Specola Astronomica Vaticana – a pápai állam csillagvizsgálója

Castel Gandolfo, a Vatikáni Obszervatórium központja

A pápai állam története dióhéjban
Az államformáját tekintve abszolút monarchiaként működő, a törvényhozói-végrehajtói-bírói
teljhatalommal felruházott pápa által vezetett Vatikánvárosi Állam a földgolyó
területileg legkisebb, nemzetközi hatását és befolyását tekintve azonban egyik
legjelentősebb országa: területe 0,44 km2 – ami körülbelül a Margitsziget felének
felel meg -, lakosainak száma 890, azonban a katolikus világ, több mint egymilliárd
ember egyházi és spirituális központja.

Róma az 5. századtól, az I. Konstantin császár által építtetett
Szent Péter székesegyház szomszédságában emelt palota létrejöttétől szolgált
pápai rezidenciaként. Az első pápai államot azon a területen alapították, amelyet
Kis Pipin frank uralkodó adományozott 754-ben a pápának: 1100 éven át Itália
középső része volt az Egyházi Állam, székhelye pedig Róma. Nagy Károly és utódai,
a német-római császárok az Egyházi Állam urait saját hűbéreseiknek tekintették:
ez a függés korlátozta a pápák világi hatalmát, és a 13. századig állandó háborúskodások
forrását jelentette. Ezt követően – egészen az 1800-as évek közepéig – az országot
több alkalommal is fenyegette a francia királyok itáliai terjeszkedése, és sokszor
jellemző volt a belső feudális széttagoltság is. Az Itália egységért küzdő olasz
csapatok 1859-60-ban először az akkor 42.000 km2-es és 3 millió lakosú állam
északi részét, majd egy évtized múltán, 1870-ben Rómát is elfoglalták, és a
mai Vatikán területén kívül az egész országot beolvasztották az Olasz Királyságba.
1929-ig a pápa nem ismerte el világi hatalmának csorbítását; az ún. lateráni
megállapodást követően azonban a Vatikán Rómától és az olasz államtól független
politikai egységgé vált. A Szentszék befolyása és hatása azonban manapság is
messze túlhaladja a városállam területének határait.

A Vatikáni Csillagvizsgáló története
Az intézmény múltja a 16. század végéig nyúlik vissza. XIII. Gergely pápa ekkor
építtette Rómában az ún. Gergely Tornyot – más néven Szelek Tornyát – melyet
az akkoriban legkorszerűbb csillagászati műszerekkel szereltetett fel. Az 1582-ben
bevezetett naptárreformot előkészítő bizottság is itt tartotta üléseit. Ennek
kidolgozásában meghatározó szerepe volt Christoph Claviusnak, az Itáliában élő,
német származású jezsuita csillagász-matematikusnak. Clavius fő műve az Opera
Matematica, mely korának teljes matematikai ismeretanyagát áttekintette, de
megfigyelte az 1567-es itáliai gyűrűs napfogyatkozást, észlelte az 1572-es,
Cassiopeiában feltűnt szupernóvát, és a távcső feltalálása után – Galileivel
kapcsolatban állva – rendszeresen végzett távcsöves megfigyeléseket.

A pápai állam ezt követően jelentős erőfeszítéseket tett a
csillagászati kutatások támogatására. Három obszervatórium is létrejött: a Collegio
Romano csillagvizsgálója (1774-1878), a Capitolium csillagvizsgálója (1827-1870),
valamint a Specola Vaticana (1789-1821) a Gergely Toronyban. A Collegio Romano
obszervatóriumát 1849-től haláláig Angelo Secchi, a híres olasz jezsuita csillagász
igazgatta. Secchi 1863-ban megállapította, hogy a Nap színképéből már ismert
Fraunhofer-féle sötét vonalak a csillagok színképében is felfedezhetőek. Ő volt
az, aki első alkalommal osztályozta a csillagokat színképük alapján, és aki
először próbálkozott az üstökösök színképvizsgálatával. A Specola Vaticanában
fogyatkozások, üstökösök és Jupiter-holdak megfigyelésével foglalkoztak, észleltek
Merkúr-átvonulást, de végeztek meteorológiai és szeizmológiai méréseket is.

