Egy laikus élményei a 2007-es Kiskun táborról

– Kailmajorban lesz, négy napos- kaptam a választ.
– Hol van az a Kalimajor?
– Tudod, hol van Sopron? Na, nem ott van Kalimajor. – mondhatta volna, de azt mondta helyette, hogy Solt mellett van a Teleki kastélyszállón. Gondoltam magamban, hogy nincs ez olyan messze, lehet. hogy lemegyek. Június vége fele mondtam igent a meghívásnak, és nem bántam meg.

Négyen mentünk autóval, Zoli, két jó barátom, Sike Ákos, Varga Dávid és Én. A tábor július 19-én kezdődött, irtózatos meleg volt. A táborba érve Morvai József fogadott bennünket. Az üdvözlés után megbeszéltük, hogy a sátrakat hova állítjuk. A sátor felállítása után még nem voltak előadások, így legalább át tudtam öltözni, mert a fent említett meleg miatt tocsogóssá vált a ruhám. Tollaslabdával „ütöttük” el a megnyitóig visszamaradt időt, de futottunk a Dávid által felbőszített darazsak elől is, amit azzal ért el, hogy a földben lévő darázsfészek bejáratát betömte egy kólás flakonnal. Számításom szerint úgy 2 percen belül kb. 200 darázs repkedett a flakon körül egy kis felhőt alkotva. Hát ez így ugye nem maradhatott, ezért Dávid fogott egy korhadt! faágat a vékonyabbik!! végénél és azzal próbálta meg kiütni az általa kb. féli a földbe nyomott flakont. Hát nem sikerült neki, de mi 3 másodperc alatt lefutottuk a százat… A harmadik bottal végre sikerült orvosolni a problémát, de Dávidot nem emeltük piedesztálra tettéért, sőt némi verbális szidalmazást is kapott, aminek idézésétől most eltekintenék. Az első előadás kb. fél hat fele kezdődhetett, amit Németh Zoltán tartott, „Hogyan készítsünk Newton távcsövet” címmel. Élvezetes volt, kedvet csinált ahhoz, hogy én is belevágjak egy saját távcső elkészítésébe. Utána Walter Heléna következett, a Hubble űrteleszkópról mesélt. Az előadásokat követően még volt idő a sötétedésig, ezért kimentünk a tábortól mintegy 150 méterre fekvő Dunához, ott íjászkodtunk egy kicsit. Tényleg csak kicsit, mert a szúnyogok a nap lenyugvása után elkezdtek minket inzultálni… utána mi is őket. Miután jót edzettünk a vérszívók hadával (ők győztek), visszamentünk a táborba. Fürdés, vacsi, majd vacsora közben MoJó (Morvai József) elkezd kiabálni, hogy „2 perc múlva Irídium”. Na, nekem sem kellett több, gyorsan összedobtam magam és irány a távcsövekhez megnézni, mi is az az „Irídium”. Hát, hogy őszintén szóljak, többre számítottam egy, az égen felfénylő műholdnál… De nem baj, kárpótolt utána az a sok „paca”, amit az égpásztázó berendezéseken (távcső) keresztül lehetett látni… Szerintem diáról mehetett az összes, mert nekem teljesen egyformák voltak. Pedig de lelkesen mondták, hogy „M13, M5, meg M akárhány, nekem akkor is csak paca volt az összes, meg rengeteg fényes pont. Megcsodáltam jó pár ködöt, valamelyiknek a formáját is látni lehetett (állítólag). Például: almacsutka alakú, kiskacsa alakú, hattyú alakú (szerintem döglött hattyú), meg tudom is én. Ráadásul engem az x-edik csillaghalmaz után erős szédülés fogott el, gondolom a sok felfele nézéstől, így aki nem ismer az joggal hihette volna rólam, hogy a detoxikálóban lenne a helyem.

