A hónap (mű)tárgya: A Mars bolygó
Nem vagyunk múzeum, nincs komoly gyűjteményünk, azonban vannak érdekes és nekünk kedves csillagászati-űrkutatási vonatkozású tárgyaink, amelyeket szívesen bemutatunk a hozzánk látogatóknak.
Az éjszakai égbolt legfényesebb “csillaga” a narancsos árnyalatú Mars, amelynek idei távcsöves megfigyelhetősége sokkal kedvezőbb, mint a két évvel ezelőtti volt. (Bővebben észlelési ajánlónkban olvashatunk róla.) A behatóbb távcsöves vizsgálatok kezdete óta izgatja a csillagászok fantáziáját a vörös bolygó, a nagyközönség számára pedig alighanem ez a legérdekesebb planéta Naprendszerünkben. Ma már tudjuk, hogy nincsenek marslakók, ha egyszer mégis lesznek, akkor azok a Földről érkeznek, de nem lesz csekély feladat megvetni majd a lábunkat ebben a barátságtalan környezetben.
A XIX/XX. század fordulóján azonban sokak számára evidencia volt, hogy a Marson igenis van értelmes élet – ezt a határozott állítást pedig pusztán távcsöves vizsgálódásokra alapozták. Az 1877-es nagy oppozíció alkalmával fedezték fel a Mars apró holdjait, a Phobost és a Deimost, de ugyanekkor “fedezték fel” az ún. marscsatornákat is, amelyeket sokan mesterséges építményeknek tartottak, egy olyan civilizáció jeleként, amely a mienknél fejlettebb, a bolygó csekély vízkészletével pedig a mienknél szintén fejlettebb csatornarendszer segítségével gazdálkodik. (A marscsatornák kérdésével Galántai Zoltán is foglalkozik Marscsatornák, idegen világok, angyalok, földönkívüliek című művében.)
Ma már megmosolyogjuk a marcsatornákat és hívőiket is, holott annak idején a furcsa, egyenes alakzatokkal, megkettőződésükkel (geminációjukkal) olyan komoly folyóiratok is foglalkoztak, mint például a Nature. A csatornák problémája bő három évtizeden át foglalkoztatta a csillagászokat – nagyjából az 1909-es nagy oppozíció jelentette a fordulópontot: felülkerekedtek a józanabb észlelők, egyre többen fogadták el, hogy tömeges optikai csalódás áldozatai vagyunk, az emberi szem hajlamos a pontokat, foltokat vonalakká rendezni, a képzelet pedig hajlamos csatornákat látni ott is, ahol nyomuk sincs, csak hinni kell a marscsatornák létében.
Lassovszky Károly Mars-könyvecskéje az 1924-es oppozíció évében jelent meg. A fiatal tudós 75 oldalon foglalja össze a Marssal kapcsolatos főbb tudnivalókat, ezen belül a csatornák kérdését is.
“Se szeri, se száma azoknak a feltevéseknek, melyek a marsbeli életről szólnak. Ezek azonban majdnem kivétel nélkül minden reális alapot nélkülöznek s inkább a mesék világába valók. (…) Különösen a hírhedt csatornák felfedezése nyitotta meg a fantázia zsilipjeit. Maga Schiaparelli is így írt egyik tanulmányában: “A csatornák kulturzónák. A sárga részek kétségtelenül kontinensek s teljesen víznélküliek, kopárak. A víz a mélyebb fekvésű régiókban helyezkedik el s alkotja a tengereket. Ha meggondoljuk a csatornák kettőzését s ennek szabályosságát, úgy az a gondolat, hogy bizonyos részletek intelligens lények alkotásai, nem tekinthetők teljesen abszurdumnak.”
A könyvecskét ezzel a mondattal fejezi be Lassovszky: “Ami pedig a Marsot illeti, mindössze annyit mondhatunk, hogy eddigi ismereteink szerint a bolygók közül a Mars bír leginkább olyan feltételekkel, melyek a földiekhez legjobban hasonlítanak, de ez a körülmény még nem jogosít fel bennünket arra az állításra, hogy a Marson valóban élet van.” Akár ma is írhatta volna.
