Csillagászat Napja 2013
Szombathely
Csák Balázs beszámolója
Szombathelyen, az ELTE Gothard Obszervatóriumban 160-180 fő vett részt a Csillagászat Napja rendezvényünkön. Az érdeklődők megtekinthették a Gothard Jenő-kiállítást, előadást hallottak a PanSTARRS és ISON üstökösökről. Alsó-középrossz, vonuló felhős égen 60, és 15 cm-es távcsövekkel, valamint 15×70-es binoklival bemutattuk a tavaszi égbolt érdekességeit. Az üstököst sajnos nem tudtuk megmutatni a vacak ég miatt.
Az esemény levezénylésében részt vettek: Vincze Ildikó, Kovács József, Kovács Balázs, Erdei Zsuzsanna, Mészáros Andrea, Csák Balázs.
Kaposvár
Maczó András beszámolója
Kaposváron körülbelül 40-50 fő, jórészt iskolások, valamint tanáraik és szüleik jöttek el a Berzsenyi Parkba a Csillagászat Napján este 8 órára, az előzetesen meghirdetett járdacsillagászatra. Bár délután még elég fátyolosnak tűnt az ég, sőt reggel teljesen borult volt, este szép holdvilágos, kellemesen enyhe idő kerekedett.
Egy kis elméleti megalapozás (levezető: Kolláth Zoltán) után két műszerrel, 70 és 100 mm-es apokromáttal Kovács József és jómagam álltuk a távcsőbe nézni vágyók rohamát. A rendesen kivilágított parkban (klasszikus, szégyentáblára való, felfelé világító nátriumos gömblámpák) a Hold, a Jupiter holdjai és felhősávjai, majd a későn érkezőknek egy kis Hold ismétlés volt a kínálat. Kivételesen még a szomszédos diszkó égbolt-megvilágító reflektora is nyugton maradt.
Pécs
Keszhelyi Sándor beszámolója
Április 20-án a város nyugati részén egy vendéglő (Patacsi Pilvax, Pécs, Pellérdi u. 42.) előtti járda adott helyet a Csillagászat Napja esti távcsöves bemutatásának. Alig ment le a Nap máris 20-30 érdeklődő állta körül az aszfaltra kirakott távcsöveket. Négy bemutató műszer volt itt: egy 150/1200-as Orion Newton, egy 150/1200-as Skywatcher Newton, egy 102/500-as SkyWatcher refraktor és egy 90/1000-as APO lencsés távcső. Dobék József, Füzesi Nagy János, Ignátkó Imre, Keszthelyi Sándor, Lőrincz Miklós, Szathmáry Elemér, Vágó Györgyné állt a távcsövek mellé, hogy irányítsa a távcsövezést és a kérdésekre válaszoljon. A távcsövek látnivalói közé asztro-vacsora is társult. Lőrinc Miklós intézte, hogy az éhes szájak a nyílt tűz feletti bográcsban illatozó pörköltből is fogyaszthassanak.
A Hold a krátereivel volt a legnépszerűbb Aztán feltűnt az első "csillag": a Jupiter. Kicsit sötétebb lett és távcsövekkel máris láthattuk a holdjait is. A családok kezdetben kicsiny gyermekeiket is hozták, így a távcsövek tartólábait a legalacsonyabb állásba csúsztattuk, hogy ők is felérhessék az okulárokat. Idővel még néhány csillag (Arcturus, Capella, Szíriusz, Procyon, Aldebaran, Betelgeuse és a Hold melletti Regulus) is feltünedezett. További csillagos ég már nem jött fölénk, mert sajnos Pécs nyugati felének áruházai, hipermarketjei errefelé sorjáznak, a szomszédban haladó 6-os főút kivezető szakasza igen kivilágított, és egy közeli körforgalom egyetlen brutális lámpakölteménye nappali világosságot ad.
A nézőknek elegendő volt a Hold és a Jupiter, hol ebben, hol abban a távcsőben láthatták, különféle nagyításokkal. Az egyik nagy távcsővel egyrészt fényképezőgéppel fotóztuk a Holdat, másrészt a holdsétás webkamerás élőképet is bemutattunk: mindkettőt a járdára rakott laptop monitorjára közvetítve.
Megnéztük az előrejelzést és így előre bekonferáltuk a Nemzetközi Űrállomás feltűnését. Ez szerencsére Jupiter-fényességű vonulást mutatott be észak felé 20:52-től. Ováció kísérte útját, míg végül 20:57-kor belement a földárnyékba keleten.
A felhőtlen, szélcsendes, enyhe estében később a Spica megjelenése jelezte, hogy hamarosan a Szaturnusz is jön. Így is lett! A földi fények takarásából kibukkanó bolygót rögtön becélozhattuk és mindenki megcsodálhatta szélesre tárt gyűrűjét. 23 óra lett mire a Titánt is megpillanthattuk. Próbálkoztunk a Panstarrs-üstökössel is, de a holdfény és ilyen fényszennyezés miatt távcsövekkel sem volt esélyünk.
