Holdsarló és a Fiastyúk
Amennyiben az esős április kegyeibe fogad minket, és 19-én este derült ég vár ránk, gyönyörű látványban lehet részünk. Újhold után 3 nappal, már magában a vékony holdsarló is érdekes, ugyanakkor a holdkorong sötét, félárnyékban derengő hamuszürke területét a Földről visszaverődő napfény teszi láthatóvá. A jelenség érdekessége, hogy égi kísérőnk „földvilágos” része csak pár napig látható, mivel azt az egyre vastagabb holdsarló erősödő fénye rövidesen láthatatlanná teszi, – felülírja.
A legérdekesebb látnivalóról sajnos részben lemaradunk, mivel még éppen horizont felett lesz a Nap, amikor a Hold eltakarja előlünk a Fiastyúk (Pleiadok, M45) fő csillagait. Aki olyan ikercsövű lencsés távcsővel (binokulár) rendelkezik, amelynek az égbolt felé néző végén legalább 4-5 cm átmérőjű lencse – objektív – található, vagy esetleg csillagászati műszerrel rendelkezik, annak a 19:38-kor bekövetkező napnyugtától már érdemes Holdunkra irányítani a távcsövét, mivel az éppen az említett csillaghalmaz közvetlen szomszédságában tartózkodik. Annak ellenére, hogy e szép nyílthalmaz fényesebb tagjainak fedésről (okkultáció= csillag, vagy bolygófedés) éppen lemaradunk, így is ritka szép látványban lehet részünk, amint a Fiastyúk szabad szemmel kivehető hét csillagától, lassan egyre keletebbre távolodik a Hold. A jelenség viszonylag rövid ideig követhető, ám amennyiben a nyugati égalja is derült lesz, úgy az M45 halmaza csaknem 22:44-kor merül a horizont alá. Ez a népi csillagászatban időjárásjóslásra alkalmas halmaz mintegy 500 csillagból áll, amelyek négy holdátmérőnyi területen oszlanak el. A halmaz csillagai körülbelül 100 millió évesek, és tőlünk mintegy 380 fényévre találhatók.
Égi kísérőnktől kissé északabbra feltűnően ragyog az Esthajnalcsillag, más néven Vénusz bolygó, és nem messze tőle a Bika csillagkép Aldebaran nevű főcsillaga vöröslik, ami egyben a mondabeli bika szemét jelképezi. Az Aldebaran környékét a Hyadok csillaghalmaza gazdagítja, ám pár hét múlva a Pleiadokkal együtt eltűnik az esti égről, amely ködös fényű objektumokat csak az augusztusvégi hajnalokon láthatunk viszont.
{mosimage}