Egy igazán jelentéktelen vándor: C/2013 V4 (Catalina) | MCSE

Egy igazán jelentéktelen vándor: C/2013 V4 (Catalina)

Ezt a Jupiternél közelebb nem kerülő üstököst először kisbolygónak vélték, így csak a felfedezést eredményező program nevét kaphatta.

Rik Hill felügyelete alatt találta a Catalina Sky Survey automata szoftvere, ám a 17,5-17,7 magnitúdós égitest elsőre kisbolygónak tűnt, így miután kiderült, hogy üstökös, már csak a program nevét kaphatta. Üstökös mivolta a felfedezés után azonosított korábbi felvételek részletesebb átvizsgálása során kiderült. A Pan-STARRS 1,8 m-es távcsövének október 23-ai képein elnyúltnak tűnik, a megerősítő felvételeken pedig a kompakt kóma mérete elérte a 15″-et. A szerény megjelenés nem véletlen, az üstökös ekkor 7,3 CsE-re járt a Naptól, ám hosszú észlelési időszak elé nézünk, ugyanis perihéliumát (q=5,225 CsE) majd’ két év múlva, 2015. októberében fogja elérni. Ekkor fényessége akár a 16,5 magnitúdót is elérheti, miközben +70 fok feletti deklinációja miatt akár egész éjszaka követhetjük.

    C/2013 V4 (Catalina)
T 2015 Oct.  9.9334 TT                                  MPC
q   5.225382             (2000.0)            P               Q
                   Peri.   40.1449      +0.2367520      -0.5992597
                   Node    55.4355      +0.4638576      -0.6219035
e   1.0            Incl.   68.2279      +0.8536888      +0.5041071
From 152 observations 2013 Oct. 23-Nov. 15.