Közben osztogattuk az MCSE friss prospektusait és egyszerű kis csillagtérképeket. Válaszoltunk az emberek sok-sok csillagászati kérdésére, a legegyszerűbbtől a legnehezebbekig. Ha az amatőrcsillagászokat, vacsoravendégeket, messziről ideérkezetteket, véletlenül erre sétáló járókelőket összeszámítjuk, nem voltunk sokan. Talán 90-100 fő nézett távcsövekbe. Mindent együttvéve: jó volt a járdán csillagászkodni!
Áts György beszámolója
Ugyanekkor a város keleti részén (Zsolnay Kulturális Negyed, a Planetárium körüli téren) még többen voltak. Valószínűleg azért, mert ezt a helyszínt nemcsak az internet, hanem a helyi napilap nyomtatásban is beharangozta. A 20 órás kezdéskor már 80 fős tumultus vette körül a két távcsövet (200/1200-as Super Dobson és 150/1200 Skywatcher Newton ekvatoriális) és a két bemutatót (Áts Györgyöt és Áts Gellértet). A tömeg itt is ugyanazokat nézhette: a Hold krátereit, a Sinus Iridium félkörét, a Jupitert és holdjait és az ISS-es méltóságteljes átvonulását. A résztvevők aztán megnéztek, amit lehet, a kérdéseikre megkapták a válaszokat és elköszöntek.
Viszont újabb és újabb csoportok, családok érkeztek. Feltűnően sok volt a gyermek. Ők főleg a lézeres mutatópálcával való csillagkép magyarázást élvezték. Az ég itt valamivel jobb volt, még a Göncöl hét csillaga és a Sarkcsillag is jól látszott és a gyermekek kórusban fújták, hogy milyen módon lehet az északi irányt a segítségükkel megkeresni.
A keleti-délkeleti ég takartsága miatt a Szaturnusz későn jelent meg itt, de még 20 fő ennek látványát is magvárta. 23 óra után itt is befejeződött a Csillagászat Napja. Hogy a bő 3 óra alatt hányan néztek távcsőbe, azt megszámolni nem volt idő és módszer. Becslés szerint 150-170 ember lehetett itt.
Dunaújváros
Rosemberg Róbert beszámolója
Dunaújvárosban az Aratók szoborcsoporthoz meghirdetett távcsöves bemutató, felhőátvonulós, párás éggel, de jó hangulatban lezajlott. Hold és a Jupiter volt a fő megfigyelési téma, később a Szaturnusz, de a pálmát a 21 óra előtt átvonuló ISS vitte el.
Távcsöves közreműködők: Dr Zseli József, Ferenczi Béla, Garbacz István, fotózott még Rosenberg Róbert
Szarvas
Szklenár Tamás beszámolója
Szarvason pénteken és szombaton tartottunk bemutatókat, mindkettő este 8 órától 11-ig tartott.
Pénteken többen jöttek el, a szombat estin várakozáson aluli volt az érdeklődés. Mégis azt mondhatom, hogy sikeres volt a program, rengeteg kisgyermekes család kilátogatott és a gyerekek igazi élménnyel lettek gazdagabbak.
Egy idő után abbahagytam a számolást, így a látogatók pontos számát nem tudom, csak saccolni. Fényképeket nem csináltam, nem volt rá időm, megpróbálok majd párat összevadászni innen-onnan.
Visszagondolva péntek este körülbelül 90-100, szombat este körülbelül 80 volt a látogatók száma.
Sülysáp
Fodor Antal beszámolója
Sülysápon nagyon jól sikerült a Csillagászat Napja. Igaz, az ég lehetett volna kegyesebb is hozzánk, de ne panaszkodjunk, lehetett az ismeretet terjeszteni.
Hold, Jupiter, Szaturnusz és kettősök nagy sikert arattak. Sajnos a mélyég-objektumok nem voltak igazán látványosak az ismert okok miatt. /Hold, cirruszok/
3 db 300/1500-as és egy 250/1200-as Dobson valamint a csillagvizsgáló távcsöve állta a rohamokat.
20:00 órakor egy előadást tartottunk, az udvaron, mert nem fért volna be a tömeg a kicsi előadónkba.
18 órától kezdtük a látogatók regisztrálást, a kiszolgáló személyzettel együtt 110 fő vett részt a programon. 18 óra előtt is sokan bejöttek kíváncsiskodni, őket nem regisztráltuk.
