A Kohoutek-üstökös

1973/74 fordulóján óriási várakozás kísérte a Kohoutek-üstökös érkezését. A nagyközönség érdeklődésének kielégítésére Kulin György több előadást is tartott a témával kapcsolatban. Az Egyetemi Színpadon – Ponori Thewrewk Auréllal közösen – megtartott előadás szövege fennmaradt, olvassák szeretettel! 

A Kohoutek üstökös

Kulin György előadása az Egyetemi Színpadon, 1974. január 13-án. 

Önök joggal hihetik, hogy mi ketten itt most nehéz helyzetben vagyunk. Magyarázkodnunk, mentegetőznünk kell, mert ígértünk valami nagy látványosságot, ami elmaradt.

Elmondhatnánk, hogy mi csak azt adtuk tovább, amit nálunk illetékesebbek közöltek, ha tévedtek, övék a felelősség.

Hivatkozhatnánk az időjárásra, a hetek óta tartó borultságra.

Talán mégis helyesebb, ha azt mondjuk el, mi az, amit ma az üstökösökről tudunk és mi az, ami még tisztázatlan.

A világszerte tapasztalható nagy felkészülés, a mesterséges holdak, a SkyLab és a nagy obszervatóriumok éppen azért várták ennek az üstökösnek a megjelenését, hogy választ kapjunk eddig tisztázatlan kérdéseinkre.

Mi az, amit tudunk az üstökösökről, és mi az, amire csak elképzeléseink vannak?

Évszázadokkal ezelőtt az üstökösöket kóbor égi vándoroknak hitték, amelyek szellemi hatalmak akaratából azért jelennek meg, hogy előre jelezzenek háborúkat, járványokat és királyhalálokat. Ez a hit még ma is sokakban él. Newton óta tudjuk, hogy az üstökösök is tömeggel bíró égitestek, alá vannak vetve az egyetemes vonzástörvénynek, pályájuk előre kiszámítható.

Ismerjük a visszatérő üstökösök megjelenési dátumait, tudjuk, hogy a Halley-üstökös 1986-ban újra visszatér. Az 1973. március 18-án felfedezett Kohoutek-üstökös pályáját kiszámították.

Tegnap az első derültnek ígérkező estén egyik munkatársunk még világosban ráállította a távcsövet az égbolt jelzett pontjára, és sötétedéskor a látómezőben volt az üstökös.

Azt is ki tudjuk számítani, hogy a Nap körül keringő üstökös pályája miként módosul, ha nagyobb tömegű bolygó közelében halad el.

Tudjuk azt is, hogy az üstökös fényessége két forrásból táplálkozik. Az egyik forrás a visszavert napfény, a másik az üstökös úgynevezett saját fénye, amit a fénycsövek hideg fényéhez hasonlóan a Nap ultraibolya sugárzása gerjeszt az üstökös ritka gázburkában.

Sok mindent tudunk még, de mielőtt ezt elmondanánk, meg kell említenünk, hogy az üstökösök minden más égitesttől eltérő szerkezetűek.

Parányi égitestek ezek. Átmérőjük mindössze néhány kilométer. Amíg az üstökös távol jár a Naptól, ahol a hőmérséklet -100 fok alatt van, az üstökös csak a szilárd anyagokból felépülő magból áll. Senki még üstököst közelről nem látott.

Szerkezetét legjobban a Wipple-féle modell írja le, amely szerint ez a szilárd mag kő és ércdarabok milliárdjainak a halmaza, amit sokféle jég, víz, ammónia, metán, szén-dioxid, cián, dicián, stb. jege cementez össze.

Néhány Föld-Nap távolságban a Nap melegére a jegek párologni kezdenek, és a szilárd magot gáz- és porburok, kóma veszi körül. Ez rendszerint gömb alakú, és átmérője a mag átmérőjének ezerszerese, tízezerszerese lehet.

Még közelebb jutva a Naphoz a párolgás erősödik. A Nap irányába kilépő gáz és porrészecskékre ható vonzóerőt túlszárnyalja a felületre ható sugárnyomás, és a Nap testéből állandóan kiáramló részecskesugárzás, a napszél, s ezeknek hatására a kialakuló csóva a Nap irányával ellentétes irányba mutat.