A Vatikáni Csillagvizsgáló 40 cm-es kettős asztrográfja

A Vatikáni Csillagvizsgálót 1891-ben XIII. Leó pápa hivatalosan
újjáalapította, és a Szent Péter székesegyház mögötti hegyoldalra telepítette
át. Ekkoriban a jezsuiták mellett még más rendek is szerepet játszottak az intézmény
működtetésében. Az igazgató posztot 1906-tól betöltő Pater Hagen vezetésével
kiadták az Atlas Stellarum Variabiliumot, mely 379 változócsillag környékének
részletes térképét közölte – mindezt még a fényképezés felhasználása nélkül.
Elkészítették a +55˘-os és +64˘-os deklináció közé eső csillagok fotografikus
térképét, egy új módszerrel meghatározták 6000 mélyég objektum fényességét,
és foglalkoztak például a sötét ködök megfigyelésével is.
Róma városának növekvő fényszennyezettsége miatt XI. Pius pápa a csillagdát
1934-ben Castel Gandolfóba, az olasz fővárostól 35 kilométerrel délkeletre fekvő
pápai nyári palotába költöztette. Az ekkor már kizárólag a jezsuiták által kezelt,
és Pater Stein által vezetett intézmény fő műszere kezdetben két 40 cm-es Zeiss-refraktor
és egy 60 cm-es – szintén Zeiss gyártmányú – reflektor volt, 1957-től pedig
egy 98 cm-es Schmidt-távcső lett az intézmény legnagyobb teleszkópja. A kutatási
programban elsősorban változó- és kettőscsillag-megfigyelés, asztrofizikai kutatások,
valamint a Tejút szerkezetének meghatározása szerepelt, de foglalkoztak kisbolygók
és üstökösök észlelésével, és a Schmidt-távcső üzembe helyezése után a csillagok
színképosztályokba sorolásának új technikáival.

Az intézmény közelmúltja és jelene
Az „Örök Város” fejlődése és terjeszkedése nem állt meg – a 80-as évekre a fénybúra
elérte Castel Gandolfót is. 1981-ben, II. János Pál regnálása idején a probléma
megoldására az egyesült államokbeli Arizona Állam Tucson városában, az Arizonai
Egyetem Steward Obszervatóriumához kapcsolódva létrejött a Vatikáni Obszervatórium
Kutató Csoport (VORG), és ez lett a csillagvizsgáló második, de a konkrét megfigyeléseket
tekintve elsőszámú kutatóhelye.

A VATT, a Vatikáni Fejlett Technológiájú Teleszkóp. Az 1,8 m tükörátmérőjű teleszkópot
az arizonai Mount Grahamen helyezték el

1994-ben nagyszabású vállalkozás vette kezdetét: a Steward
Obszervatóriummal közösen, az arizonai Mount Grahamen – amely az Egyesült Államok
kontinentális területei közül, a csillagászati megfigyelések szempontjából az
egyik legkedvezőbb adottságú földrajzi hely – megkezdte működését a VATT, a
Vatikáni Fejlett Technológiájú Teleszkóp. A műszer egyben az első optikai-infravörös
távcsöve a Mount Graham Nemzetközi Obszervatóriumnak (MGOI). Az azimutális szerelésű
VATT főtükre 1,8, segédtükre 0,38 méteres. A távcsőidő 75%-a felett a VORG,
25%-a felett pedig az Arizonai Egyetem rendelkezik. A kutatási programban elsősorban
a csillagfejlődés és a galaxisok struktúrájának tanulmányozása, továbbá a Mars
és Jupiter között kisbolygók, és a Neptunuszon túli Kuiper-objektumok vizsgálata
szerepel. Mivel a csillagda egyfajta híd szerepet tölt be a tudomány és a katolikus
egyház között, igen nagy hangsúlyt helyez az interdiszciplináris témák vizsgálatára:
a csillagászat, a filozófia és a teológia kapcsolatára és kölcsönhatásának elemzésére.
Fontos megemlíteni a Vatikáni Csillagvizsgáló Castel Gondolfó-i könyvtárát:
több mint 22.000 kötetet tartalmaz, köztük számos, a csillagászat történetét
is meghatározó alapművet. Megtaláljuk Kopernikusz, Galilei, Kepler, Tycho, Newton,
valamint Clavius és Secchi írásait is. A Vatikáni Obszervatórium emellett egyedülálló,
1000 darabból álló meteoritgyűjteménynyel is rendelkezik.
Az intézmény igazgatója jelenleg az amerikai George V. Coyne jezsuita csillagász.

