Égi kalendárium: 2024. február

Itt van február, a legrövidebb hónap, amely idén egy nappal hosszabb, mivel szökőév van. Hiába rövid a február, az éjszakák még mindig nagyon hosszúak. Akik tehetik, használják ki az adódó észlelési lehetőségeket, annál is inkább, mivel egy téli éjszaka akár három nyárival is egyenértékű lehet, ami a sötétség tartamát illeti.

A bolygók járása

Merkúr: A hónap elején még kereshető napkelte előtt a délkeleti látóhatár közelében, 1-én közel háromnegyed órával kel a Nap előtt, majd néhány nap múlva elvész a napkelte fényében. 28-án felső együttállásban van a Nappal.
Vénusz: Ragyogó fehér fényű égitestként látszik napkelte előtt a délkeleti égen. Láthatósága gyorsan romlik. A hónap elején bő két és fél, a végén már alig egy órával kel a Nap előtt. Fényessége –3,9m, átmérője 12,3”-ről 11,1”-re csökken, fázisa 0,86-ról 0,91-ra nő.
Mars: Előretartó mozgást végez a Sagittarius, majd február 13-tól a Capricornus csillagképben. A hónap közepétől már lehet próbálkozni a felkeresésével napkelte előtt, a délkeleti látóhatár közelében, de megfigyelésre továbbra is kedvezőtlen helyzetben van, az ekliptika látóhatárral bezárt alacsony szöge miatt. Fényessége 1,3m-ról 1,2m-ra, látszó átmérője 4,0”-ről 4,2-”re nő.
Jupiter: Előretartó mozgást végez az Aries csillagképben. Az éjszaka első felében figyelhető meg, éjfél körül nyugszik. Erős sárgásfehér fényű égitestként könnyen azonosítható. Fényessége –2,3 magnitúdó, átmérője 38”.
Szaturnusz: Előretartó mozgást végez az Aquarius csillagképben. A hónap első napjaiban még kereshető napnyugta után a nyugati látóhatár közelében, utána fokozatosan elvész a Nap fényében. 28-án együttállásban van a Nappal. Fényessége 1,0 magnitúdó, átmérője 15,5”.
Uránusz: Az éjszaka első felében megfigyelhető az Aries csillagképben a nyugati égen. Folytatja előretartó mozgását. Éjfél körül nyugszik.
Neptunusz: Előretartó mozgást végez a Pisces csillagképben. A hónap első felében még kereshető az esti szürkületben.

A Jupiter 2024. január 20-án, Ajtai Csaba felvételén.

Szökőév, szökőnap – de mikorra esik a szökőnap?

Február 24-e az a nap, amelyet a liturgikus naptárak, így A Magyar Naptárral Kiegészített Római Naptár szerint is szökőévben „kétszer kell mondani” – azaz írni, és amelyrõl a régi, a II. Vatikáni Zsinat előtti liturgikus naptárban Mátyás napját február 25-re tették („Mátyás ugrása”). Igaz ugyan, hogy a mai liturgikus naptárban már nincs ilyen, négyévenként megismétlődő eseti áttétel (translatio), a szökőnap tekintetében nincs változás, az továbbra is február 24., de már a Mátyás-nappal együtt, ezért az egyszerűbb egyházi naptárakban nem is jelzik. Talán éppen az a baj, hogy a zsinat itt egy „meggondolatlan” lépést tett: a „Mátyás ugrása” elhagyása azt a látszatot kelti, hogy a szökőnapnak nincs igazi jelentősége. Ha ugyanarra a napra esik a Mátyás-nap, úgy talán nem is ez szökőnap, hanem a közönséges évekhez képest egy nappal meghosszabbított február utolsó napja. Így kerülhet még az egyházi kiadású kalendáriumokba is szökőnapként február 29. A tévedés oka éppen ez a felfogás. A február szökőhónap jellege ugyanis nem egy toldaléknap egyszerű hozzáadását jelenti, nem így hosszabbodik meg a hónap, hanem a 24. nap megduplázásával, amivel a hónap következő napjai eggyel előre lépnek a hetinapok sorában. Ennek pedig a régi római naptárra visszavezethető naptártörténeti okai vannak, amelyet a zsinat előtti egyházi gyakorlattal együtt mi is örököltünk.

