Égi kalendárium: 2023. július

Nyár van, akár rövidnadrágban is eltölthetünk egy-egy éjszakát a csillagos ég alatti vizsgálódással, ha az éjszaka vérszívói, a szúnyogok is engedélyezik ezt a merész öltözetet. Az éjszák rövidek, de melegek itt a szabadságok és az észlelőtáborozás ideje. Töltsünk minél több időt az éjszakai égbolt alatt!

A bolygók járása 

Merkúr: Július 1-jén felső együttállásban van a Nappal. Hamar megjelenik az esti égen, 5-én már fél órával a Nap után nyugszik. Láthatósága fokozatosan javul, de égi pozíciója miatt nem kerül igazán jól megfigyelhető helyzetbe. 31-én is csak egy órával nyugszik a Nap után.
Vénusz: Napnyugta után ragyog a nyugati égen fehér fényű égitestként. Július 1-jén még két órával a Nap után nyugszik, de ezt követően láthatósága gyorsan romlik. 25-én már csak negyven perccel a Nap után bukik a látóhatár alá, a hónap végére elvész az alkonyat fényében. Fényessége ‒4,7 magnitúdóról ‒4,4 magnitúdóra csökken, átmérője 33,5”-ről 52,9”-re nő, fázisa 0,32-ról 0,06-ra csökken.
Mars: Előretartó mozgást végez a Leo csillagképben. Napnyugta után kereshető a nyugati látóhatár közelében, de halványsága miatt láthatósága gyorsan romlik. A hónap végén az alkonyat fénye nagyon megnehezíti az észlelését, mivel ekkor már csak másfél órával nyugszik a Nap után. Fényessége 1,7 magnitúdó, látszó átmérője 4,2”-ről 3,9”-re csökken.
Jupiter: Előretartó mozgást végez az Aries csillagképben. Éjfél után kel, az éjszaka második felében látható a feltűnően fényes bolygó a délkeleti égen. Fényessége ‒2,3 magnitúdó, átmérője 38”.
Szaturnusz: Hátráló mozgást végez az Aquarius csillagképben. Késő este kel, az éjszaka nagyobb részében megfigyelhető a délkeleti-déli égen. Fényessége 0,7 magnitúdó, átmérője 18”.
Uránusz: Éjfél után kel, az éjszaka második felében látható. Előretartó mozgása az Aries csillagképben egyre lassul.
Neptunusz: Éjfél előtt kel. Az éjszaka nagy részében látható, 1-jétől már hátráló mozgást végez a Pisces csillagképben.

A Szaturnusz évről évre, Kereszty Zsolt montázsán. A gyűrűs bolygó láthatósága évről évre valamicskét javul, egyre feljebb kapaszkodik az ekliptikán, ugyanakkor gyűrűje összezárulóban van, 2025-ben láthatjuk éléről – illetve nem láthatjuk, mivel a jelenség 2025. március 24-én, a Naptól 10 fokra következik be. Ettől függetlenül a bolygó és “alig-gyűrűrendszere” érdekes látvány lesz egész évben.

Együttállások, holdsarlók, meteorraj

1-én este a Vénusz és a Mars 3°-os (+ Regulus) együttállása.
 7-én hajnalban a Szaturnusz a Hold felett 4°-ra.
12-én hajnalban a Jupiter a Hold mellett 3°-ra.
16-án hajnalban 39 órás, 18-án este 24 órás holdsarló figyelhető meg.
19-én este a Merkúr a Hold mellett 3°-ra.
20-án este a Vénusz és a Mars a Hold alatt 6°-5°-ra.
27-én este a Vénusz és a Merkúr 5°-os együttállása.
29-e körül várható a delta Aquaridák meteorraj.

