Katonakarácsony
Volt idő, nem is olyan régen, amikor még “rendes” telek járták, igazi hó, igazi hideg, igazi fagy, szívszorongató. Boldogult katonakoromban sorállományú honvéd elvtársként éltem át 1980 telét. November végét, december elejét lőgyakorlaton töltöttük Újdörögdön, a Bakony közepén. Tél hadseregtábornok is éppen akkorra időzítette saját gyakorlatát, így aztán a harcászati kitelepülés erőteljes havazással és kemény hideggel társult. A mi rajunk is kitelepült, az 1963-as gyártású Csepel műhelykocsival. Löveges, stabilizátoros, infrás, magyarul infra műszerész (ez voltam én) plusz egy hivatásos “mérnök őrmester”, a rajparancsnok.
Nem volt sok dolgunk. Egy betétcsöves lövészeten kellett egy T54-es harckocsi 100-as ágyúcsövébe be- és kiszerelni a 14,5 mm-es betétcsövet. Szegény ember lövészete: a 14,5-ös lövedék (szaknyelven: skúló) sokkal olcsóbb, mint a 100-as malac (vagyis a 100 mm-es lőszer). Úgy általában jelen kellett lenni a gyakorlaton, lábat lógatva a műhelykocsiban, ahol jól befűtöttünk az olajkályhába. Biztosítottunk “rendes” lövészeten is, a halápi lőtéren, vagy 50 méterre a harckocsik mögött. Na, ott már 100-as malaccal lőttek, hát majd’ beszakadt a műhelykocsi oldala, és a láng is kicsapott a kályhából minden egyes mennydörgéskor. Itt még nekem akadt egy kis feladatom: rendesen helyére kellett illeszteni egy irányzótávcsövet, ami kb. olyan kellemes feladat, mint az izzócsere egy mai, modern autóban. A lövegtoronyban, az ágyú melletti kis résben kellett helyre zökkenteni a távcsövet (nagyon klassz okulárja volt), ami nagy nehezen sikerült. De más dolgunk nem volt, tényleg!
Odakinn cudar hideg volt. Sok hó hullott, komoly torlaszok keletkeztek, persze a mi gépjárműveinknek meg se kottyant az a havazás. A harckocsik aztán végképp mindenhol elmentek. Beszélték, hogy az egyik hótorlaszban eredetileg volt egy Zaporozsec is, a tank azon is átment, és a vezető nemigen vette észre, hogy valamit összelapított. “Odahaza”, Zalagerszegen pedig még a “mi” BMP-ink is segítették a közlekedést és az áruszállítást. Merthogy a zalaegerszegi Petőfi laktanyában “laktunk” mi, bakák. A Bakony mostoha viszonyai közepette mégiscsak a Petőfi laktanya számított otthonnak. Azaz… Jó volt nekünk a hegyek között nagyon, mert addig se kellett odabent lenni a laktanyában.
Ráértünk, én meg távcsövet barkácsoltam. A műhelykocsi kollimátorából kikölcsönöztem egy ígéretes akromátot, egy Olympus-üvegbe sikerült valahogy rögzítenem – persze előtte levágtam az üdítőitalos palack alját. Kész is a műanyag távcsőtubus, gyári okulárkihuzattal, csavaros kupakkal. Valamilyen okulárral sikerült kb. 20x-os körüli nagyítást elérni, és esténként nyomás az ég alá! Egészen jó képet adott a tákolmányom – állapították meg a kollégák. Zsiráf és Bem József honvéd elvtársakkal kukkeroltunk – pontosabban Bem József II-vel, ugyanis volt egy Bem József I honvéd is akkoriban az ezredben. Erős túltermelés mutatkozott Bem Józsefekből.
A változózás azonban nem tetszett a sorstársaknak, elvégre mindennek van határa… Miket néztem? Amiket ma is. Z UMa, V Cas, UU Aur, U Mon, R Lep – kívülről fújom őket. Akkoriban a Mira Cet éppen szabadszemes állapotából halványodott, a khi Cyg pedig épp ellenkezőleg: karácsonyra szabadszemessé vált.
Hallgattuk az osztrák rádiót. Nagy sláger volt a Pink Floydtól a Wall, sokat játszották a rádióállomások az Another Brick in the Wall-t, aztán Kate Bushtól a Babooshkát… Meg még ki tudja milyen, akkoriban menő slágereket. Sokat mond el az akkori és a mostani világról, hogy 1980-ban a Pink Floyd és Kate Bush volt a menő… Egyszer csak bemondta a rádió: lelőtték John Lennont. Hihetetlen. Miért? Hiszen az az ember a légynek sem ártott! És igen, sokat játszották a frissen megjelent Double Fantasy dalait, főleg a Womant, aztán a Starting Overt és a többieket – jó volt tudni, hogy Lennon ismét aktív. Erre valami őrült lelövi. Ki érti ezt?
