Űrmarhaságok keringenek a Föld körül

De Ön, mint a cikk írója fogalmi zavarokkal is küzd: "ami teljesen elégett,
így maradványainak darabjai szétszóródtak az űrben", írja, és úgy képzeli
el a világűrt, mint azokat az utcákat, amelyeken szeméthalmok szemétkupacokat
követnek. Az égi mechanika sajátos törvényei szerint az űrhulladék lassan,
de biztosan közelít a Föld légköre felé, amelynek sűrűbb rétegeiben felizzik,
és megsemmisül. Ha valami teljesen elég, annak nincsenek maradványai! Pontosan
azért, mert teljesen elég! Gondoljon csak a nemrég megsemmisült Mir űrállomásra,
akár láthatta is a televíziós közvetítésben, hogy elégett, de nem teljesen,
többmázsás darabjai hullottak az óceánba.

További tájékozatlanságról árulkodik az "űrhajós hullája mind a mai napig
régi űrhajóikban, Földünk körül kering" rész, mert a korai űrhajók olyan
pályákon keringtek bolygónk körül, amelyeknek földközeli pontja 160-180 km,
a földtávoli pontja pedig nem haladta meg a 300 km-t. Ez a pálya azt tette
volna lehetővé, hogy a fékezőhajtómű meghibásodása esetén az űrhajó 9-10 nap
alatt természetes úton lefékeződik, esélyt teremtve az űrhajósnak, élete megmentésére.
Még az ennél magasabb pálya élettartamát is csak években lehet számolni, gondoljon
megint a közismert Mirre. Tizenöt év alatt folyamatosan emelték a pályáját
a felbocsátott (és nem fellőtt) teherűrhajókkal, mégis utolérte a végzete.
Pedig az űrállomások nagyjából 350-420 km-es pályán keringenek. Kizárt dolog
tehát, hogy negyven évig bármi a világűrben maradjon, ilyen alacsony pályán,
korrekció nélkül. Azt még Ön sem állítja, – gondolom – hogy a halott űrhajós
bekapcsolta a hajtóműveket, vagy titokban másik űrhajóval módosították az űrhajókoporsó
pályáját…

Az ötvenes években az amerikaiak nem rendelkeztek olyan teljesítményű rakétával,
amellyel embert tudtak volna Föld körüli pályára juttatni. A John Glenn űrhajóját
szállító Atlas-rakéta még nem volt készen, a Redstone, amely az első amerikai
űrhajós, Alan Shepard űrhajóját lendítette a magasba, korlátozott teljesítménye
miatt erre nem volt képes! Akkor mi indította a Prospector-M-et, ráadásul 1956-ban?
Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az amerikai űrprogram mindig is nyílt
volt, az űrbe készülő emberekről mindent közzétettek, még repülési sorrendjüket
is.
Kíváncsian várva válaszát megkérdem: ha lett volna az amerikaiaknak olyan teljesítményű
rakétájuk, mint amilyent Ön feltételez, akkor mi tartotta vissza őket abban,
hogy learassák, ha nem is az első ember, de az első műhold után járó dicsőséget?
Ugye, tudja, hogy az első amerikai űrhajótípus a mercury mindössze 1800 kilogrammos
volt, az első amerikai műhold az Explorer-1 ennek háromszázad része!? Tehát,
miért nem az amerikaiaké lett az első műhold dicsősége?

Már csak kötözködésnek tűnhet, de megmondaná nekem, hogy az orosz (cirill)
abc hányadik betűje az Y, amelyről "űrhajójukat" elnevezték? Ráadásul
az a "0001" az, bizony nagyon tetszik. Teljesen gyári szám formátuma
van, holott az űrhajóknak nevük van (még ha számmal is kiegészítik a sorrendjüket
illetően), és ezek mennek át a köztudatba. Ha azt mondom, hogy OV-103, szakmabélin
kívül meg tudná mondani valaki, melyik űreszközről van szó? De ha azt mondom,
hogy Discovery, akkor ugye már ismerős…?
Az már az űrtörténelem fintora, hogy a szovjet embert szállító űreszközök –
egyetlen kivétellel – sohasem kapták meg az 1-es számot. Ha valaki nem hiszi,
nézzen utána a korabeli sajtóban: talál-e Vosztok-1, Voszhod-1, Szojuz T-1
stb. nevű űreszközt? (Az egyetlen kivétel nem az "Y-0001" volt, hanem
a Szojuz-1, de az egy külön történet).

Én elhiszem, hogy naponta kell szenzációt szállítani az arra éhes, gyanútlan
olvasónak, de sajnos, a téma sem új. A Repülés-Űrrepülés című magazin már 1965(!)-ben
beszámolt a kozmoszban eltűnt szovjet űrhajósokról. Természetesen ők is külföldi
forrásból táplálkoztak, anyaguk a Corriere della Sera 1965. (valamelyik) márciusi
példányára hivatkozik. Megemlíti a "turini" (torinói) rádióamatőröket,
a segítségért esdeklő női hangot is, de a kozmosz halottainak számát – Öntől
eltérően -14-ben állapítja meg. Zárójelben jegyzem meg, a Szabad Európa Rádióban
magam is hallottam ezt az anyagot annak idején, a Forgószínpad műsorában.

Akkor nagyon tetszett, és ma is megtalálható szerény gyűjteményemben.