A hatvanadik születésnapra
Ponori Thewrewk Aurél verses köszöntőt írt Kulin György 1965. január 28-i születésnapja alkalmából.
Kulin György 1965. január 28-án töltötte be életének 60. évét. A régi Urániában a Kulin születésnapjai és a György-napok egyaránt kisebb-nagyobb baráti összejövetelekre adtak lehetőséget. Az ismeretterjesztésben részt vevő önkéntesek, Kulin barátai, tisztelői jöttek össze ilyenkor kicsit oldottabb hangulatban “csillagászkodni”. A hatvanadik születésnap azért is érdekes számunkra, mert ekkor Kulin Györgyöt a Magyar Népköztársaség Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesítette. Kulin nem csupán a csillagászok és a csillagászat barátai körében volt népszerű, az állami kitüntetés az országosan is közismert tudománynépszerűsítőnek szólt.
Az Urániában rendezett születésnapi ünnepségen a barátok, tisztelők jelentek meg. Bizonyára emlékezetes pillanatokat szerzett Ponori Thewrewk Aurél rímekbe szedett köszöntője, melyben érdekesen, szellemesen, szórakoztatóan köszönti a 60 éves Kulin Györgyöt. A meglehetősen terjedelmes alkotás fél évszázaddal később is érdekes olvasmány, szinte megelevenedik előttünk a korszak.
Kulin György és Ponori Thewrewk Aurél
A 60. születésnapra
Most
hogy itt látni sok okost,
pestit és vidékit
ki itt nyugasztja testét
délután Budán
és este Pesten,
s a fiatalság se csörög:
sok fürge ürge
és hasas pasas
csak ücsörög
és lesi, hogy mi a
pia,
olvadoz már a kaja
vaja,
sok gyomor korog
s állnak a borok-
kal telt üveg-sorok,
és e damaszttal
megterített asztal
rakva van minden jóval,
szóval
sok torok
morog
és várják,
hogy befejezzem a rímek
árját,
pedig még nem is
kezdtem bele:
rímekkel tele
e papír,
sok helyről kopír-
ozott és tupír-
ozott gondolatokkal,
sokkal,
mert ma nem elég e nyers
teríték,
szóljon e vers-
ben sok veríték-
kel kiizzadt rímem,
melyet saját kútfőből
merítek.
Ne fogjon el senkit a félelem:
marad a végére is elég
élelem.
De aki dörmög,
lássa meg: e rím-seregnek
hátteréből mint merednek
elő az oroszlánkörmök.
Jöjjön hát a krónikás
írás
és valljon:
vajon
jónak
mondható-e az utóbbi
12 hónap.
Hát először is:
hej, de
nagy gondot okozott nekünk a
Heyde,
melyet csaknem elvitt
tavaly a
nyavalya,
de János tervez és forraszt
tetőt és terraszt,
nem maradt passzív,
s ahol a:
tető ormán
ilyenformán
lett kész a
masszív kupola.
Máris ismerős
és erős
a fal, meg a vízhatlan
félgömb-katlan.
Jöhet már az Alice
a Bea, Cleo, a Dóra,
a sirokkó, nemere, az orkán
s a bóra
fújhat, ahogy kifér a torkán,
rá se ránt esőre, hőre és
hóra.
S ahogy a Koppányból lett
becézve Kopi,
lett az Uránia neve a kupoláról
kupi.
Ki akar látni szépet?
Nézze meg: áll az Erzsébet-
híd,
melyet csak a csillagász
szid,
mert miatta
főútvonal lett a
rút
Hegyalja út,
és a sok higanygőz-
lámpa
bevilágít a kupolánkba,
és tőle a
magyar csillagászok,
a Konkoly-Thege
ege
oly világos, olyan rút, ó
ez legalább mínusz 1 magnitúdó!
A fénytengely ugyan engem is
megejte,
s fő, hogy tető alatt van már
a Heyde.