A nyulaknak már nem volt ilyen jó dolguk. Nyúl alatt a lövész katonák értendők, merthogy nekik gyalogosan kell érvényesülni a harctéren – mint a nyulaknak. Nekik kempingezés jutott osztályrészül, egy 63M mintájú katonai sátor. A szabványos sátrakat egymásba fűzve vagy 20 méter hosszú cső keletkezett, ez volt a körletük. A földön, szivacson aludtak, hálózsákban, két dobkályha társaságában. Aludtam én is ilyen katonai hálózsákban egy őszi kempingezés alkalmával. Ki lehet bírni, de azért a rendesen fűtött dörögdi körlet nagyon más, főként ilyen télben.
A nyulakhoz képest mi valóságos urak voltunk, mégpedig elszemtelenedett angol urak. Időnként angolosan leléptünk. Először csak a lőtéri megfigyelőállást, a Czinege-lest kerestük fel Zsiráf barátommal, aztán elkalandoztunk a közeli “közértbe”, bizonyos élelmiszereket és lövészeti célzóvizeket beszerezni, végül átstoppoltunk Nyirádra is (hogy addig se legyünk a lőtéren) krémest venni a boltban, ekkor már Magyar Cica, a stabilizátoros kolléga is velünk tartott. Hogy miként lett belőle Cica, az egy másik történet, mindenesetre egy bizonyos Tarack őrmesternek is van benne szerepe. (Érdekes, a férfiak micsoda neveket képesek egymásra aggatni!) Zsiráf honvéd még hónapok múltán is párás szemekkel emlegette Marikát, a nyirádi bolt tündéri eladó kislányát, aki éppen olyan szőke volt, mint a nála vásárolt franciakrémes. Miközben Nyirádra kirándultunk, a kutya sem keresett minket.
Katalin tehát kopogott, a karácsony pedig locsogott. Az ünnepre szépen kitavaszodott, egészen enyhék lettek a nappalok. Karácsonyra a laktanyában maradtam, az volt a szokás, hogy a sorállomány egyik felét karácsonykor, a másikat szilveszterkor engedik haza. Elütöttük azért az időt valahogy. Tévéztünk, rexeztünk, olvasgattunk. Az ilyen katonakarácsonnyal nem lehet mit kezdeni. Túl kell lenni rajta valahogy, nassolgatni a hazulról érkezett csomagból. Az étkezés ilyenkor amúgy is jobb, a hadtáposok igyekeznek kitenni magukért az ünnepek tiszteletére. Esténként kimásztam a körletépület lapos tetejére és távcsöveztem: változóztam. (Na, a bolond csillagász már megint a csillagokat lesi!) Érdekes, negyvenhárom év távolából úgy emlékeztem, hogy 1980 karácsonyán látszott a Panther-üstökös a Polaris mellett, de mégsem, az jóval később, tavasszal következett be. Tényleg majdnem pontosan eltalálta az északi pólust, állókamerás módszerrel is kitűnően lehetett fotózni. Az viszont igaz, hogy Roy W. Panther 1980. december 25-én fedezte fel az 1980u jelű üstököst vizuálisan, 9,7 magnitúdós diffúz, 2′-es objektumként.
A Petőfi laktanyából persze nem volt leányálom az észlelés, voltak a közelben zavaró lámpák, meg fák, de azért el lehetett boldogulni, és ha azt nézem, hogy Katalin napja és Szilveszter között végül 120 észlelést végeztem, hát az nem is olyan rossz eredmény.
A távoli 1980-ban még Tél Tábornok intézte az évszakos ügyeket. A mai teleket Tél Tizedes irányítja, de van egy olyan érzésem, hogy újabban néhány, nem egészen rátermett polgári alkalmazott szervezi a telet “mint olyat”. Mi, régi motorosok persze csak megmosolyogjuk azt a rémületet, ami mostanság kitör, ha lehullik néhány centiméternyi havacska, és pár perccel tovább tart a-ból b-be jutni (vagyis Ajkáról Bélapátfalvára). Régen a tél Tél volt, ma már csak telecske. Marikából pár év múlva menyecske lett, ma már bizonyára nagymama. Az egykori rajom tagjaival már régen nincs kapcsolatom. A régi kollimátor-objektív ki tudja, hova lett, hiszen a laktanya is megszűnt, pedig istenuccse, kipróbálnám ismét, mit tud Olympus-üvegbe szerelve azzal az ilyen-olyan okulárral.
Küzdelem a tomboló téllel: a Zalai Hírlap 1980. december 3-i száma a havazás és a hófúvás által okozott nehézségekről ír.
A zalaegerszegi csillagvizsgáló közvetlenül a laktanya mellett volt. Ha csak tehettem, részt vettem a foglalkozásokon. Végre valami civil, normális, értelmes dolog: csillagászat! (Képes Újság 1978/1.)
