Szuperpúpok a Polarisból
Az SU UMa típusú változócsillag, a V503 Cygni július elején az átlagosnál fényesebb, ún. szupermaximumot produkált. Érdekesség, hogy a fénygörbén ilyenkor megfigyelhető szuperpúpok kettős csúcsot mutattak.
Az SU UMa típusú változócsillag, a V503 Cygni július elején az átlagosnál fényesebb, ún. szupermaximumot produkált. Érdekesség, hogy a fénygörbén ilyenkor megfigyelhető szuperpúpok kettős csúcsot mutattak.
Javában tartanak a Polaris Csillagvizsgáló tavaszi előadássorozatai, melyek teltházzal futnak február óta. Az előadásokat az internet segítségével tesszük elérhetővé a fővárostól messze lakó, más városokban elő amatőrcsillagászok, és a tudományok iránt érdeklődő nagyközönség számára is. Ennek kapcsán szeretnénk némi áttekintést adni a közvetítések technikai hátteréről.
Az Ifjabb Vörös Folt a HST felvételén
A folt körül kék és vörös szűrőn át
világos szegély látható. A kép jobb szélén
a GRS egy része, észak a kép teteje felé.
NASA, ESA, and A. Simon-Miller (NASA/GSFC)
Ha a távcsövünket a Jupiter irányába fordítjuk, igen érdekes fejleményeket láthatunk — néhány hónapja a Jupiter felhőzetében szokatlan módon két vörös folt található. Az egyik a közismert Nagy Vörös Folt (GRS), mely évszázadok óta többé-kevésbé változatlan formában látható, a másik pedig az előzőhöz igencsak hasonlító, új képződmény, melyet a GRS mintájára Ifjabb Vörös Foltnak neveztek el — de a Kis Vörös Folt elnevezést is használják néha. A kisebbik vörös folt mérete és színe azóta tovább erősödött, és mivel a két folt közötti távolság folyamatosan csökken — az előrejelzések szerint július 10.-e környékén várható elhaladásuk egymás mellett, több mint valószínű, hogy az elkövetkező hetekben igen érdekes jelenségsorozat szemtanúi lehetünk.
Az SN2005ay jelű szupernóva az NGC 3938 galaxisban felrobbant csillag.
Az M13 a Föld északi félgömbjéről megfigyelhető leglátványosabb gömbhalmazok egyike.
A Jupiter a Naprendszer legnagyobb bolygója. Mostantól ismét látható a távcsöves bemutatások alkalmából.
Az NGC 891 egy fényes és közismert galaxis az Andromeda csillagképben.
Távoli galaxisok újonnan felfedezett populációjának, az úgynevezett ,,kis vörös pöttyöknek’’ (angolul Little Red Dots, LRD) rádiójellemzőit vizsgálták magyar kutatók. Mivel ezen objektumokat csupán a közelmúltban azonosították a James Webb-űrtávcső (JWST) méréseinek segítségével, pontos fizikai tulajdonságaik még nem ismertek teljes mértékben. A kutatás céljaként a szerzők égboltfelmérések archív adatainak felhasználásával vizsgálták, hogy az LRD-k bocsátanak-e ki
A kutatók a James Webb-űrtávcső használatával felfedezték minden idők első „Einstein-cikcakkját”, vagyis egy olyan alakzatot, amelyen egy kvazár képe az Einstein által bevezetett általános relativitáselméletből következő gravitációs lencsehatás következtében hatszor jelenik meg ugyanazon a felvételen. Ez az önmagában is érdekes kép pedig segíthet választ találni két máig megoldatlan kozmológiai problémára. A J1721+8842 jelű fényes kvazárt
Milyen közel van, mégis milyen halvány! Az Andromeda-galaxis kistestvére, az M33 spirálgalaxis csak ínyenceknek mutatja meg magát. A tapasztalt észlelő sötét égbolton még szabad szemmel is megpillanthatja, igazi arcát azonban fényerős távcsövekben és persze hosszú expozíciós idejű fotókon mutatja meg. Krizsán Bence, Érd Az M33 vagy más néven Triangulum galaxis a Tejútrendszerhez második legközelebbi galaxis
Az Uránusz Miranda holdjának felszíne alatt óceán rejtőzhet egy új tanulmány szerint. Ez a felfedezés átalakíthatja a hold kialakulásáról és összetételéről alkotott elképzeléseinket, és az élet számára alkalmas helyek közé emelheti a Mirandát. Tom Nordheim, a tanulmány egyik szerzője szerint egy ilyen kis méretű égitesten óceánt találni rendkívül meglepő. Felmerül a kérdés: vajon az Uránusz
A Holdon és Marson már végeztek szeizmológiai méréseket leszállóegységekkel, így vizsgálva és elemezve belső szerkezetüket. A Vénusz belső összetétele azonban továbbra is rejtély, hiszen a bolygóra jellemző viharos szelek és extrém forró hőmérséklet jelentősen megnehezítik a helyszíni méréseket. Egy friss tanulmányban háromféle módszert járnak körül, amelyekkel megvalósítható lehetne a Vénusz rengéseinek észlelése. A Holdon és