A szökőnap hibásan, február 29-én szerepel ebben a naptárban 

 
A pontosan feltüntetett szökőnap egy másik naptárban (február 24.) 

A szökőév latin neve, az anno bissextili, mensis bissextili szó szerint a kétszer hat(odik) nap éve, illetve hónapja. A régi római és az egyházi naptárban használt elnevezés, a „bis dicitur Sexto Kalendas” („Sexto Kalendas kétszer mondatik”) kifejezésbõl ered. A régi római naptárban ugyanis a szökőnapot a március elsõ napját a Kalendae-t (Kalendis) megelőző hatodik nap (a mi február 24-énk) kétszer „mondásával”, illetve írásával iktatták a naptárba, úgy, hogy február 24. után ismét február 24-et írtak, vagyis szükségszerűen kihagyták a március elseje (kalendae) előtti V. napot, a mi fogalmaink szerinti február 25-ét. Így lett a szökőévi február hónap 29 napos; nem egy toldaléknap egyszerű hozzáadásával tehát. Ennek megfelelően, ha egészen pontosan kívánunk fogalmazni, a római naptár szökőnapja valójában nem február 24-e, hanem a mi fogalmaink szerinti február 25-e, amit a rómaiak a fent írtak okán „második” február 24-nek tekintettek. Olyan volt ez a számukra, mint a mi kétnapos ünnepeinkben a második nap, amely az ünnepet illetően az elsőhöz tartozik (húsvéthétfő, pünkösdhétfő, karácsony második napja). Tulajdonképpen ezt a két napot egyetlen napnak tekintették, mint ahogy mi a kétnapos ünnepeket lényegében egy ünnepnek tekintjük.

Nálunk a zavart a római gondolkodás különös logikája okozza: a napokat nem a hó elejétõl elõre, hanem a következő hónap elsõ napjától visszafelé számolták! Mi azt mondjuk pl., hogy 24 nap telt el a februárból, ők azt mondták, hogy a március elseje előtti hatodik nap van, vagyis még 6 nap van hátra március elsejéig. Mi visszafelé nézünk a hónapon belül, azt számoljuk, ami elmúlt, ők elõre, a következõ hónap felé tekintettek, azt számolták, hogy hány napnak kell eltelnie még a következő hónap első napjáig (a hónap elején pedig a Nonis-ig (a hó 9. napja) és az Idibus-ig (a hónap 15. napja). Amikor a római naptárról beszélünk, ne feledjük, hogy a rómaiak nem csak a nullát, de a mi fogalmaink szerinti február 24-ét és 25-ét sem ismerték, ezért a római naptár rejtelmeivel ismerkedve teljesen el kell(ene) felejtenünk a napok számlálásának mai, a Gergely-naptár szerinti gyakorlatát. Sajnos nem feledünk, és a saját fogalmaink szerint írjuk le az ő gyakorlatukat is. Tovább nehezíti a pontos megértést az a tény is, hogy a hazai irodalomban (pl. a latin szótárak mellékleteként) közölt római naptártáblázatok nincsenek megfelelően kibontva.