Csóvás égi vándorok

Júliusban a nyári nappali meleg után a hűvösebb éjszakákon legalább 22 olyan üstökös lesz az égbolton, amelyeket egy 20 cm átmérőjű távcsővel fotografikus módón érdemes lehet felkeresni. Ezek közt található 3 olyan, amit vizuálisan egy közepes (12-20 cm átmérőjű) távcsővel is érdemes lehet célba venni. Utóbbi hármat szeretnénk most ajánlónkban bemutatni. Akit pedig a tejes lista érdekel, az vegye fel a kapcsolatot a rovatvezetővel az ustokoseszleles@gmail.com e-mail címen, vagy csatlakozzon a Facebook Üstökös (Üstökös | Facebook ) csoporthoz.

Aki pedig csak gyönyörködni akar a kométákról készült megfigyelésekben, annak érdemes felkeresni az MCSE Észlelésfeltöltő oldalát (https://eszlelesek.mcse.hu), ahol akár regisztráció nélkül is válogathat a szép és érdekes képek között.

237P/LINEAR

A LINEAR program talált 2002. június 6-án egy 18,7 magnitúdós mozgó égitestet, amit kisbolygóként azonosítottak. 8 évvel később, 2010. június 10-én ugyan ezt az objektumot találta meg a WISE infravörös műhold, mint egy csillagszerű égitestet, ami 1,5 ívperces csóvával rendelkezett, de így első felfedezőjéről kapta a nevét.

Az üstökös perihéliumpontja egy 1918-as 0,27 CSE távolságú Jupiter közelségének köszönhetően került majdnem 1 CSE-nyivel közelebb a Naphoz, mint korábban volt. Ez a kisebb perihéliumtávolság az aktivitás növekedésével is járt. Sőt 2013-ban az üstökös 0,41 CSE-re újra megközelítette a gázóriást, aminek következtében perihéliumtávolsága tovább csökkent. Ez jelenleg 2 CSE-nél közelebb van a Naphoz és 2072-ig e körül az érték körül fog ingadozni. Ekkor újra elhalad az óriásbolygó közelében, aminek hatására kicsivel 2 CSE fölé fogja emelkedni a perihéliumtávolsága.

A jelenlegi, de a korábbinál kisebb perihéliumtávolsága miatt az üstökös aktivitása is erőteljesebb lehet annak köszönhetően, hogy központi égitestünk sugárzása a mélyebb rétegekben is elindíthatja a gázképző folyamatokat.

Az üstökös egész éjszaka megfigyelhető lesz a Sas (Aquila) csillagkép csillagai között, ahogy lassan halad nyugat-észanyugati irányba. Az üstökös már túl van 2023. május 14-én bekövetkezett perihéliumán, így lassan távolodik a Naptól és az égitestek geometriája miatt a Földtől is. Ezért a július hónap elején még 12,5 magnitúdós csillag halványodását várhatjuk, igaz ez az előrejelzések szerint csak már tized magnitúdót fog kitenni. Ha aktivitása nem csökken gyorsan, akkor a fotókon szépen látszó csóvája is megmarad még, bár ezt vizuálisan csak nagy távcsővel lehet jó esetben észrevenni. Magja csillagszerű, amit egy viszonylag jó kondenzált kóma vesz körül.

Júliusi égi útján csillagokkal teleszórt vidéken halad keresztül, azonban jelentősebb mélyég objektumhoz nem fog közel kerülni, így azonosítása viszonylag biztos lehet.

A 237P/LINEAR égi útja 2023.07.01-31. között, kiemelve a 2023.07.15-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült

2023.06.26. 00:23 (UT) 146/518 refraktor + PlayerOneUranus C (IMX 585); Gain 300; 40 x 60 s, Sebestyén Attila

C/2022 A2 (PANSTARRS)

