Bolygókutatás
{mosimage}
Hosszú szünet után, 2005 novemberében indították a bajkonuri kilövőállásból az ESA, Európai Űrügynökség Venus Express szondáját, ami féléves utazást követően, 2006 áprilisában tért Vénusz körüli pályára. A legmodernebb műszerekkel felszerelt szonda 250.000 és 66.000 kilométer közötti magasságokból vizsgálja a bolygó átláthatatlan légkörének szerkezetét és összetételét, miközben folyamatosan elemzi az éghajlati változásokat. A Vénusz úgy kémiai összetételében, mint a tömeg és méret tekintetében is közel áll bolygónkhoz, ezért reméljük, hogy az újabb tudományos ismeretekkel közelebb jutunk az élet kialakulásában rejlő láncszemekhez. A két vénuszi évre (500 nap) szóló feladat, már jó egy éve folyik, ezért a szonda napelemeivel együtt úgy készült, hogy kibírják a hihetetlen erősségű napsugárzást, és a bolygó sűrű atmoszférája által visszavert -167 és +158 Celsius-fok kritikus hőmérsékletet (fényvisszaverő képesség= albedó). A légkörben dúló gigászi viharok vizsgálatán kívül, behatóan kutat a felszíni vulkanikus tevékenység és más aktivitások után. A szonda feltérképezte a kénsavfelhők szerkezetét, kutatja a déli pólusánál dúló kettős légörvényt és infravörös felvételeken a vénuszi égboltfényt (airglow). Ez utóbbi jelenség azon alapul, hogy a felsőlégkör széndioxid molekulái (CO2) a napsugárzástól szétbomlanak, mialatt jelentős mennyiségű oxigén keletkezik. Az oxigén atomokat a szelek idővel a bolygó fagyos éjszakai oldalára juttatják, ahol alacsonyabb légrétegbe kerülnek és – fluoreszkáló fénykibocsátás mellett – molekuláris oxigénné (O2) alakulnak. Az átalakulás érdekessége, hogy a reakciók alapjai alkalmazhatók lehetnek a földi éghajlatfejlődés modellezésében is. A szondán nem tapasztalhatók a fáradás jelei, így vélhetően jó pár évig szolgálhatja még a bolygókutatást.
