Első pofon a Holdról
Nézzük az írás egy részletét:
" Maurice Chatelain könyve (Őseink a kozmoszból érkeztek, Párizs 1975,
Laffont Kiadó) a szerző szerint úgy született, hogy szovjet tudósoktól kapott
óriási mennyiségű értékes információt a kozmoszban levő civilizációkról. Chatelain
leírja először az összes amerikai próbarepüléssel és az Apollo-programmal kapcsolatos
kezdeti nehézségeket, majd így folytatja: "A repülések alatt, ahogyan
azt többen közülünk várták is, furcsa események történtek. Néhányról nincs
jogom
írni ebben a könyvben, több másikról pedig csak úgy tehetek említést, ha nem
közlöm értesüléseim forrását, mivel nem voltam tanúja egyes jelenségeknek.
(.
. .) Nincs kizárva, hogy az elkövetkező években a szovjet és az amerikai űrkutatás
olyan eredményekhez vezet, amelyeket ma még el sem tudunk képzelni. (…) Az
amerikai Gemini és Apollo űrhajók legénysége olyan dolgokat látott, amelyekről
nem volt szabad nyilatkozniuk senkinek. Különben is nehéz ezekről a dolgokról
írni, mert a NASA igen szigorúan őrzi titkait; ám azt már tudjuk, hogy az összes
Gemini és Apollo űrhajót földön kívüli, ismeretlen eredetű repülő tárgyak –
vagy, ha akarják, nevezzük őket repülő csészealjaknak – kísértek közelről,
vagy
távolról. Az űrhajósok minderről be is számoltak a földi irányítóközpontnak,
amely azonnal feltétlen titoktartást parancsolt az ügyben."
Úgy tűnik – írja tovább a szerző -, hogy a sorban az első Walter Schirra űrhajós
volt, aki a Mercury VIII-on repülve már rejtjeles szöveget használt: "Mikulást"
említett, hogy értesítse a földi irányítókat: hajója mellett megjelentek a repülő
csészealjak. Akkor még – bár a szó nyílt adásban hangzott el és sok rádióhallgató
egyenes adásban hallotta – senki sem figyelt fel a dologra. De amikor aztán
James Lovell, az Apollo-8-at irányítva a Hold körül repülve ugyancsak ezt a
szót használta, sok rádióhallgató és tévénéző megértette: ennek a szónak bizonyos
jelentése van, amelyet csak a beavatottak értenek. "Éppen most győződtünk
meg róla, hogy Mikulás csakugyan létezik" – mondta Lovell az irányítóközpontnak,
miközben a Hold számunkra örökké láthatatlan oldala fölött repült el."
Most ne foglalkozzunk az olyan "hitelt erősítő kijelentésekkel",
mint a "Néhányról nincs jogom írni ebben a könyvben, több másikról
pedig csak úgy tehetek említést, ha nem közlöm értesüléseim forrását, mivel
nem voltam
tanúja egyes jelenségeknek", hanem vizsgáljuk meg a Mikulást, úgyis
közeleg a karácsony. Szegény Mikulás, ha sejtette volna valaha is, hogy idegen
lények "fedőneve" lesz, hát bizony nem tudom, mit szólt volna hozzá…?
Tehát a Mikulás csakugyan létezik – mondta Lovell az irányítóközpontnak, miközben
a Hold számunkra örökké láthatatlan oldala fölött repült el. A könnyebb megértés
kedvéért nézzük meg az Apollo holdrepülések fázisrajzát (1. ábra).
1. ábra
Azonnal belátható, hogy a Hold túlsó, – azaz a számunkra láthatatlan
oldala – fölött elszáguldó űrhajónak nincs rádiókapcsolata a Földdel, tehát
James Lovell nem említhette a Mikulást a földi irányítóközpontnak!
A cikk szerzője Maurice Chatelaint a NASA volt alkalmazottjaként mutatta be,
aki egyszersmind neves specialista az űrhajók és a Föld közötti rádiókapcsolatok
terén, egyike azoknak a szakembereknek, akik kidolgozták az Apollo-űrhajók távközlési
rendszerét… Hát, ilyen neves szakembernek illene tudnia, hogy a Hold túlsó
oldala fölött repülő űrhajó és a Föld között, ott van maga a Hold. Sajnos, még
nem rendelkezünk olyan eszközökkel, amelyekkel egy ilyen égitesten keresztül
rádiókapcsolatot tudnánk létesíteni.
Van egy magyar közmondás, mely szerint nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél,
a dolog ezért nem hagyott nyugodni. Honnan származhat ez a Mikulás történet,
mi lehetett az eredete? Felforgattam könyvtáramat, gyűjteményemet, és a viszonylagos
rend ellenére is csak 15 év elteltével találtam meg a választ, a National Geographic
1969. évi, májusi számában. A korai National Geographic magazinok kedvenc forrásaim
közé tartoztak, mert meglehetős részletességgel számoltak be egy-egy nevesebb
űrrepülésről. Az említett májusi szám az Apollo-8 útját vázolta fel, és a hazafelé
vezető út taglalásánál leltem rá a keresett részre (2. ábra).
{mosimage}
2. ábra
A holdutazás, holdrepülés fázisaiból
a veszélyesebbek közé tartozik az a mozzanat, amikor begyújtják az Apollo CSM
hajtóművét. Ha nem sikerül, a Föld elveszít három embert, anélkül, hogy segíteni
tudna. Nemcsak rádiókapcsolat nincs, hanem a segítségnyújtáshoz szükséges technika
is hiányzik. Ilyenkor tehát marad az imádság, és nemcsak a NASA szakemberei,
hanem az egész világ érdeklődői lélegzetüket visszafojtva várják, hogy az űrhajó
újból felbukkanjon a Hold mögül.
Tehát 1968. decemberében vagyunk, az első holdrepülés során, az indítás utáni
idő 89:28:47 (óra:perc:másodperc). A NASA houstoni irányítóközpontjában a súlyos
csendet James Lovell hangja töri meg. És amit az abszolút komoly várakozásban
senki sem vár, az bekövetkezik. Lovell – a feszült várakozást oldandó – tréfálkozva
jelentkezik be:
– Értesítem Önöket, itt a Mikulás!
A poén ül, hiszen ne feledjük, 1968. karácsonya van, és ki jöhetne ki a Hold
mögül, ha nem maga a Mikulás…
Az már más lapra tartozik, hogy alig két év múlva, amikor az Apollo-13 SM-részlegében
bekövetkezett a hírhedt robbanás, és nem volt lehetőség az Apollo főhajtóművének
a bekapcsolására, az űrhajósok életét a holdkomp mentette meg: csak ennek segítségével
tudtak a hazafelé vezető pályára ráállni.
Természetesen elmaradt a Holdra szállás, és elmaradt a tréfa is. Hiába volt
ugyanaz a Lovell az Apollo-13 parancsnoka…