A magyar vonal

Magyarok a Vatikáni Csillagvizsgálóban (balról jobbra): Sabino Maffeo S. J.
akkori igazgatóhelyettes, Jäger Zoltán, Hegedüs Tibor és Teres Ágoston S. J.
(A felvétel 1989-ben készült)

A pápai állam csillagvizsgálójában két kiváló magyar asztronómus
is dolgozott: Tibor Mátyás S.J. 1902. február 24-én (a Trianonban később teljes
egészében elcsatolt) Sáros megyében, Szentmihályfalván látta meg a napvilágot.
Elemi iskolát Iglón, középiskolát az eperjesi katolikus, majd az egri ciszterci
gimnáziumában végezte. 1928-tól a Pázmány Péter Tudomány Egyetem fizika-matematika
szakán tanult. Rövidesen felvette a csillagászatot is: Klebelsberg Kunó kultuszminiszter
ötlete nyomán a kalocsai csillagvizsgálót, a Haynald Obszervatóriumot, Pécsre
kívánták telepíteni, és az ottani egyetemhez csatolni. Mivel az akkori igazgató,
Anghern Tivadar nem vállalta az egyébként megtisztelo állást, Tibort szemelték
ki a csillagda igazgatójának, aki "mellesleg" egyetemi tanárként is
dolgozott volna. Tibor disszertációját (melynek megszületését Terkán Lajos is
segítette), melynek címe: „Napsebesség meghatározása gyenge fényességu csillagok
páros csoportosítása alapján”, Kövesligethy Radó a Tudományos Akadémia rendes
ülésén is ismertette. 1932-ben jeles eredménnyel sikerült doktori szigorlata
(fo tárgya a csillagászat, a melléktárgyak a kísérleti fizika és a filozófia
voltak). Ezután a Dublini Obszervatóriumba került. Disszertációját olvasva Pater
Stein igazgató 1934-ben meghívta a Castel Gandolfó-i csillagvizsgáló asszisztensének.
Itt elsosorban a Tejút kiválasztott csillagmezoinek megfigyelése térén ért el
jelentos eredményeket, de kettoscsillag-, kisbolygó- és üstökösmegfigyeléseket
is végzett. Azt tanulmányozta, hogy a Tejútrendszer egy egyszeru spirálgalaxis-e,
vagy spirálgalaxisok csoportja. Az észlelések során azt vizsgálta, hogy a rohamos
csillagcsökkenés után, amely voltaképpen a Tejút határát jelentette, mutatkozik-e
újabb csillagsűrűsödés, amely az átmenetet igazolná a szomszéd galaxisba – ilyen
átmenetet jelentő sűrűsödést azonban nem talált, de a munka nagy része még hátra
volt. 1940-ben rövid pihenésre Budapestre érkezett, de a háborús események miatt
nem térhetett vissza a Specola Vaticanába. Szegeden, majd a Kassai Hittudományi
Főiskolán (itt kozmogóniát) tanított. Ezt követően a svábhegyi csillagvizsgálóban
Detre László igazgató ajánlott neki állást, de a német megszállás miatt nem
tudta megkezdeni munkáját, és a Rómába történo újabb visszatérési kísérlete
is sikertelen volt. 1945-46-ban Lassovszky Károly tanszékvezeto {mosimage}hívására
a Pázmány Péter Tudomány Egyetem Csillagászati Tanszékének lett tanársegédje.
Innen került Kalocsára, a Haynald Obszervatórium igazgatói székébe. Csillagpárok
mérésével foglalkozott, kiadta Fényi Gyula 1896 és 1902 közötti protuberancia-gyűjteményét,
és nagyszabású terveket szövögetett a csillagvizsgáló muszereinek megújítására.
(1947-ben a Szent István Akadémia rendes tagjává választotta.) 1950. június
9-én azonban államosították a csillagvizsgálót – a fomuszert és a könyvtárat
Budapestre, Fényi Gyula észleléseit (késobb) Debrecenbe vitték. Tibor Mátyást
élete hátralevo részében minden csillagászati munka lehetoségétol elzárták.
Budapesten papi munkát vállalt, és itt hunyt el 1995. január 13-án. 1992-ben
a jezsuita asztronómust a Magyar Csillagászati Egyesület tiszteletbeli tagjának
választotta.

