Csillagászati tapasztalataim a Szent István Gimnáziumban – a Haynald Obszervatórium mindennapjai

Első osztályban azonban szakkör nem indult, kevés volt a jelentkező (csupán
jómagam). Miután a földrajztanárom jobban megismert, megengedte, hogy egyedül
észleljek a csillagdában, természetesen saját felelősségre.
Nagyon meglepődtem, hogy a csillagda milyen elhanyagolt, "romos" állapotban
van, de az optikai minőséggel eleinte még meg voltam elégedve. A csillagdában
két távcső található: a 30 centiméteres Cassegrain kb. 2 méteres fókusszal
és
egy 10 centiméteres, kb. 1 méteres fókuszú refraktor. A távcsövekhez mindössze
két darab okulár tartozott. Ezen kívül van egy meridiánszoba, amely mostanra
kiállító terem lett, benne a meridiántávcsővel (optikák nélkül, egyszeres nagyítást
adva). Ezen kívül sok értékes műszer található még a csillagda helyiségeiben,
így egy körülbelül 150 éves távírógép és sok 19. század végi könyv, tele meteorológiai
megfigyelésekkel, leírásokkal.
A kupolák szerkezeti megoldására a kalapos kupola a jellemző. Forgatásukkal
nincs probléma, azonban kinyitásuk nem egyszerű művelet, nem is mindig sikerül
tökéletesen.
Az első év alatt főleg a 30 cm-es távcsővel végeztem megfigyeléseket, észleltem
az M57-et, M13-at, M31-et, a Jupitert, Szaturnuszt, Vénuszt és a Holdat. Az
M31-et bontás nélküli grízes, csomós halmaznak láttam, míg a Jupiter és a Szaturnusz
eléggé elmosódott volt. A teleszkópban a Hold nézett ki a legjobban. Ekkor még
elégedett voltam a látottakkal, hiszen az akkori 50/300-as refraktoromhoz képest
sokkal szebben mutatta az objektumokat.
Az 1999. augusztus 11-i napfogyatkozásra azonban megkaptam 114/900-as Newton
típusú távcsövemet. A teleszkópom teljesítménye elérte, sőt annak jusztírozása
után meg is haladta a gimnáziumi teljesítményét. Elgondolkodtató volt a kérdés:
vagy az én távcsövem kiváló, vagy a gimnáziumi a nem egészen tökéletes. A következő
évben már tudtam: az én teleszkópom erős középkategóriájú, míg a Cassegrainen
lehetne mit javítani. Hosszabb tanulmányozás után rájöttem a hibákra: a főtükör
alumíniumrétege eléggé el van oxidálódva, a 30 centiméteres főtükörhöz 12-13
cm-es segédtükröt illesztettek, a jusztírozás beállítására pedig egy görbe rúd
szolgált, melyet elforgatva a segédtükör dőlésszöge változott.
Második évfolyamban, látván, hogy milyen sokat foglalkozom a csillagászattal,
földrajztanárom felkért, hogy indítsam el a csillagászati szakkört, heti egy
alkalommal. Ezt szívesen el is vállaltam, és egy öt fős csapatot szedtem össze.
A csillagos ég megismertetésével kezdtem, hogy minél többet tudjunk ennek révén
észlelni. Az öt fős szakkörből három fő lett, majd végül egyetlen diák maradt.
Sok érdekes dolgot meséltem, a legérdekesebb és legismertebb mély-ég objektumokat
be is mutattam számukra.
Harmadik évfolyamban nem indult szakkör, nem volt elég jelentkező. Szakköröket
az új szabály szerint minimum öt fő részvételével, és szaktanár ellenőrzésével
lehetett volna tartani.