A Csillagászat Napja 2018-ban | MCSE

A Csillagászat Napja 2018-ban

2018. április 21-én, a Csillagászat Napján az ország számos pontján várják járdacsillagászati bemutatóval, ismeretterjesztő programokkal a csillagászat iránt érdeklődőket. Első számú távcsöves célpontjaink a Hold és a Jupiter!

A jeles napnak már Magyarországon is több mint két évtizedes múltja van, évről évre több ezer érdeklődő pillanthat távcsőbe, hála a nyilvános távcsöves bemutatóknak. A Csillagászat Napja „mozgó ünnep”, amely a holdfázishoz igazodik, az április közepe és május közepe között bekövetkező első negyedhez legközelebbi szombatra esik. Ezen a szombat estén a Holdat majdnem félholdként láthatjuk (az első negyed április 22-én lesz), kísérőnkön kívül kora este, napnyugta után a Vénuszt, késő este pedig a Jupiter és holdrendszere lesz az este legfőbb érdekessége. A kitartóak a tavaszi égbolt látványosságaiban is gyönyörködhetnek (kettőscsillagok, galaxisok).

A Hold első negyed előtt, Kocsis Antal felvételén.

A Hold első negyed előtt, Kocsis Antal felvételén.

A Csillagászat Napja célja az, hogy minél közelebb vigyük az emberekhez a csillagászat tudományát. Ennek egyik kiváló eszköze a járdacsillagászat, és ezen az estén számos bemutató csillagvizsgáló is várja az érdeklődőket. Tegyük ezt a napot a csillagászat ünnepévé csillagászati programokkal, járdacsillagászattal! A szervezők jelentkezését az mcse@mcse.hu címen várjuk.

A Jupiter Gulyás Krisztián 2017. április 9-i felvételén.

A Jupiter Gulyás Krisztián 2017. április 9-i felvételén.

A helyszínek az MCSE-honlap naptár szekciójában találhatók: http://www.mcse.hu/naptar/

augusztus 2018

Nincs megjeleníthető közelgő esemény ebben az időben.

A Vaskakas Bábszínház így köszönti a Csillagászat Napját:

Borítókép: Járdacsillagászati bemutató Jászberényben, 2009-ben, a Csillagászat Napján.



A www.mcse.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close