A Mädler-kráter

A Mädler-kráter szép és érdekes távcsöves célpont, csak egyetlen baj van vele, hogy az egész holdkorong leglátványosabb alakzatának, a Theophilus–Cyrillus–Catharina-kráterhármasnak a fő kráterének, a Theophilusnak az árnyékában fekszik. Hogy mennyire közel fekszik a Mädler a Theophilushoz, azt jó szemlélteti, hogy a Theophilus keleti sáncától ugyanakkora távolságra van a központi csúcsa nyugati irányban, mint a keleti irányban a Mädler nyugati sánca. Mind a Theophilus, mind a Mädler eratosthenesi korú (3,2–1,1 milliárd év), de a kettő közül a Mädler a fiatalabb, mert jól láthatóan a Theophilus kidobott törmeléktakarójára települt rá. Átmérője 28 kilométer, mélysége 2670 méter. Falai éles kontúrúak, de a kráter alakja a ferde rálátás miatt kissé elliptikus. Szelenografikus koordinátái: déli szélesség 11,0°, keleti hosszúság 29,8°. A Mädler a holdi kráterek fősorozatán az úgynevezett Triesnecker típusú komplex kráterek közé tartozik. Ezeknek a krátereknek a jellemzője a központi csúcs, a viszonylag egyenes krátertalaj, és a még nem összefüggő teraszokat alkotó, kisebb-nagyobb omlásnyomok. A Mädler központi csúcsától északra egy apró másodlagos kráter fekszik, de ezt csak a nagyobb távcsövekkel pillanthatjuk meg. Amit viszont már kisebb műszerekkel is megfigyelhetünk, az a központi csúcs északi megnyúltsága. Hasonlóan az Arago-kráterhez, úgy tűnik, mintha a központi csúcsot egy gerinc kötné össze az északi sánccal. Ami még inkább kihangsúlyozza ezt, az a sáncnak a feltűnő fehér színe, valamint egy, a sánctól északi irányba induló alacsony gerinc, amely mintha csak a központi csúcs meghosszabbítása lenne. A Mädler legfeltűnőbb jellegzetessége azonban nem is ez, hanem a nyugati irányba induló sugársáv, amelynek egy vékony ága egészen a Daguerre fantomkráter keleti sáncáig ér. Ez a 130 kilométer hosszú sáv már a legkisebb távcsövekkel is megfigyelhető. Ha a Mädler-krátert vizuálisan szándékozunk észlelni, akkor erős önuralomra lesz szükségünk, mivel a Theophilus olyan vonzerővel bír, amelynek nehéz ellenállni. Viszont megéri a fáradságot, mert a finomabb részletek megfigyelése nagyon izgalmas feladat.

Theophilus, Cyrillus, Madler, Ibn Rushd, Kant, Alfraganus. Cseh Viktor felvétele 2023. november 23., 127/1500 Makszutov-Cassegrain.

Ha már ezen a vidéken járunk, ajánljuk észlelőink figyelmébe George Tarsoudis felvételét, amelyen az apró Shioli-kráter is azonosítható. Ennek szomszédságában landolt a japán SLIM-holdszonda január 19-én.

Ha felszáll a köd…

A téli hónapokban nincs túl könnyű helyzetben az amatőrcsillagász, hiszen a gyakori borús égbolt mellett a hideggel is meg kell küzdenie. Ha néha-néha felnyílik a felhőfátyol, azonnal leszáll a köd, mely hetekig meg is marad. De a legbarátságtalanabb téli időben is akad egy-két szép, derűs éjszaka, ilyenkor a hosszú, 13 órás sötétség idején igen sok célpontot vehetünk szemügyre – ha bírjuk a hideget.

A téli éjszakák egyértelmű emblémája az Orion. Ez a négyszög alakú, jellegzetes csillagkép egy álló emberalakot formáz, melyben számos mélyég-objektumra lelhetünk. Rögtön a leghíresebb és legszebb az Orion-köd (M42-43) komplexuma. A szabad szemmel is felsejlő köd még telihold mellett is észlelhető, sötét égbolt alatt és egy ködszűrő hatására akár fényképszerű látvány is elénk tárulhat. Az Oriontól északra a Bika (Taurus) jellegzetes V alakjának hegyénél található a jellegzetesen vörös színű Aldebaran. Környezetében számos halvány csillag alkotja a Hyadok csillaghalmaz 5 fok átmérőjű foltját, melyet szabad szemmel is felbonthatunk. Innen pár fokkal északnyugatra ragyog az északi ég egyik legfényesebb, legszebb és legközelebbi csillaghalmaza, a Plejádok (Fiastyúk), mely Charles Messier katalógusába M45-ként került be. A ς Tau-tól ÉÉNy-ra bő 1 fokkal fedezzük fel nagyobb binokulárral, kistávcsővel a láng alakú M1-et, mely listájának létrehozására ösztökélte Messier-t.

A Szekeres (Auriga) három Messier-objektumával és néhány fényesebb NGC halmazzal büszkélkedhet, de ezen kívül pár gázköd is fellelhető benne. A három halmaz, az M38, M36 és M37 ebben a sorrendben egy észak-dél irányú vonalba rendeződik, néhány fokra egymástól.