Inkább az éjszaka második felében lehet megfigyelni a napközelpontján 2023. február 18-án túljutott üstököst. Ugyan a hónap elején még este 10 órakor kel, majd a hónap végén már este 8-kor, de csak éjfél körül kerül olyan magasságba, ahol már nem sűrű légrétegen keresztül kell átjönnie a fényének. Az üstökös a hónap során 2,4 CSE távolságból 0,2 CSE-et távolodik a Naptól, így aktivitása várhatóan tovább fog csökkenni a jelenleg 11,8 magnitúdó összfényességű égitestnek. A csökkenő aktivitás miatt a fényességének is csökkennie kell, de ezt valamelyest ellensúlyozza, hogy a Föld felé közeledik. A kondenzált maggal rendelkező üstökösnek az előzőek miatt a fényessége a július során várhatóan csak már tized magnitúdóval fog csökkenni. Felkereséséhez és biztos azonosításához inkább közepes átmérőjű távcsövet ajánlunk, de fotografikusan már kisebb átmérőjű műszerrel is érdemes próbálkozni.

Az üstökös a hónap elejétől a hónap közepéig a Halak (Pisces) csillagkép leg északabbi részétől mozog az dél-délnyugati irányba az Andromeda felé, majd a hónap második félben át is lépi a két csillagkép határát is útját már az Andromédában fogja folytatni. Július 25-én az esti órákban lesz legközelebb megfigyelhető az IC 43 (fényesség: 13,2 magnitúdó; átmérő: 1,6 x 1,4 ívperc) galaxis közelében, mindösszesen 18 ívpercre megközelítve azt. Eddigre az üstökös fényessége már megközelítheti a galaxisét ezért a kométa azonosítása akkor lehet biztos, ha a háttércsillagokhoz képest látjuk az elmozdulását. Az üstököst megtalálni pedig talán július 27-én lehet a legkönnyebben, ugyanis ekkor körülbelül 40 ívpercre halad el az délkeleti irányban az ε And csillag (fényesség 4,3 magnitúdó) mellett.

A C/2022 A2 (PANSTARRS)égi útja 2023.07.01-31. között, kiemelve a 2023.07.15-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült

2023.06.29. 23:57 (UT) 150/1200 refraktor + ZWO ASI178MM; Gain 100; 14 x 120 s, Bánfalvy Zoltán

C/2023 E1 (ATLAS)

Az ATLAS (AsteroidTerrestrial-ImpactLastAlert System) keretében dolgozó Sutherland (Dél-Afrika) 0,5 méter átmérőjű Schmidt távcsövével 2023. március 1-én készült képeken fedeztek fel egy kisbolygónak látszó égitestet, amiről a keresőprogram azt állapította meg, hogy üstökösszerű tevékenységet van. Az aznap készült felvételekből számolt pálya alapján az égitestet aztán megtalálták korábbi fényképeken is. A legrégebbi ilyen felvételt még 2022. december 25-én készült, amikor az üstökös csak 21,5-21,8 magnitúdó volt. Az C/2023 E1 (ATLAS) keringésideje 85,13 év, így nem először jár a Naprendszer belsőbb régióiban.

A megfigyelésekből számolt pálya alapján az üstökös a Halley-típusú üstökösök családjába is sorolható. Ezek fő jellemzője, hogy keringésidejük 20-200 év között van. Azonban gyakran két másik csoportba sorolják tagjait, ezért megtalálhatóak lehetnek mind a JFC (Jupiter FamilyComet – Jupiter-család), mind a CTC (ChironTypeComet – Chiron-típus) közt is. A Halley-típus jellemzője, hogy inklinációjuk (pályahajlásuk) bármekkora lehet, nincs egy kitüntetett irány, sok tagjának keringésiránya retrográd.

Miután az üstökös 2023. július 1-én áthalad 1,03 CSE távolságra bekövetkezett perihéliumán távolodni foga Naptól ezért aktivitása csökken. Ilyenkor az üstökösök fényessége is csökkenni szokott kivéve, ha közelednek a Földhöz. A C/2023 E1 (ATLAS) pedig pont ezt fogja tenni. A hónap elején még 0,61 CSE távolságra lesz a Földtől, ami a hónap végére 0,43 CSE távolságra fog csökkenni. Ennek következtében a látszólagos fényessége a jelenlegi 10 magnitúdóról várhatóan 9,5 magnitúdó fölé is nőhet. Így pedig már a kisebb távcsövekkel is célba lehet venni a fotókon kékeszöldes színűnek, vizuálisan azonban csak szürke ködpamacsnak látszó kométát.