Jászberény
Fodor Antal beszámolója
A péntek esti bemutató Jászberényben is sikeresnek mondható. Az előre tervezett helyszíneken folyt a bemutatás. A Tesco parkolójában Vígh Benjamin egy 250/1200-as Dobsonnal, az Apponyi téren az ország legnagyobb napórája mellett Bacsa János 200-as Dobsonnal tartott bemutatót. A város központban található Zoltán utcánál Urbán, Zvara Gábor pedig 90/1000-es Meade refraktorral igyekezett a nézelődök igényeit kielégíteni.
Ugyanekkor a csillagvizsgáló is nyitva tartott 23 óráig. A helyszíni beszámolók szerint a látogatottság mindenhol 50-70 fő körül mozgott.
Szerencsére derült tiszta volt az ég, így a város zavaró fényei ellenére sok érdekességet betudtunk mutatni.
Zvara Gábor beszámolója
Jászberényben a Zoltán utcai parkolóban ketten voltunk Urbán Péterrel.
Sokan eljöttek, nagyon tetszett minden érdeklődőnek, amit látott. Hold,
Jupiter, Szaturnusz, M3, α Gem (Castor), Alcor-Mizar kettős. A Péter egy
114mm-es tükrössel, én egy 9 centis lencséssel mutogattam.
Baja
Hegedüs Tibor beszámolója
Baján kissé hamar kezdtek gyülekezni az érdeklődők, ezért kaptak terven felül két vetítéses prezentációt (a fényszennyezésről és az illancsi sötét- égbolt park tervről – valamint a Bácskai Helyi Csoport életéről), mindkettőt toborzási jelleggel. Volt is értelme, mert egy környezetmérnök fel is ajánlotta, hogy beszáll a sötétégbolt-park szervezési munkáiba. Új MCSE tag jelentkezés is történt.
Sötétedés után, kiváló égen Jupiter-Hold, ahogy el is volt tervezve, majd az M-Optik 25 cm Dobsonnal összejött az üstökös is! (igaz átlag érdeklődőket nem túlzottan lelkesítő látványként).
Kapóra jött egy fantasztikus szép ISS vonulás (63 fok magasan húzott el fölöttünk, nagyon élvezték a látogatók! Lézeres csillagkép mutogatást is tartottunk, aktívak voltak az emberek, kérdéseinkre adott jó válaszokért kisebb ajándékokat adtunk. Kb. éjjel 11-ig tartott ki a lelkesedés. Aki a távcsövezésben szünetet akart tartani, Kolláth Zoli rendkívül látványos filmjeit nézhették meg (kísérleti jelleggel).
Összesen kb. 40-50 látogató fordult meg nálunk az éjszaka során. Fiatal párok, felnőttek, és gyerekes családok. Közreműködő segítők Baján: Bíró Imre, Barna, Hegedüs Tibor, Horváth József, Jager Zoltán és fia, Kernya J. Gábor, Szombat-Bodor Aranka és Varga Zoltán voltak.
Miskolc
Leitner Zsolt beszámolója
Miskolcon 19-én, pénteken 19:30-tól tartottunk előadást és távcsöves bemutatást a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban. Már fél órával a meghirdetett program kezdete előtt elkezdtek gyülekezni az érdeklődők. Nagyon sok gyermek jött el szülőkkel, nagyszülőkkel együtt. Mintegy hatvan fő látogatott el az intézménybe. Az előadóba be sem fértek egyszerre, néhányan a folyosón állták-ülték végig az előadást, melyet Romenda Roland, a csillagvizsgáló egyik szakkörvezetője tartott, „Magyarok az égen” címmel. Az előadást követően a vendégek két csoportban mentek fel a kupolába, ahol Rolanddal együtt tartottunk távcsöves bemutatást a csillagda fő műszerével, a 306/2258-as Newton-távcsővel. Célpontjaink a Jupiter, a Hold és a Szaturnusz voltak. Amíg fent tartott az észlelés, addig az előadóban Jaczkó Imre beszélgetett a lent maradottakkal és válaszolt a kérdésekre. A távcsöves bemutatások remek időjárási körülmények mellett, csupán a város fényeitől zavarva zajlottak. Sikerült nekünk is megmutatni a nagyközönségnek az ISS-t. A rendezvény 22:15-kor fejeződött be.
További segítők voltak a csillagda szakkörösei: Sántha Fanny és Szántó Ádám.
Sopron
Kiss Gyula beszámolója
Péntek teljesen borult volt
Szombaton 0 – 2 hmg, Hold volt végig, Jupiter kb. 9h30-ig, utána szerncsére néha bevillant a Pollux, így én a Castorra álltam, Csukovits György, Fodor Márton pedig holdazott.
A vendégszám elég gyér volt /olyan 30+/, a szóróanyag jól fogyott – de maradt is.
Összességében egy szót nem szólhatunk: fél évnyi koplalás után nem volt rossz a kezdés.
