Csillagvizsgáló-találkozó Jászberényben | MCSE

Csillagvizsgáló-találkozó Jászberényben

2014. október 11-én a csillagászat népszerűsítésével foglalkozó bemutató csillagvizsgálók vezetői, aktivistái és a téma iránt érdeklődők számára szervezünk találkozót a Jászberényi Könyvtárban.

Magyar Csillagászati Egyesület, Sülysápi Amatőrcsillagász Közhasznú Egyesület

Lassan már egy évtizede, hogy a Polaris Csillagvizsgálóban utoljára találkoztak a hazai bemutató csillagvizsgálók vezetői és önkéntesei. A 2004-es és a 2005-ös találkozókon is érezhető volt egyfajta bizakodás, hiszen a 90-es években elszenvedett veszteségek után kedvező folyamatok indultak be.

Az azóta eltelt időszakban nagyon sok új létesítménnyel gyarapodott hazánk, már csak emiatt is időszerű, hogy újra találkozzanak a témában érintettek. A Meteor programajánlatában hónapról hónapra több mint harminc csillagászati bemutatóhely szerepel, közülük sok új létesítmény, de vannak évtizedes múltra visszatekintő, folyamatosan működő csillagvizsgálók is.

Csillagvizsgló-találkozó a Polarisban, 2004. május 22-én.

Csillagvizsgáló-találkozó a Polarisban, 2004. május 22-én.

A hazai bemutatócsillagvizsgáló-hálózatra komoly feladat hárul, hiszen az egyre inkább virtualizálódó közösségek alternatívájaként valóságos, hús-vér közösségi terekként szolgálnak, valódi közösségi élményt kínálva. A távcsöves bemutatókon kívül a tehetséggondozás valóságos terepei is ezek az intézmények, vagy legalább is azoknak kellene lenniük.

A csillagászat változó világában a szervezők (az MCSE, a SACSE, a Jászberényi Városi Könyvtár és a Jászcsillagászok Baráti Köre) igen fontosnak tartják azt is, hogy a témában érintett csillagvizsgálók vezetői, munkatársai, önkéntesei újra találkozzanak egy országos találkozón, amelyen megoszthatják az utóbbi időszak tapasztalatairól, ismertessék intézményük szakmai tevékenységét, gazdasági hátterét, a fenntartás, a fejlesztés lehetőségeit.

Találkozónknak ezúttal a jászberényi Városi Könyvtár ad otthont, ahol 2007 ősze óta csillagvizsgáló működik – az ország egyetlen könyvtári csillagvizsgálója. A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik, és várhatóan 16 óráig tart.

Találkozónk ingyenes, de regisztráció-köteles, ezért kérjük, hogy a programban részt vevők az mcse@mcse.hu ÉS a sacse@sacse.hu e-mail címen jelezzék részvételi szándékukat és előadásuk címét (ha szeretnének előadást tartani).

A tervezett programból:

10:00 Megnyitó
10:10 Bemutató csillagvizsgálók Magyarországon (1947-2014) (Mizser Attila)
10:40 Csillagászati tehetséggondozás a Jászberényi Csillagvizsgálóban (Kalup Csilla)
11:10 Csillagászat a szolnoki toronyházban (Ujlaki Csaba, Szabó Szabolcs Zsolt)
11:40 A Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgáló (Fodor Antal)

12:10-13:00 Ebédszünet

13:00 A távcsöves bemutatók szubjektív vonatkozásai (Harmatta János)
13:30 A Fecskeház erdei iskola csillagdája (Gyarmathy István)
14:00 Két új debreceni csillagda (Zajácz György)

14:00-14:10 Szünet

14:10 A Balaton Csillagvizsgáló Balatonfűzfőn (Kocsis Antal)
14:40 A Kecskeméti Tanárképző Főiskola csillagvizsgálója (Szűcs László)
15:10 Bemutató és közösségi csillagvizsgálók működtetési problémái (kerekasztal-beszélgetés)

A találkozót követően felkeressük a Sülysápi Csillagvizsgálót, ahol a
SACSE tagjai bemutatják az intézményt, és estebéddel várják a
találkozó résztvevőit.