A hónap során egész éjszaka megfigyelhető, mivel cirkumpoláris lesz. A hónap elején a Kis Göncöl (Ursa Minor) „első két kereke” felett elhelyezkedő üstökös egyre gyorsulva halad a Sárkány (Draco) csillagképen át a Cepheus „házikójának” alja felé, déli irányba, ahol majd a hónap végén lesz megtalálható. A hónap utolsó előtti éjszakáján, 30/31-én halad el az LDN 1155 (átlátszatlanság: 6; átmérő: 2,62 ívperc) és az LDN 1158 (átlátszatlanság: 4; átmérő: 11,28 ívperc) sötét ködök közelében, melyekkel szép kontrasztot alkothat.

A C/2023 E1 (ATLAS) égi útja 2023.07.01-31. között, kiemelve a 2023.07.15-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült

2023.06.26. 22:06 (UT) 146/518 refraktor + PlayerOneUranus C (IMX 585); Gain 300; 40 x 120 s, Sebestyén Attila

A Sas felszáll

A Tejút Hattyú és Nyilas közötti szakaszának legjellegzetesebb csillagképe a Sas (Aquila), mely nemcsak nagyméretű és valóban egy madárra emlékeztető konstelláció, hanem abból a szempontból is különleges, hogy legtöbb mélyég-objektuma planetáris köd.

Az NGC 6781 közel két ívperces, meglehetősen alacsony felületi fényességű csillagtetem, melyet azonban így is könnyű észlelni legalább 10-15 cm-es műszerekkel. 20 cm-es távcső kedvező körülmények között megmutatja az objektum gyűrűs szerkezetét is, a gyűrű egyik szakasza fényesebbnek tűnik. Központi csillagának megpillantása (mivel 17 magnitúdós) reménytelen. A ködszűrők sokat segítenek megfigyelésekor.

Hasonló, csak kisebb az NGC 6804 (az Altairtól 4,7 fokkal Ny-ra), 50”-es korongja homogén, fényessége 11 magnitúdó körül van. Központi csillaga 14 magnitúdós. A csillagkép közepe táján felkereshető NGC 6772 és 6778 halványabb kategóriába tartozik, 12m körüli összfényességgel, méretük rendre 1’ és 30×20”. Az NGC 6772 20 cm-es távcsővel, UHC szűrővel nagy, kerek, diffúz folt, mely számtalan mezőcsillag függönye előtt lebeg. A Sas planetárisai közül az egyik legszebb az NGC 6751, pontosan 1 fokkal délre a λ Aql-tól. Bár fényességét 12,5m-ra adják meg, könnyedén látszik 8 cm-es refraktorban, mint apró, bolyhos csillag (a planetáris ködök vizuális fényessége zöldes-kékes színük miatt – melyre a szem a legérzékenyebb – jóval magasabb a fotografikus értéknél). Nagyobb távcsővel, nagy nagyítással 20”-es korongot fogunk látni, közepén a 12m-s központi csillaggal. Még számos apró csillagtetem vár a csillagképben felfedezésre, de többségük 10”-nél kisebb. Talán csak az NGC 6852 említhető kivételként, mely viszonylag fényes és nagy (fél ívpercnél is nagyobb), színe pedig határozottan kékes.

Nyílthalmazokban a Sas nem bővelkedik. Leglátványosabb az NGC 6709, a ζ Aql közelében már binokulárokkal is megfigyelhető, 10’-es méretű, laza, két centrumot is mutató 6,5m-s csillaghalmaz.

Egyetlen gömbhalmaz, az NGC 6760 lehet a legtöbb amatőr számára elég fényes ahhoz, hogy távcsövével felkeresse. A δ Aql-tól 4 fokkal DNy-ra lévő objektum 8,5-9m-s foltja határozottan elliptikus megjelenésű (2,5×2’-es).