A Gemini (Ikrek) nyugati szélén, az Orion és a Bika határa közelében találjuk az 5m-s fényességével szabad szemmel is kivehető M35-öt, amely binokulárokkal és kistávcsövekkel is felemelő látványt nyújt, részben felbontható csillagaira. Közelében az NGC 2158-at, ezt a 9m-s, igen sűrű nyílthalmazt találjuk. Igen érdekes a kontraszt a könnyen bontható M35 és utóbbi között.
A Monoceros (Egyszarvú) tejutas csillagkép, de ennek ellenére nincs 4 magnitúdónál fényesebb csillaga, így szabad szemmel, különösen városból, nem vagy alig ismerhető fel. Távcsővel azonban számos szép csillaghalmazra és ködre akadhatunk a területén, így a Rozetta-ködre, amely 5m-s, és benne egy 4m-s csillaghalmaz (NGC 2244) található, valamint az NGC 2264-re (Karácsonyfa-halmaz), mely szokatlan nevét alakjáról kapta. Főcsillaga az S Monocerotis, és ez is szépen látszik puszta szemmel.

A főváros fölött, a Hármashatár-hegyen. A városfényeket vastag köd szűri meg, az égbolt a szokásosnál sokkal jobb, kevésbé zavar a fényszennyezés “a felhők felett”. Szulovszky András felvétele 2023. december 19-én készült.

A délebbi területeken az M50 6 magnitúdó körüli foltja jelent felüdülést a szemnek – már ha képesek vagyunk a –10 deklináció környékéig lemerészkedni, és nem gátol meg ebben bennünket egy közeli fa, épület, esetleg a pára.

Innen délebbre két csillagkép helyezkedik el: a Nagy Kutya (Canis Maior) jelenlétére általában csak a Sirius utal, ha rossz vagy fényszennyezett az égbolt. Ez a csillag az állócsillagok között a legfényesebb, –1,43m-s. A csillagképben számos fényes és halványabb nyílthalmaz található, mivel erre húzódik a Tejút sávja. Az M41 mindjárt a Siriustól 4 fokkal délre található, 4,5m körüli hatalmas halmaz, szabad szemmel is látszik, és binokulárokkal, kis távcsövekkel is remek látványt nyújt. Az NGC 2362 sokkal délebbre van, de még fényesebb is, 4,1 magnitúdós, de ez javarészt egyetlen, 4,5 magnitúdós tagjától származik. Ezt a csillagot a többi halmaztag úgy veszi körül, mint tyúkanyót a kiscsibéi.

A Hajófara (Puppis) egy korábbi, nagy kiterjedésű, és teljes egészében csak az egyenlítőről látható alakzat, az Argonauták Hajójának nyugati része. Ezt a csillagképet a könnyebb kezelhetőség érdekében osztották fel több részre (Hajófar, Hajótat, Hajógerinc). A Tejút végigvonul a három csillagképen, ezért a Puppis északi, tőlünk is elég jól megfigyelhető szakaszában sok fényes csillaghalmazzal találkozhatunk. Leglátványosabb az M47 és M46 párosa: az előbbi egy 4-5 magnitúdó közötti, kevés, de fényes tagból álló nyílthalmaz, míg utóbbit sok száz, halvány csillag alkotja, melyek együttes fényessége 5-6 magnitúdó közötti.

A téli égbolt bizony számos csodát rejteget, épp ezért a következő ígéretes derült estén települjünk ki egy jobb atlasz birtokában egy fényszennyezéstől mentes észlelőhelyre. A legfelemelőbb élmény az, amikor útnak indulunk a hegyekbe, melyek 5-800 méteres csúcsai sokszor kiemelkednek a ködburokból, és éjjel soha nem látott szépségű, csillagporos ég alatt fürkészhetjük a Világmindenség titkait.

