 48-mal, 26-án reggel az NGC 270-nel,  31-én este pedig az NGC 341-gyel lehet egy látómezőben lefotózni.

 

 A 10P/Tempel 2-üstökös útja a Aqr-Psc-Cet határon, a Jupiter és az Uránusz párosától 6-7 fokkal délre.

A Galle-kráter a Holdon

Július 10-én lesz száz éve, hogy elhunyt Johann Galle, a Neptunusz felfedezője. A róla elnevezett holdkráter kevésbé közismert, melynek oka egyrészt viszonylag kis méretének (átmérője 21 kilométer, mélysége 2300 méter), másrészt magas északi fekvése. A kráter keletkezési idejét az eratosthenesi korba teszik a geológusok, amely mintegy 3,2 milliárd évvel ezelőtt kezdődött és nagyjából 1,1 milliárd évvel ezelőtt ért véget. Ha saját szemünkkel akarjuk látni a Galle-krátert, akkor a legjobb, ha az újhold utáni hatodik napon (növekvő fázis), vagy pedig a teleholdat követő negyedik napon (csökkenő fázis) eredünk a nyomába. A Galle-kráter megtalálása nem okozhat gondot, mert a hatalmas és impozáns megjelenésű Aristotelestől nagyjából 100 kilométerre fekszik északkeleti irányban, a Mare Frigoris keleti felén. Már egy kis távcső is elegendő a kráter megfigyeléséhez, de nagyobb átmérő és 200−300 szoros nagyítás feltárja a kráter belsejében lévő csuszamlásokat is.

(wikipedia.org)

Ajánlat mélyegesek, változósok és kettőscsillag észlelők számára

A mélyég

rovat
júliusra a Serpens Caput hatalmas gömbhalmazát, az M5-öt ajánlja az észlelők figyelmébe. Ez az egyik legrégebben ismert mélyég-objektum, 1702. május 5-én fedezte fel Gottfried Kirch és felesége, Maria Margarethe, miközben a C/1702 H1 (Bianchini-Maraldi)-üstököst észlelték. A gömbhalmaz fényességét igen tág határok között adják meg a különféle katalógusok, 7,5 és 5,5 magnitúdó közötti adatok fordulnak elő. A vizuális igazság valahol 6-6,5 magnitúdó környékén lehet. Binokulárral, megfelelő ég alól szemlélve egyértelműen erőteljesebb, mint az M13, mivel sokkal koncentráltabb. Távolsága 24 500 fényév, látszó átmérője 23 ívperc, ami arra utal, hogy az M5 valójában egy igen nagyméretű gömbhalmaz. Becsült átmérője 165 fényév, ami az egyik legnagyobb a Tejútrendszerben.Akár 500 000 csillagot is tartalmazhat, melyek közül 105 ismert változóként. Alakja kissé elliptikus, amit a Tejútrendszer árapályereje okoz, csakúgy, mint a közeli Palomar 5 esetében.

 

Sűrű központi rész és a kiterjedt haló jellemzi az M5-öt (Michael Richmann)

Az M5 kedvező körülmények között szabad szemmel is látható az 5 magnitúdós 5 Ser közelében, amely egy kicsit zavarja is észrevételét. Binokulárral egy fényes golyóbis, melyet lehelet finom haló övez, 10 cm-es refraktorban pedig egy gyönyörű, tömör halmazt láthatunk. A nagyítás fokozásával a halmaz szépen bontottá válik, a magból kifelé tartó fényes csillagsorok jelennek meg.

Az M5 és környezetének térképe

Változócsillagok rovatunk a nyári ég egyik legnépszerűbb fényes binokulár-változóját, az RV Tauri típusú AC Her-t ajánlja az
észlelők figyelmébe, amely egy 6,8 és 8,5 magnitúdó között 75 napos periódussal változó pulzáló sárga szuperóriás csillag. Esetében a mellékminimum ritkán éri el a 8 magnitúdós fényességet, a főminimumok pedig 8,5-9 magnitúdó között szoktak jelentkezni. Ilyenkor a le- és felszálló ágak nagyon meredekek, szinte egyik estéről a másikra már észrevehető a csillag megváltozása. Az egyetlen nehézséget a Hercules délkeleti sarkában található 109 Her azonosítása jelentheti, ami egy jobb csillagtérkép segítségével áthidalható. Összehasonlítókat is tartalmazó térképet az AAVSO
térképkészítő oldalán
gyárthatunk magunknak,
tetszés szerint.

A  Göncölszekér rúdján üldögél a Kisbéres, ismert nevén az Alcor, amely halvány optikai társa a fényesebb Mizarnak. Távcsőben a Mizar tovább bontható, így a látómezőben egyszerre láthatunk optikai és fizikai kettősöket. Bár az Alcor és a Mizar nem kering egymás körül, a Nagy Medve számos csillagát alkotó halmaz tagjai, útjuk a térben megegyezik. csillagok felkereséséhez. Amikor ezt a 78 fényévre lévő csillaghármast nézzük, azt se feledjük, hogy mindegyik taghoz tartozik még egy csillag, a Mizar esetében spektroszkópiai úton mutatható ki a társ, míg az Alcor párját 2009-ben fedezték fel közvetlen képalkotással. A Castor mellett ez az egyetlen ismert hatos csillagrendszer.

Még több esemény, előrejelzés: Meteor csillagászati évkönyv 2010

Észlelések beküldése a Meteor rovataihoz: meteor.mcse.hu

Támogassa tagdíjával a Magyar Csillagászati Egyesületet! http://www.mcse.hu/mcse_belepes_info