Szeged
A média beszámolója az eseményről
A HírTV stábja a szegedi Csillagászat napján forgatott
http://mno.hu/?v=70632
A megyei napilap, a Délmagyarország beszámolója
http://www.delmagyar.hu/szte/csillagaszat_napja_a_dom_teren_-_galeria/2329718/
A SZEGEDma.hu hírportál tudósítása
http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/04/csillagaszat-napja-szegeden-jupiter-es-hold-mustraval-fotok.html
SzegedCafé összefoglalója
http://szegedcafe.hu/2013/04/21/elsotetult-a-dom-ter-latszottak-a-csillagok/
Csillagászat Napja Szegeden – Jupiter és Hold-mustrával
http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/04/csillagaszat-napja-szegeden-jupiter-es-hold-mustraval-fotok.html
Csillagászat Napja a Dóm téren
http://www.delmagyar.hu/szte/csillagaszat_napja_a_dom_teren_-_galeria/2329718/
Budapest
Jakabfi Tamás beszámolója
A Polaris Csillagvizsgálóban már kora délután elkezdődött a program a járdacsillagászati tanfolyam aktuális foglalkozásával, mellyel párhuzamosan napbemutatás is zajlott az érdeklődők számára. Az idő már ekkor is elég változékony volt, de ekkor még gyakrabban volt látható a Nap, mint nem. Néhány látogató érkezett – alapvetően csendesen telt el a délután.
Késő délután egyre jobban elkezdett felhősödni, végül teljesen bezárult fölöttünk a felhőtakaró. Este nyolc óra körül elkezdtek szállingózni a látogatók az éjszakai bemutatóra. Tiszta ég hiányában megmutattuk a csillagvizsgáló távcsöveit és Éder Iván fotókiállítását, majd elkezdtünk különböző csillagászati témákról beszélgetni. Folyamatosan jöttek a látogatók, de a rossz idő ellenére is meglepően kitartóak voltak. Végül tíz óra felé elkezdett előbb szakadozni a felhőzet, majd fokozatosan kiderült.Először a Holdat és a Jupitert néztük meg, nagyrészt a vonuló felhőlyukakban, majd ahogy egyre nagyobb égrész kezdett láthatóvá válni, továbbmentünk a fényesebb mélyég objektumokra. Végül a Szaturnuszt is meg tudtuk figyelni, amely, ahogy az lenni szokott, a legnagyobb tetszést aratta.
A rossz időjárás miatt végül csak 30-40 ember fordult meg a bemutatón, de ők annál kitartóbbak voltak. Volt, aki több mint két órát várt arra, hogy láthasson valamit, és közben folyamatosan beszélgettünk a csillagászat aktuális kérdéseiről.
Blumberger Zoltán beszámolója
A Csillagászat Napja alkalmából mi, a Polaris Csillagvizsgáló szakkörösei is kivonultunk a már hagyományosnak mondható helyszínünkre: a Budavári Sikló felső állomásához. A Várhegyet dobsonostul, tácsövestül másztuk meg, majd nem sokkal nyolc óra után el is kezdtük a bemutatót. A szinte állandó felhőzet, és az erős fényszennyezés miatt csupán a Holdat tekinthették meg az arra járók, de ez is feledhetetlen élményt okozott annak a majd’ 200 főnek, aki aznap este megfordult a Várban. Leginkább turisták, sétálgató párok csodálkoztak el égi kísérőnk kráterein, hegységein és élték át egyben a Galilei-élményt – kultúrától, anyanyelvtől függetlenül. A bemutató tizenegy óra előtt ért véget.
A bemutató szakkörösök: Horvai Ferenc (szakkörvezető), Dankovics Adrienn, Király Amanda, Stermeczky Zsófia, Szarka Bence, Szűcs Mátyás, Világos Blanka, Világos Gabi.
Tamási
Horváth László beszámolója
Tamásiban április 20-án a Csillagászat Napján 16:00-17:30 között tartottunk Nap bemutatást a Penny Market parkolójában, valamint szóróanyagot osztottunk az érdeklődőknek, invitálva őket az esti bemutatóra.
A távcsőbe pillantók ekkor több Napfolt csoportot is megfigyelhettek csillagunkon. 20:00-tól a Hold és Jupiter került távcsővégre, de sajnos rövid időn belül felhősödés zavarta meg a bemutatót és több mint fél órán keresztül csak felhőlyukakon keresztül folyt a megfigyelés a két 114/900-as Newton távcsővel. Szerencsére ezután már javult az átlátszóság és folytatódhatott a bemutató a még alacsonyan látszó Szaturnusszal, az Alcor-Mizar és Castor kettősökkel. A 22:30-ig tartó bemutatót kb. 30-35 fő tekintette meg.
Köszönet Pinczési Gábornak hogy elhozta műszerét a bemutatóra valamint az MCSE-nek a szóró anyagért.