Van ebben a csillagképben egy különleges látnivaló, a Barnard 142-143 katalógusszámot viselő sötét köd, vagy más néven a „Sas barlangja”, „E-köd”. Előbbi névváltozat rendkívül erős fényelnyelésére utal, a második az alakját emeli ki (egy nagy E betűt formáz). Észlelésére – 1×0,5 fokos mérete miatt – binokulárok a legcélszerűbbek.

A „Sas barlangja”, a Barnard 142-143 Éder Iván felvételén

Északon, a Kígyótartó határánál akadhatunk rá binokulárunkkal az IC 4756 jelzésű, bő egy fok kiterjedésű nyílt csillaghalmazra. A 4,6m-s elnyúlt felhő 9-10m-s csillagok nyílhegy alakú csoportja, melyet csak látcsövekkel élvezhetünk a maga legteljesebb szépségében, bár kis távcsövekkel 20x alatti nagyításokkal is érdemes felkeresnünk. Nagyobb műszerek és nagyítások teljesen széthúzzák, elveszti halmazjellegét.

Az NGC 6604, másfél fokkal az M16 felett, 6,5m-s, 3’-es sűrű nyílthalmaz, mely emissziós ködök hatalmas hálózatában látható. A halmaz néhány nagyon fényes komponensnek köszönheti magas összfényességét, kis nagyításokkal nem több egy ködös csillagnál. A környező tejútfelhő és emissziós köd binokulárokkal, valamint RFT-kkel, ködszűrővel megfigyelhető.

A Kígyó farkában három fényesebb gömbhalmaz is található, az NGC 6535, 6539 és IC 1276, mely Palomar 7 névre is hallgat. A 9-10 magnitúdós halmazok közös jellemzője a rendkívül diffúz megjelenés, a Palomar 7 szinte alig látható, magja nincs, 10m-s fényessége 4-5’-en oszlik szét. És mégis, a könnyebben megfigyelhető „palomarok” egyike, tehát közepes távcsövünkkel bátran keressük fel. Ha egy teljesen diffúz, mag nélküli foltot találtunk, rátaláltunk a gömbhalmazra! A két NGC-sorszámot viselő égitest lazasága ellenére nem ilyen nehéz zsákmány.

A kicsiny Pajzs (Scutum) a Buda visszavívását is lehetővé tevő bécsi győzelem kivívója, Sobieski János lengyel király előtt tiszteleg, az ő pajzsának állít emléket, mellyel – jelképes értelemben – megvédte a nyugati civilizációt a töröktől. Különösképpen a csillaképet nem annak csillagai alkotják, hanem az a fényes, pajzs alakú tejútfelhő, mely a konstelláció északi részében tanyázik. Még városi és holdas égbolton is szabad szemes, valójában a Tejút egyik legfényesebb szelete, mely rengeteg mélyég-objektumot tartalmaz, köztük a sziporkázó M11-et, a nyári esték igazi halmaz-csodáját. Az 5m-s csoport könnyen látszik puszta szemmel, mint apró ékkő a szikrázó háttér előtt. Vadkacsa-halmaznak nevezik, mivel első észlelőit repülő vadkacsa-csapatra emlékeztette, s ha egy binokulárral figyeljük meg, alakját tényleg háromszögletűnek látjuk, aminek csúcsában egy fényes csillag ül. Távcsőbe pillantva, közepes és nagyobb nagyításokkal a csillag (mely előtérobjektum) csillagpárrá bomlik, a halmaz háromszögletű centruma mellett újabb, csillagokban gazdag lebenyek tűnnek fel. A szerző csak binokulárral volt képes mindig is a „vadlúdcsapat” alakzat érzékelésére, nagyobb műszerekben egyáltalán nem emlékeztet arra. A számtalan (15 magnitúdóig több mint 500) halmaztag sziporkázása már kis refraktorokkal is lenyűgöző, 30 cm-es távcső félezer egyedi csillagát mutatja meg a Tejút egyik legsűrűbb nyílthalmazának, de érdekes módon központi sűrűsödést nem láthatunk.