Ha az üstökös csupán a magból állna, pontosan számíthatnánk fényességét. Ha korábbi naptávolsága tizedére csökken, fényessége százszorosára nőne, ha a Földhöz is tízszer közelebb jut, szintén százszor fényesebbnek látnánk, tehát eredeti fényességének tízezerszeresére nőne, ami a csillagászatban 10 fényrend növekedést okozna.

Az üstökös néhány km átmérőjű magja körül azonban hatalmas méretű burok keletkezik. Ezerszeres átmérőnövekedés milliószoros fényességnövekedést okozhat, amihez még az üstökös saját fénye is hozzájárul.

Az üstökös tényleges fényességét elsősorban az dönti el, hogy mennyi benne a csóva- és kómaképző párolgó anyag, és mennyire közelíti meg a Napot.

A gázból és porból álló képződmények tömegveszteséget jelentenek, minél gyakrabban jár egy üstökös napközelben, annál hamarabb elfogy ez az anyag. A Kohoutek-üstökös keringési ideje olyan nagy, hogy ha itt is járt már valamikor, az kb. egymillió éve, az ember megjelenése idején volt, tehát még bőven lehet párolgó anyag.

Legnagyobb napközelsége 1973. december 28-án volt, 21 millió km-re a Naptól, ami harmad Merkúr-távolság, és ez azt jelenti, hogy amikor ott elhaladt, felülete 7-800 fokra felhevülhetett, vagyis a különböző jegeken kívül a könnyen olvadó fémek is elpárologhattak.

Egyelőre még nem tudjuk, hogy milyen volt az üstökös, mert pontosan együtt állt a Nappal, és nem lehetett megfigyelni.

Az elmondottakon kívül még két tényező nagymértékben befolyásolhatja az üstökös fényességét.

Ha a Nap felszínén erős a tevékenység, nagy energiájú kitörések vannak, nagymértékben megnő a Nap ultraibolya- és röntgensugárzása, és megerősödik a napszél is.

E tekintetben a Nap igen csöndes volt, csak a napokban jelentek meg szép foltcsoportok a naptevékenység megnövekedésének jelzői.

A nagymértékben elhalványodott üstökös esetleg még fellángolhat.

A másik tényező az, hogy az üstökös külső rétegében az elpárolgó anyag barlangszerű mélyedéseket okoz. Ezek beomlásával újabb, friss rétegek kerülnek felszínre. Sokszor előfordult már, hogy a csóváját vesztő üstökös újra szép hosszú csóvát termelt.

Egy-egy új üstökös megjelenésekor a várható fényességre más üstökösök megfigyeléséből szerzett tapasztalatok alapján becsülik a fényességét. Itt a határok igen tágak.

A két szélsőségre éppen az 1973-as esztendő szolgáltatott példát.

A Kohoutek-üstökös várható fényességére előző tapasztalatok alapján olyan adat is szerepelt, hogy elérheti a Hold fényességét. A valóság ennek tízezred része lett, azaz tíz fényrenddel lett halványabb ennél.

Az ellenkező példa az 1846-os, 1973-ban újra észlelt üstökös volt. Oly halvány volt ez, hogy csak óriás távcsövekkel lehetett megfigyelni, olyan halvány volt, mint a Plútó bolygó.

Ez az üstökös 1973-ban rendkívül rövid idő alatt tízezerszeresére fényesedett fel kétszer egymás után. Először arra gondoltak, hogy talán összeütközött egy kisbolygóval, nagy meteorral, de a megismétlődő fellángolás inkább arra utal, hogy az üstökös magjában történt beomlások miatt a felszínre kerülő friss csóvaképző anyag okozta a szokatlan fellángolást.

Az egyik esetben tehát tízezerszerte halványabb, a másik esetben tízezerszerte fényesebb jelenséggel találkozunk, ami így együtt a várható és a tényleges fényességben százmilliószoros fényességet jelent.

Megtörténhetett volna az is, ami az 1910-es év első, a johannesburgi üstökössel megtörtént – olyan fényes volt, hogy alig néhány Nap-átmérőnyire a Naptól, fényes nappal is látni lehetett.