Teres Ágoston S.J. családi neve Terescsényi, míg egyházi szolgálata
során a Gustav Teres nevet használta – 1931. január 25-én Kecskeméten született.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában a piaristáknál és Pápán a bencéseknél
végezte. 1949-ben Budapesten felvételt nyert a jezsuita rendbe, majd a Hittudományi
Akadémián filozófiát és teológiát tanult. Később a burgosi és a frankfurti főiskolán
licenciátust kapott teológiából és biblikumból. 1961-ben Norvégiába hívták:
a Skandináviában szétszórtan élő magyarok szociális és lelki gondozását végezte.
Eközben az Oslói Egyetem Természettudományi Karán matematika-fizika-csillagászat
szakos tanári oklevelet szerzett. Publikációi angol, német és norvég szaklapokban
jelentek meg. Elsősorban napfizikával, kozmikus geofizikával, kozmológiával
és bibliai csillagászattal foglalkozott-foglalkozik. A Vatikáni Csillagvizsgálónak
1984-től lett társasztronómusa. Jelenleg is Oslóban és a Vatikánban él. Teres
gyakran vállal szülőhazájában is előadásokat, "Biblia és asztronómia"
című kiváló csillagászattörténeti munkája pedig magyar nyelven is olvasható.

Utószó
A Specola Astronomica dicső múltja és korszerű jelene követendő példaként áll
minden tudományos intézmény számára. Reméljük, hogy az új évezred ismételten
sok izgalmas kutatási eredménnyel szolgál majd, és tovább folytatódik a keresztény
hit és a természettudományos világnézet napjainkban már békés együttélése, valamint
a Világegyetem titkainak megismerésében történő együttmunkálkodása.

Forrásművek:
• Cavalloni Ferenc: A Vatikáni Csillagvizsgáló új otthona; 1936. október;
Búvár; Dr. Cavallier József
• Chris Corbally szerk.: a Vatikáni Obszervatórium honlapja; http://clavius.as.arizona.edu/vo/
• Jim Erickson: The Vatican’s Eye on the Heavens; 2000. július 16.; http://www.space.com/scienceastronomy/astronomy/vatican_observe_000716.html
• J.G. Hagen: Vatican Observatory; 1912; The Catholic Encyclopedia, Volume
XV; http://www.newadvent.org/cathen/15309a.htm
• Balázs Béla-Bartha Lajos-Marik Miklós: Csillagászattörténet Életrajzi
Lexikon (A-Z); 1982; Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Budapesti Szervezete
• Bartha Lajos-Könnyű József-Pischné Könnyű Edina: Magyarországi csillagászok
életrajzi lexikonja; 2000.; Magyar Amatőrcsillagászok Baráti Köre
• Holl András-Mizser Attila-Taracsák Gábor szerk.: Meteor Csillagászati
Évkönyv 1996; 1995.; Magyar Csillagászati Egyesület
• Dr. Mojzes Imre: A kalocsai Haynald Obszervatórium története; 1986
• Teres Ágoston: Biblia és asztronómia; 1999.; Springer Orvosi Kiadó
• D. Gergely Anikó szerk.: Földünk országai; 1981.; Kossuth Könyvkiadó
• Berei Andor szerk.: Új magyar lexikon; 1960.; Akadémiai Kiadó
• Papal States; 2001.; The Columbia Encyclopedia, Sixth Edition; Columbia
University Press; http://www.bartleby.com/65/pa/PapalSta.html
• Vatican; 2001.; The Columbia Encyclopedia, Sixth Edition; Columbia University
Press; http://www.bartleby.com/65/va/Vatican.html

A cikk a Meteor, 2002/10-es számában jelent meg.