De ne kérdezzék, kész-e
a tető többi része.
Még az őszön
jöttek a félig részeg
építészek
s hoztak annyi mindent,
hogy elmondani se győzöm:
egy leverő heverőn
betonkeverőt,
emelőt, egykarút,
állványon egy darut,
meszet, téglát, betonvasat
és cementet,
de mindez mit se jelentett,
ez a sok anyag,
a hanyag
építők érvre hoztak
érvet,
hogy miért nem kapnak
a munkától sérvet.
Végül mindent,
hogy ne vesszen kárba,
felvittek a Várba.
Talán
fognak még dolgozni ez évben
az Uránia falán,
s nincs kizárva,
hogy az árva
Urániások
és mások lába
újra beléphet
a dolgozószobába,
mely olyan meghitt fészek volt,
mielőtt jöttek volna
az építészek.
Szegény főnökünk hiába
írt kába
fővel annyi levelet,
hogy néhány postaláda tele lett,
sehol egy megnyugtató
felelet.
Nincs bátor
adminisztrátor,
okos vagy gügye,
kinek közbenjárására
tető alá kerülne
az Uránia-tető ügye.
De a főépület
se készül el magátul
arra hátul,
hol int a teniszpálya
tája. Ha nem adnak rá néhány
milliót,
a takarékosság évében
a rádióban és a tv-ben
csapunk nagy ribilliót.
Ilyen tortúra
nélkül úgy látszik
nincs nálunk kultúra.
Az emlék-polcon
van még egy kongresszus
Miskolcon.
Bizony Gyurkám, az idő
így szalad:
egy év egy pillanat:
Tavaly Miskolc,
idén meg 60…
(Bocsánat, nyelvem botlott
e fényes körben:
idén Győrben
lesz a sok eredményt hozó
találkozó.)
Most pedig örömmel
közlöm a hírt hallgató
körömmel:
az idén egyszerre három
Uránia-ifjú hajtotta járom-
ba elvesztett fejét:
vezette oltárhoz nejét
s vett igát a kába
nyakába:
a Thaly,
kinek öröme s búja
a Zsu-ja,
s a Lali,
ki a Dia,
s nem a pia fia:
ez se rege, se mese:
itt az Emese!
Lalinak kellett e
szép szelíd
leány, hogy szolid
férjként éljen mellette.
A Tamás
se más:
papucs,
és fuccs
lett az Urániába-járás.
Igaz, látványa itt
igen ritka,
de közben tanult sokat,
végezvén tanfolyamokat
s már nem él csúnyán
tunyán:
ennek titka
nyilván a Margitka.
Végignézve e három
páron,
jósolni is merek:
jövőre lesz néhány
kerek-
képű gyerek,
fiú vagy leány.
A krónikás
jelenti hosszú orral:
felsültünk az október 12-én
a Kén
utcába hullott „meteorral”.
(Igaz, 8-án esett meg ez az eset,
de ezzel szembe’
ez a dátum nem fér
a versembe.)
Jöjjön most e mély
versembe egy érdemes személy.
(No nem rólam
fog szólni e szólam,
én még e pillanatban
nem vagyok se Miskolc,
se Hatvan.)
Ne ámuljunk a kínai kulin:
többet bír az Uránia atyja,
aki az ügyeket igazgatja,
a Kulin!
Ő a teherbíró
fantasztikus regényíró!
A sakkmester,
ki székbe ereszkedett testtel
nem restell
adni rengeteg sok sakkot,
mitől Moisza kap sokkot.
Alig ülnek egymással szembe
egy araszt,
hull a bástya, futó és paraszt.
Sok sakkozó haver
leverve hever
s inkább Marokkót
vagy tarokkot
keverne
egy barokk sarokban
egy barakkban,
vagy lelne feledést
régebbi korokban
termett borokban
s kívánja, folyna a
torokban
egy hordó Bordeaux-i,
hogy a sok maligán
miatt tolnák haza
taligán,
s a csúfos mattot feledve
megjönne a kedve:
de a szőlő nedve
se vethet fátylat a harcra
és a kudarcra.
