Szuperpúpok a Polarisból
Az SU UMa típusú változócsillag, a V503 Cygni július elején az átlagosnál fényesebb, ún. szupermaximumot produkált. Érdekesség, hogy a fénygörbén ilyenkor megfigyelhető szuperpúpok kettős csúcsot mutattak.
Az SU UMa típusú változócsillag, a V503 Cygni július elején az átlagosnál fényesebb, ún. szupermaximumot produkált. Érdekesség, hogy a fénygörbén ilyenkor megfigyelhető szuperpúpok kettős csúcsot mutattak.
Javában tartanak a Polaris Csillagvizsgáló tavaszi előadássorozatai, melyek teltházzal futnak február óta. Az előadásokat az internet segítségével tesszük elérhetővé a fővárostól messze lakó, más városokban elő amatőrcsillagászok, és a tudományok iránt érdeklődő nagyközönség számára is. Ennek kapcsán szeretnénk némi áttekintést adni a közvetítések technikai hátteréről.
Az Ifjabb Vörös Folt a HST felvételén
A folt körül kék és vörös szűrőn át
világos szegély látható. A kép jobb szélén
a GRS egy része, észak a kép teteje felé.
NASA, ESA, and A. Simon-Miller (NASA/GSFC)
Ha a távcsövünket a Jupiter irányába fordítjuk, igen érdekes fejleményeket láthatunk — néhány hónapja a Jupiter felhőzetében szokatlan módon két vörös folt található. Az egyik a közismert Nagy Vörös Folt (GRS), mely évszázadok óta többé-kevésbé változatlan formában látható, a másik pedig az előzőhöz igencsak hasonlító, új képződmény, melyet a GRS mintájára Ifjabb Vörös Foltnak neveztek el — de a Kis Vörös Folt elnevezést is használják néha. A kisebbik vörös folt mérete és színe azóta tovább erősödött, és mivel a két folt közötti távolság folyamatosan csökken — az előrejelzések szerint július 10.-e környékén várható elhaladásuk egymás mellett, több mint valószínű, hogy az elkövetkező hetekben igen érdekes jelenségsorozat szemtanúi lehetünk.
Az SN2005ay jelű szupernóva az NGC 3938 galaxisban felrobbant csillag.
Az M13 a Föld északi félgömbjéről megfigyelhető leglátványosabb gömbhalmazok egyike.
A Jupiter a Naprendszer legnagyobb bolygója. Mostantól ismét látható a távcsöves bemutatások alkalmából.
Az NGC 891 egy fényes és közismert galaxis az Andromeda csillagképben.
Az ősrobbanás utáni, alig 2 milliárd éves univerzum nagyrészt feltérképezetlen, nagy vöröseltolódású tartománya kulcsfontosságú az aktív galaxismagok (AGN) fejlődésének megértéséhez. Ezeknek az objektumoknak az elemzésével meghatározhatjuk, hogy az ősi univerzumban működő AGN-ek hasonlóan viselkedtek-e, mint a közvetlenebb kozmikus környezetünkben lévők. Ez a kérdés különösen izgalmas annak a fényében, hogy egyes kutatások szerint az aktív galaxismagok
A 2025-ös kozmológiai Gruber-díjat Ryan Cooke és Max Pettini kapjákmind az univerzum keletkezése utáni összetétele egyik kulcsfontosságú értékének meghatározásáért, mind pedig annak a módszernek a tökéletesítéséért, amely lehetővé tette számukra e mérés elvégzését. Cooke és Pettini egyenlő arányban osztoznak az 500 000 dolláros díjon, és mindketten arany kitűzőt kapnak egy később megrendezendő ünnepségen. A díj
A japán Hakuto-R Mission 2 (M2) űrszondája sikeresen Hold körüli pályára állt, a tervek szerint legkorábban június 5-én leszállhat a Hold északi poláris vidékének Hidegség Tengere (Mare Frigoris) nevű területére. Még ez év január 15-én az amerikai Firefly Aerospace és a japán Ispace magánvállalatok egy-egy űrszondája indult a floridai Kennedy Űrközpontból (Cape Canaveral) a SpaceX
Látványos jelenségeket nemcsak derült, felhőtlen égen láthatunk, de fátyolfelhős égen is – kis szerencsével. Május 14-én különösen szép komplex halójelenség jelentkezett egünkön. Ujvárosi Beáta, Vácrátót Északról vonuló fátyolfelhőzeten komplex halójelenség látszott a délelőtt folyamán. 10 óra előtt szép teljes 22 fokos és körülírt haló, majd hamarosan egy halvány, de teljes melléknap-ív is megjelent. Az észlelési
Az Univerzum legfényesebb és legnagyobb energiakibocsátású objektumai közé tartoznak a kvazárok. A „csillagszerű rádióforrás” elnevezés utal rendkívüli távolságukra (felbonthatatlan pontforrások) is. Jelenlegi ismereteink szerint ezek valójában millió-milliárd naptömegnyi fekete lyukak, amelyek környezetéből nagy intenzitással hullik befelé a környező anyag az akkréciós korongba, mielőtt átzuhan az eseményhorizonton. A bezuhanás közben az anyag több millió fokra hevül