Színes káprázat
Aki október 17-én 23 óra körül kitekint keletre néző ablakából, az a horizonthoz közeli Ikrek csillagkép területén a Holdat és a tőle jobbra fénylő Szaturnusz bolygó látványát élvezheti. Az erős holdfény elmossa a halványan derengő csillagokat, de a Holdtól balra így is feltűnő az ikreket jelképező két fényes csillag, a Castor és a Pollux. Magasabban a fogyó Hold felett kékesen ragyog a Szekeres, (Auriga) csillagkép főcsillaga a Capella, amelynek hőmérséklete eléri a 30.000 Kelvin fokot. Figyeljük meg a csillagok színét, amelyből egyben azok hőmérsékletére és korára is következtethetünk. A középkorú Nap sárga színű csillag, felszíni hőmérséklete 6000 fok és a kisebb tömegű csillagtársaival évmilliárdokig ontja fényét szemben a nagytömegű óriásokkal, amelyek belsejében a hihetetlen nyomáson létrejött magfúzió gyorsabban égeti azok hidrogén készletét és ezzel életük pár százezer évre rövidül.
Haladjunk most a Szaturnusz magasságában jobbra, azaz nyugatabbra párhuzamosan a horizonttal, így eljutunk a vöröses fényű Betelgeuze csillaghoz. Ez a Nap átmérőjét 200 szorosan meghaladó öregedő óriás az Orion csillagkép béta csillaga és 429 fényévről küldi felénk fénysugarait. (Egy fényév kereken: 9,5 billió kilométer.) A fenti égitestek hajnalra már nyugatabbra járnak, és ha az esti csillagnézők közül valaki ismét az égre pillant biztosan meglepődik, mert a csillagképek helyzete megváltozott, jobbra dőlnek felettünk. Az Orion csillagkép, mint a téli ég legjellegzetesebb alakzata könnyen felismerhető, különösen arról a három egyvonalban elhelyezkedő csillagról, amelyek a görög mondabeli harcos övét képezik. Jóval az Orion felett a Bika csillagkép főcsillaga a vöröses Aldebaran fénylik és holdfény mentes estéken nem messze tőle találjuk a ködös foltként látható Pleiadok, magyarul Fiastyúk csillaghalmazát.
Másnap, X. 18-án 14 órakor bekövetkezik az utolsó negyed, majd egy hétre rá a csillagászok örömére az Újhold, amikor a sötét ég alatt legjobban észlelhetik a halvány gézfelhőket és galakxisokat.