Ilyenkor Gyurka este tízig
hízik,
bár nem él dögön,
legfeljebb uborkán és tökön
és kenyéren, ha sajt
van rajt’.
Elve: kevés
evés.
És tisztes kort
megérve issza a
bort,
mondván: korra bor
mindenkor!
Nemrég fürgén megtett
néhány száz kilométer távot:
mert meghívták a jugoszlávok
evés-ivásra,
és Nándorfehérvár tornyán
egy távcsőavatásra,
ahol egykor hősi tettekre
buzdító
módon vetett magát a mélybe
Dugovics Titó.
Mindig kész nála
a móka:
egy-egy tipóka
(de nem olyan, mint mit a Róka
csinála!)
Csak akkor borul el, ha Erdélyből jönnek konok
és nyakas magyar
rokonok.
Ekkor bosszankodik a román
komán,
ki a magyarok-
ra agyarog,
vicsorog
s a gyűlölete csaknem kicsorog.
De csak megjön az esze
a románnak,
ilyesmit kívánnak
a népek, hogy ne sanyarog-
janak a magyarok
Erdélyben
se Szalontán,
hanem éljenek szalámin
és sonkán,
s még a torony se álljon ott
csonkán.
De ne felhőzze ily szép
pillanatban a gond
az orcát,
melyre ma az egész ország
és annak ormán
a kormány
is ideles,
sok nemes
tettek végrehajtójára,
aki az egész nép javára
dolgozott
és létrehozott saját
erőből egy ily Urániát.
Ő már ilyen:
sosem pihen.
Fogadok, lesz ő 100 is,
és akkor is tart nála
ez az aktív munkafázis.
Ezért kérjük karban:
kedves Gyurkánk,
ne hagyj itt minket a
slamasztikában.
Menjen nyugdíjba a
hasznot már nem hozó
dolgozó,
az öreg totyakos
lakos,
ki már a
száját csak imára
csücsöríti,
s örül,
hogy sál van a nyaka
körül,
s a lábát vastag mamusz
köríti;
aki csak szundít
és nemcsak teleken
burkolja testét melegen,
nem megy ki szélben,
és délben
kel
fel;
ki már nem vesz semmiben részt és
egyetlen öröme, hogy rendben az
emésztés;
ki hiába volt eszes,
meszes
lett benne minden ér
s ezér’
csak morog mindenér’
és tikkadt
agyából kiszikkadt
nehány év alatt
a gondolat;
aki csak csoszog rossz
lábaival,
mely szúr, hasogat és
nyillal
belé a köszvény;
vagy aki fösvény,
aki dilis,-
szenilis,
nem agilis:
de aki ilyen kis
hamis
ma is,
akinek van haja
de nincs vaj a
fején,
kit nem terhel semmi bűntett,
sőt akit a kormány kitüntet,
az maradjon a helyén
amíg bírja
s írja
– míg csak szeme ellát –
a múltba és jövőbe
helyezett sok fantasztikus
novellát.
S mér’ ne
érne
meg annyi évet végül,
amennyi alatt felépül
a főépület
műhelyekkel és
múzeummal?
Addig pedig éljen
s nézzen mélyen
borral vagy rummal
telt poharába
s ne hiába
reméljen:
legyen egykor mánia
az Uránia
látogatása szerte hazánkba’!
No de a szánkba
kívánkozik már sok ital
és étek,
az időt tovább húzni vétek.
Ünnepet tovább nem rontok,
csak annyit mondok:
kiáltsuk vékony hangon
vagy mélyen:
akit hat évtizede hozott
a gólya,
az Uránia igazgatója
éljen, éljen, éljen!
(Ne legyen feledve se
felettese,
se helyettese
mellette,
mert e tenger verset
rengeteg szeretettel
ellette.)
(1965)
