Beszámoló a Csillagászati Szakkörök Országos Találkozójáról | MCSE

Beszámoló a Csillagászati Szakkörök Országos Találkozójáról

A találkozón a maximális létszám 20 fő volt, de ez csak egy rövid ideig volt érvényben, mert közben sokan elmentek. Ennek ellenére a találkozó szerintem nagyon jó volt. Az alábbiakban néhány Kiskun-vonatkozást szeretnék kiemelni, a teljesség igénye nélkül:


- Horányi Gábor “A csillagászat oktatása az érettségi tükrében” című előadásában említette Szíjártó Sanyiék Katedrás projektjét. Ennek kapcsán az MCSE részéről is volt érdeklődés (sajnos nem nagyon tudtak erről, erre érdemes a jövőben odafigyelni!), így Sanyi elérhetőségét megadtam Kereszturi Ákos elnökségi tagnak, aki ilyen ügyekben igen aktív.


- A szakkörök bemutatásának egyik érdekes momentuma volt Várhegyi Péter előadása, aki a már megszűnt szakköre kapcsán arról beszélt, hogy mit kell másképp csinálni. Ő prezentációja során pozitív példakánt hozta fel a Kiskun Csoportot, ahol a bemutatók és a szakkörök (vagy az összejövetelek) jelentős létszámmal mennek.


Ami még tanulság:
- Volt több olyan vidéki szakkör és egyesület (általában valami helyi nagy öreg, vagy valamilyen lelkes középkorú amatőr vezetésével), amik több esetben már évtizedek óta (és jól) működnek, de a szélesebb nyilvánosság, sőt még a bennfentes amatőrtársadalm is alig tud róluk. Ilyen szempontból számunkra hízelgő az, hogy a Kiskun Csoportot az előzménynek tekinthető Neptunusz 1999-es születése után szinte másfél évvel, viszonylag rövid idő alatt jelentős számú amatőrt és jelentős számú, programokon résztvevő laikust vonzó csapattá sikerült szervezni, amely társaságot az országban mindenhol ismerik, ahol a mozgalom jelen van, és a kép pozitív rólunk.



A www.mcse.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close