Az üstökösök életútjával, sorsával eléggé tisztában vagyunk. Ennek ismertetésére éppen a Kohoutek-üstökös felfedezésének előzményei szolgáltatnak jó példát.

Az üstökösök felfedezéséről talán annyit, hogy tetemes részüket amatőrök fedezik fel, akik előtt ott van az egész égbolt, míg a szakcsillagász a kupola keskeny résén át az égboltnak parányi területét vizsgálja, és tudományos munkájának jóformán mellékterméke az, ha lemezére egy-egy üstökös kerül.

A Kohoutek-üstökös felfedezésének érdekes története a következő.

1825. február 27-én Biela osztrák százados, amatőrcsillagász, felfedezett egy üstököst, amit tőle függetlenül március 9-én Gambart is felfedezett Marseille-ben. Kiderült azonban, hogy egy 6,7 év keringési idejű, korábban is látott üstököst fedeztek fel újra.

1846-ban az üstökös két darabra válva tűnt fel. 1852-ben a két üstökös már 2,5 millió km-re távolodott egymástól.

1872-ben az üstökös pályája keresztezte a Föld pályáját, és üstökös helyett egy gazdag meteoresőt észleltek, amelynek maximális gyakorisága óránként 6000 felvillanás volt.

1885-ben a meteorgyakoriság még erősebb volt, elérte az óránként 75 ezret.

1899-ben már csak igen gyenge meteorhullást tapasztaltak.

A tudományt az érdekelte, hogy a meteorrajra széthullt Biela-üstökösből maradt-e még valami.

A Smithsonian Intézet neves pályaszámítója, Marsden kiszámolta, hogy 1971-ben kedvező alkalom nyílnék ennek a maradványnak felkutatására.

Erre a munkára vállalkozott Lubos Kohoutek, a Hamburg-Bergedor csillagvizsgáló nagy Schmidt-kamerájával.

Üstökösnek a nyomát sem találta, de felfedezett 50 új kisbolygót, amelyek közül néhány érdekesnek mutatkozott a további követésre.

Ezt a munkát folytatva fedezett fel Kohoutek 1973 februárjában két üstököst. Az első jelentéktelennek mutatkozott, a második volt az 1973 f üstökös, amit oly izgalommal vártunk.

A Biela-üstökös kísérő jelenségei, sok más esettel együtt azt igazolják, hogy az üstökös magja valóban laza szerkezetű, milliárdnyi szemcséből összecementezett konglomerátum.

A kötő jég anyag elpárolgásával az üstökös felbomlik, szétszóródik a pálya mentén, és meteorrajokat képeznek, amilyenből legismertebb az augusztusi raj, de ennél is gazdagabbak a téli meteorrajok.

A szombat esti tévéadásban kissé gunyoros hangú kommentárt hallhattunk az üstökösről. Nemcsak látható, de láthatatlan semminek bélyegezte az üstököst, kijelentve, hogy nekünk egyáltalában nincs is szükségünk az üstökösre.

Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy az üstökös valóban igen ritka kómát és csóvát fejleszt, sűrűsége tízezerszerte kisebb, mint a Földön előállítható vákuumé. Annyira, hogy egy köbkilométer kóma és csóva anyag legfeljebb milligramm tömegű.

De a teljes kóma és csóva anyag együtt több százmillió kg, ami már semmiképpen nem mondható semminek.

A tudománynak az a véleménye, hogy az üstökös igen fontos égitest.

Nemcsak elméleti probléma az, hogy miként alakult ki a Föld, hanem nagyon is aktuális kérdés, sok vonatkozásban a jövő tervei függenek tőle.

Ki tudná megmondani, hogy az ipar számára annyira fontos nyersanyagokból mennyi van még a Föld belsejében?

A 6000 méteres mélyfúrásokkal is a földkéregnek csupán ezredrészét piszkáltuk meg, és a Föld belső szerkezetére csak elméleti modelljeink vannak.

A Földön már nem találhatók meg az úgynevezett őskőzetek, amelyek felvilágosítást adhatnának.

Azért megyünk el többek között a Holdra, hogy ott nyomára bukkanjunk ezeknek a képződményeknek, amelyekben mint parányi mintákban benne van a földi anyagok parányi múzeuma.