Csóvás égi vándorok

Már a második, igaz a legrövidebb hónapjában járunk 2024. évnek, de üstökösökben ismét nincs hiány. 28 olyan vándor megfigyelésével lehet fotografikusan próbálkozni, melyek egy 200/800-as tükrös távcsővel inkább több, mint kevesebb sikerrel kereshetünk fel és figyelhetünk meg. Ezek közül azonban van pár olyan, amit vizuálisan akár egy vizuálisan egy közepes (12-20 cm átmérőjű) távcsővel is sikerrel célba lehet venni. Ezek szeretnénk mostani ajánlónkban bemutatni.

A teljes lista elérhető a rovatvezetőnél az ustokoseszleles@gmail.com e-mail címen, vagy csatlakozva a Facebook Üstökös (Üstökös | Facebook ) csoporthoz.

12P/Pons-Brooks
A 12P/Pons-Brooks egyre közelebb kerül a Naphoz és a Földhöz is február hónapban, így várhatóan egyre szebb látvány lesz mind az esti, mind a hajnali égen. Az összfényessége a jelenlegi 8,3 magnitúdóról akár a szabadszemes megfigylehetőség határára is kerülhet, vagyis elérheti a 6 magnitúdós fényességet, így már binokulárokkal is szép látvány lehet. A hónap elején még a Hattyú (Cygnus) csillagkép nyugati oldalán lesz megtalálható, majd a hónap során a Gyík (Lacerta) csillagkép déli részén átvágva az Andromeda csillagkép nyugati oldalának Pegazus csillagképpel határos részén lehet majd felkeresni. A gyorsan mozgó üstökös 13-án hajnalban lesz a legközelebb az 1 Lac (fényesség: 4,1 magnitúdó) csillaghoz, 13 ívpercre északról megközelítve azt. Az üstökös nem kerül közel egyetlen mélyég objektumhoz sem egész hónapban, így azonosítása könnyű. Ha valaki mégis bizonytalan benne, hogy az üstököst találta-e meg, akkor könnyen meggyőződhet róla, ugyanis az üstökös már pár perc alatt is elmozdulni látszik a háttércsillagokhoz képest.

A 12P/Pons-Brooks égi útja 2024.02.01-29. között, kiemelve a 2024.02.15-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült

2024.01.21. 17:20 (UT)200/800 Newton + Canon EOS 760D; ISO 800; 30×45 s, Rosenberg Róbert

144P/Kushida
A 144P/Kushida üstökös január 25-én került Napközelbe, így február során már távolodik tőle, ugyanakkor a Földtől is egyre messzebb kerül, így fényessége a kezdeti 10,0 magnitúdóról várhatóan 0,5 magnitúdót fog halványodni. A viszonylag fényes maggal, de diffúz nagy kómával rendelkező üstökös megfigyelését már kisebb (8-12 cm) átmérőjű távcsővel is meg lehet kísérelni, de inkább közepes (12-25 cm) átmérőjű távcső javasolt. Február elején a Bika (Taurus) csillagkép közepétől nyugatra lesz megtalálható, innen halad végig a csillagkép közepén keleti irányba. A helyét megtalálni könnyen lehet majd, mivel február 3-a és 10-e között egy héten át a Hiadok (fényesség: 0,5 magnitúdó; átmérő: 330 ívperc) nyílthalmaz csillagai között fog elhaladni. Ugyanakkor nehéz is lesz azonosítani, mivel a halmaz csillagai elég fényesek ahhoz, hogy az üstökös fényességét elnyomják. Legelőször február 4-én a γ Tau (fényesség 3,6 magnitúdó; szeparáció 0,4 ívmásodperc) nagyon szoros kettőscsillagtól 20 ívpercre északra fog elhaladni. Majd 8-ám hajnalban a θ1 Tau (fényesség: 3,8 magnitúdó) és a θ2 Tau (A komp: 3,41 magnitúdó; B komp: 3,94 magnitúdó; C komp: 11,96 magnitúdó; szeparáció AB: 337 ívmásodperc; szeparáció AC: 268 ívmásodperc) hármas rendszertől 16 ívpercre északra halad el.