Második nap délelőttjén és délutánján is voltak jó előadások, de sajnos nem nagyon emlékszem rájuk, mert abban a forróságban engem valahogy a medence jobban izgatott gondolatban, mint a „szárazföldi programok”. Este ismét ugyan azokat a pacákat láttam, de már jobban, kezdett a szemem hozzáedződni a távcsőhöz és lassan kezdtem megtanulni „nézni és látni” is. Ekkor már nem csak a Meade-en keresztül kémleltem az eget, hanem kipróbáltam egy Dobson távcsövet és egy, a mellettünk lévő Celestront, ami Szőllősi Attilának a tulajdonában volt. Nekem a Celestron jobban tetszett, mint a Meade és a mechanikájának nem volt olyan kávédaráló hangja, mint az utóbb említettnek. Nem, ennek Prince of Persia hangja volt.  De a képe szebb volt, talán azért, mert jobb minőségű okulárja volt, ellenben a Meade-nek. Közben találtam egy szentjános bogarat, még sosem láttam ennyire közelről. Leírhatatlanul csúnya volt, ezért nem is írom le. Viszont meglepően erős fénnyel világított, lehetett volna akár észlelőlámpának is használni. De egy idő után nem világított tovább, gondolom az őt ért katartikus élményektől mély depresszióba zuhant és ezért hagyta abba a világítás. Így viszont senki nem láthatta, hogy a fűben van és bárki agyontaposhatta… De hát az élet kegyetlen. Hajnali kettőig tudtam megint csak fennmaradni, de már sokkal szebben és szebbnek láttam a látnivalót.

A harmadik nap délelőttjén is zajlottak szónoklatok, nekem nagyon tetszett Szűcs Lacié, ahogy előadta, hogy nem félt humort vinni az felszólalásába, ez szerintem jó dolog. Az beszédek után pedig egy kis „rakéta kilövést” is bemutatott a közönségének. Ebéd után indultunk Kalocsára, a Már Meg Nem Mondom Melyik Gimnáziumba, aminek a tetején a csillagvizsgáló volt, csak hát sajnos nem működött, de élménynek mindenesetre felejthetetlen. Főleg, amikor a 4 négyzetméteres padlásra, ahol egy Kepler-féle távcsőt láthattunk, beszuszakolódtunk vagy 40-en… Hát a szauna hozzá képest klimatizált helységnek tűnt… Volt még egy nagyobb, Newton rendszerű távcső egy másik részen, de ott hál’ Istennek nem volt tömeghangulat… Miután végeztünk a gimnáziumban, elmentünk Kalocsának egy nagyon szép sétálóutcájára (de lehet, hogy az egyetlenre), ahol szerencsénkre találtunk egy köztéri csapot, így mindenki tudta csillapítani a szomját. Aztán jött a fagyis, pont a csappal szemben állt a fagyis bódé. Szerintem a fagylaltos negyed óra alatt annyi pénzt keresett, mit a luxemburgi Királyság éves bruttó nemzeti jövedelme… hát éhen nem fog halni egy ideig, az biztos. Megnéztünk a fagyizás után egy szép templomot, ezután irány vissza a táborba, ahol újabb előadások kezdődtek. Mivel ez volt az utolsó este, ezért már nagyon vártam, mennyire tudok már „látni és nézni”. Az ég kiváló volt, jobb, mint az előző két napon, amikor a levegő tele volt sivatagi homokkal. Nagyon szépen lehetett látni ugyanazokat a pacákat, de most már lassan értettem is, hogy mit látok. Ez egészen addig tartott, amíg a felhők meg nem érkeztek. Pedig már kezdtem belerázódni… De üsse kő, fáradt még úgysem voltam, leültünk Zolival a medence szélére és elkezdtünk jókat beszélgetni, amihez Boromisza Feri is csatlakozott. Egyszer csak figyelmeztet minket, hogy a Mars mindjárt fent lesz az égen. Nem, nem a csokiszelet, hanem az igazi. Hát akkor ezt megvárjuk. Megvártuk… de minek, azt nem tudom, nagyon rossz volt a légkör és sok volt a felhő, így hol eltűnt, hol feltűnt ott, a Fiastyúk mellett az égen.

Utolsó nap még beszédeket hallgattunk. Engem E. Kovács Zoltán előadása nyűgözött le nagyon, a „Naptevékenység és hatásai a Földre” címmel tartott. Ebéd után még kimentünk elbúcsúzni a Duna-parttól (tudom, elég gyerekes dolog, de akkor is), utoljára megnéztük a Napot a Meade-en keresztül, de most nem voltak rajta napfoltok, (ellenben az első nappal), és szép lassan elindultunk hazafelé…
Összegezve: nagyon jó volt a tábor, csak ajánlani tudom mindenkinek, nekem egyenlőre a paca az paca maradt, de már dolgozom azon, hogy tényleg azt lássam, ami kell… Tehát mindenki, aki egy kicsit is érdeklődik a csillagászkodás után az jövőre ne sajnálja az idejét, jöjjön el, biztosan nem fog csalódni.           

{mosimage}