Az M26 csak pár fokkal délnyugat felé helyezkedik el, s hiába viszonylag fényes (8m-s), háttérbe szorítja nagyobb testvére. A δ Sct-tól 45’-re felkereshető nyílthalmaz közepes távcsőben nagyon szép látvány: négy, rombusz alakot formázó csillaga körül több tucat halvány gyülekezik. Az NGC 6664 érdekessége, hogy alig 20’-re található a 4m-s α Sct-tól kelet felé, a csillag kissé zavarja is a 7-8m-s csoport észlelését. Távcsőben ez egy lazább szerkezetű, szép objektum, melynek asztrofizikai érdekességét a halmazhoz tartozó EV Sct cefeida változócsillag adja meg.

Az M11-től 2,5 fokkal délre és kissé keletre a laza szerkezetű 8m-s gömbhalmazt, az NGC 6712-t találjuk. A csoport magot alig mutat, csak belső területe fényesebb kissé, a 3-4’-es égitest binokulárban egy rettenetesen diffúz folt. Nagyobb távcsövekkel egészen jól felbontható, mivel legfényesebb tagjai 12-13m-sak. Ha abszolút fényessége, luminozitása magasabb lenne, akkor Messier-szintű gömbhalmaz lehetne.

A Delfin csillagkép rombusza mindenki érdeklődését felkelti, de sajnos a kis konstellációban kevés a fényes mélyég-objektum. Nem is csoda, hiszen a Tejút peremén járunk már. Legszebb talán a 8-9m-s, 5’-es NGC 6934, egy klasszikus, sűrű gömbhalmaz, peremén egy előtércsillaggal. Elsősorban közepes és nagy távcsövekben mutatós, de már binokulárokkal is jól megfigyelhető. Ugyancsak gömbhalmaz az igen távoli NGC 7006 (41,5 kpc-es távolságával sokáig a Tejútrendszer legtávolabbi ilyen objektumának vélték), csupán 2’-es és 10,5m-s, a távcsövekben kerek, sűrűsödő folt, a bontás jelei nélkül. A felületén látható csomók és foltok előtércsillagoktól származnak. A Delfin két másik érdekessége két planetáris köd: az NGC 6891 10-11m-s, de alig 15”-es foltocska, 12m-s központi csillaggal, a kissé halványabb NGC 6905 elnyúlt, bipoláris szerkezetű és jóval nagyobb (40”-es). Viszonylagos halványsága ellenére 8 cm-es refraktorban ez utóbbi szépen látszott még 150x-es nagyítással is, sőt, szerkezete is sejthető volt.

Ismét aktív az R Coronae Borealis 

R Coronae Borealis változók nem túl népes típus (jelölése: RCB), hiszen Galaxisunkban kevesebb mint 100 képviselőjéről van biztos tudomásunk. Hidrogénben szegény, de héliumban és szénben igen gazdag csillagok. B és R színképtípus között szinte minden osztály képviselteti magát. A fényesség sokáig – néha évtizedekig – közel állandó, majd teljesen váratlanul gyors csökkenés következik. A minimum hossza esetenként változik, néhány héttől több ezer napig terjedhet. A leszálló ág a felszálló ágnál jóval meredekebb, nemegyszer fluktuációk tarkítják. Az elhalványodások amplitúdója 1–9 magnitúdó közötti. Észlelésük egyike a leghálásabb amatőr feladatoknak. Rendszertelen időközönként bekövetkező elhalványodásaik követése izgalmas észlelési feladat.

Mostani halványodása május végén kezdődött, az azóta eltelt időben 6,0 magnitúdó körüli maximumfényességéből közel 3 magnitúdót halványodott, majd elkezdett visszafényesedni. Hogy mit hoz a jövő, megmutatják az észlelések. Észleljünk minden lehetséges alkalommal!

Kaposvári Zoltán, Nmá, Snt, Mzs, Zag (MACSED)