Sokan vannak, akik úgy vélik, hogy az üstökösök egy időben keletkeztek a Földdel, a Holddal és a bolygókkal. Ki vannak vetve a Naprendszer külső zónájába, ahol nem működtek olyan erők, amelyek változásokat idéztek volna szerkezetükben.

Aktuális terve az űrkutatásnak, hogy automata űrszondával, vagy emberrel rászállnak egy Földet megközelítő üstökösre, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a Naprendszer kialakulásának 4,6 milliárd éves múltjáról. És ezek a szerzett tapasztalatok igen sokat mondhatnának a ma még ismeretlen Földről is,

Az üstökösök valamikor félelmet keltettek, baljós égi jelek voltak. A modern ember számára egyfajta reménység, hogy természetük megismerése terveink számára biztató ígéret lehet, mert segítségükkel jobban megismerhetjük saját bolygónkat.

Jelen pillanatban az üstökös szabad szemmel láthatatlan.

Ha ragyogó szép esték lesznek, a kora esti órákban csak akkor láthatjuk mégis meg, ha a Nap jóvoltából újra kifényesedik.

(Digitalizálta: Tóth Éva)

Egy régi előadás emlékére

1973 végén kitört az üstökösláz. A Lubos Kohoutek cseh csillagász által az év márciusában felfedezett üstökösről hamar elterjedt, hogy év végén, napközelben látványos jelenséggé válhat, és már az évszázad üstökösének kezdték emlegetni. Az újságok, a rádió, a TV mind tele voltak bíztató  jóslatokkal, melyek szerint akár a nappali égen is látható lesz majd fényes hosszú csóvája. Perihéliuma december 28-án volt, és előtte valóban szabad szemmel is megpillanthatták a szerencsések, de akkor túl közel látszott a Naphoz, és tél lévén, szinte végig borult volt az idő. Az átmenet után viszont gyorsan halványodni kezdett, már nem volt szabadszemes (megsínylette a napközelséget), így végül is nagy csalódást okozott.

Én általános iskolásként akkor már a budapesti Uránia rendszeres látogatója voltam. Első igazi távcsövem is abban az évben készült el, aminek 12 cm-es tükrét „természetesen” Kulin György csiszolta. Személyesen tőle vettem át a csillagvizsgálóban, néhány jótanács meg bónuszként adott prizma és szemlencse kíséretében.

Mikor télen végre kiderült, neki is álltam megkeresni a Kohoutek üstököst, a nappali, majd az esti égen – 100-szoros nagyítással pásztázva az eget a konyhaszékhez támasztott távcsővel, mivel állványa még nem volt. Persze nem találtam – hiszen fogalmam sem volt róla, hogy néz ki valójában egy üstökös, és hogy hogyan kéne megfigyelni.

Történt azonban egy pozitív esemény is. 1974 januárjában egy előadást hirdettek meg az Egyetemi Színpadon, melynek főszereplője Kulin György volt, témája pedig a Kohoutek üstökös. Ekkorra esett a földközelsége. Szüleimmel mentem el. Az érdeklődés óriási volt, a nézőtér zsúfolásig megtelt, nem voltak kevesebben mint az Illés együttes koncertjén, amin abban az időben ugyanott szintén szerencsém volt jelen lenni. Négy és fél évtized távolából az elhangzottakra már nem igen emlékszem, inkább a benyomásokra: Gyurka bácsi vörös függöny előtt egy asztalnál ülve jellegzetes hanghordozásával beszélt – először a csalódást okozó Kohoutek üstökösről, majd pedig általában az üstökösök mibenlétéről, összefoglalva mindazt amit akkoriban tudtunk róluk és a hozzájuk fűződő hiedelmekről. Nem egyedül volt, annál az asztalnál Ponori Thewrewk Aurél is ott volt mellette. Azt hiszem, ennek az estnek a végén nem csalódottan távoztunk. Csak mostanában tudtam meg, hogy az előadás teljes szövege legépelve megvan, érdekes lesz újra elolvasni.

Egyébként végül nekem is sikerült megpillantanom az égi vándort. Látogatóként az Uránia Heyde refraktorában saját szememmel először csodálhattam meg picinyke füst színű csóváját. Lerajzolni emlékezetből már nem tudnám, de a látvány most is élénken él a szememben.

Spányi Péter