Az óriásra nőtt Nap
A jelenség oka pszichológiai eredetű, ugyanis a magasan járó Nap, vagy Hold korongját nem tudjuk semmilyen támponthoz mérni, míg a napkelte–napnyugta, vagy holdkelte esetén vöröslő korongjukat már a távoli táj törpévé zsugorodott fáihoz, házaihoz viszonyítjuk.
Napunk és kísérőnk, a Hold bárhol is jár az égen, átmérője szabad szemmel mindig fél fokos szög alatt látszik. Erről magunk is könnyen meggyőződhetünk, ha a szemünktől 57centiméterre tartunk egy öt milliméter széles papírcsíkot, amellyel éppen letakarható a kelő, majd pár óra múlva a magasra emelkedő Hold. A Nap esetében csak a látóhatáron vöröslő korongot mérjük!
Arra a várható kérdésre, hogy miért pont 57centiméterről mérünk, ismét az ókorban élő csillagászok leleményességét kell ismertetnem. Rájöttek, hogy ha a 360 fokos kör kerületét 360 centiméternek tekintik, akkor a kör középpontjából nézve minden foknak 1 centiméter a megfelelője (a fél fok 5 milliméter). A 360 fok, illetve centiméter osztva 3, 14-el, egyenlő a kör átmérőjével, amelynek fele az 57,325 centiméter hosszú rádiusz. A fokokat 2-10 centiméterre növelve hatalmas körnegyedekből álló függő és fali kvadránsokat készítettek, amelyek egyik élével becélzott égitest magasságát, a középpontjából lógó függőón zsinórja mutatta.
E hó 24-én este kísérőnk magasan a Vénusz fölé kerül, és sarlójának bal csúcsa ráirányul a narancssárga fényű Szaturnusz bolygóra.
27-én 19 órakor bekövetkezik a Hold első negyede, majd két nap múlva 29-én este megfigyelhetjük, amint kísérőnk egyre közelebb kerül a Jupiter bolygóhoz, és másnap 30-án 03 órakor eléri a legnagyobb 3,3 fokos közelséget.