A 144P/Kushida égi útja 2024.02.01-29. között, kiemelve a 2024.02.15-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült

A 144P/Kushida helyét legkönnyebben február 10-én napnyugta után lehet megtalálni, Ugyanis ekkor kevesebb, mint 10 ívmásodpercre lesz α Tau (Aldebaran – fényesség: 0,85 magnitúdó) többes csillagrendszertől. A csillag fényessége miatt valószínűleg az üstököst vizuálisan nagyon nehéz lesz azonosítani, de fotografikus megörökítése is kihívás lesz. Február 22-én hajnalban, majd ugyanaznap este kerül a legközelebb a „Szegény ember ikerhalmaza” elnevezésű csillaghalmazokhoz. 22-én hajnalban az NGC 1807 (fényesség: 7,0 magnitúdó; átmérő: 12 ívperc) nyílhalmaztól 35 ívperce észak-északnyugati irányban kell keresnünk, majd ugyanaznap este az NGC 1817 (fényesség: 7,7 magnitúdó; átmérő: 20 ívperc) nyílthalmaztól szintén északra 25 ívpercre a halmaz közepétől lesz megtalálható az üstökös.

2024.01.21. 19:30 (UT) 120/600 refraktor + ASI178MM; Gain 100; 28×120 s, Bánfalvy Zoltán

62P/Tsuchinshan
Februárban a Naptól távolodik az öreg üstökös, ezért aktivitása is csökken. Eközben a Földtől is távolodik így látszólagos összfényessége a hónap elejei 8,8 magnitúdóról várhatóan körülbelül 1 magnitúdót fog csökkenni. Február elején vizuálisan még akár kisebb (5-12 cm) átmérőjű távcsővel is meg lehet pillantani az üstökös diffúz foltját, de a hónap végére már inkább közepes (12-25 cm) átmérőjű távcsőre lesz ehhez szükség.

A hónap elején a kora esti órák kivételével, a hónap közepétől pedig már egész éjszaka megfigyelhető a Szűz (Virgo) csillagkép Bereniké Haja (Coma Berenice) csillagképpel határos vidékén. A terület, amelyen a halványuló üstökös áthalad, hemzseg a galaxisoktól, ezért azonosításával körültekintően kell eljárni. Ráadásul az üstökös a hónap első felében lassulva mozog keleti irányba, majd látszólag megfordul és gyorsulva kezd el mozogni nyugati irányba. A lassú mozgás a miatt érdemes órákkal később, vagy egymást követő éjszakákon felkeresni és az eltérő pozíció alapján azonosítani. Február jelentős részében együtt lesz megfigyelhető az NGC 4578 (fényesség: 11,5 magnitúdó; átmérő: 3,1 x 2,3 ívperc), NGC 4608 (fényesség: 11,0 magnitúdó; átmérő: 3,3 x 2,9 ívperc) és az NGC 4596 (fényesség: 10,4 magnitúdó; átmérő: 4,0 x 3,0 ívperc) galaxisokkal. Utóbbi galaxis közepe előtt lesz megfigyelhető február 21-én éjszaka.

A 62P/Tsuchinshan égi útja 2024.02.01-29. között, kiemelve a 2024.02.15-i helyzete. A térkép az ingyenesen letölthető Stellarium 0.20.4 verziószámú planetárium szoftverrel készült

200/800 Newton + ASI533 MM; Gain 100; 11×60 s, Dr. Elek Tamás

Az előzőeken kívül érdemes még egy érdekes együttállásra is felhívni a figyelmet. A hónap elején, vagyis február 1-4 között a 29P/Schwassmann-Wachmann és a C/2022 E2 (ATLAS) üstökösök egymás látszólagos közelében haladnak el. Előbbi jelenleg 12,1 magnitúdó, utóbbi 13 magnitúdó fényes. A legkisebb távolságra 46 ívpercre (1,5 holdátmérő) február 2-án közelítik meg egymást, de már az előtte levő és az utána levő napon is szép együttállást lehet fotózni.
08_stellarium-001

Aki pedig csak gyönyörködni akar a kométákról készült megfigyelésekben, annak érdemes felkeresni az MCSE Észlelésfeltöltő oldalát (https://eszlelesek.mcse.hu), ahol akár regisztráció nélkül is válogathat a szép és érdekes képek között.

Snt, Kaposvári Zoltán, Ggz, Nmá