Az MCSE “Észlelési élményem” pályázatának eredménye
Egy észlelés a természet ölén
A nyári szünetben, amikor nem kell nap mint nap az iskolában lenni, több lehetőségünk van nekünk, diákoknak arra , hogy a “hobbijainknak éljünk”. Én is így voltam ezzel 2005 nyarán: igyekeztem kihasználni a csillagfényes éjszakákat és –lehetőség szerint- számtalanszor “kémleltem” az égboltot. Ez idő alatt rengeteg ismeretet és élményt szereztem. A következőkben a nyár folyamán szerzett egyik csodálatos észlelési élményemet írom le.
Július derekán, egy szép, meleg napon délután a telefonom megcsörrent: dr. Zseli József hívott, és elinvitált -ismét- egy közös észlelésre. Én -mivel a szabadidőmnek éppen nem voltam híján, és tudtam, hogy valami újat mindig tanulhatok a jó hangulatú megfigyeléseink alatt- szívesen “vállalkoztam” az esti észlelésre. Napnyugta előtt egy órával indultunk el Nagyvenyim és Mezőfalva közé, távolra a zavaró utcai fényektől, épületektől a természet nyugalmába. Amikor megérkeztünk a már-már “bejáratott” észlelőhelyünkre, nekiláttunk a távcsövek felállításának, de közben az igencsak éhes szúnyogok hadával kellett megküzdenünk. -A tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a vastagabb, de egyúttal melegebb ruházat sokkal jobb védelmet nyújt a “zümmögő fenevadak” ellen, mint a különbféle spray-k.- A Nap utolsó sugarai lassan kezdték elhagyni a felszínt és a központi csillagunk korongja rövidesen a horizont alá bukott. Ezt, a színek játékával kísért eseményt binoklikkal néztük végig, majd a látcsöveink rövidesen más “célpontot” találtak: Egy őz félénken közelített felénk, de –sajnos- a közeli földúton egy autó jött, és ez elriasztotta a szép állatot. Később még egy, valószínűleg eleség után kutató és egyben a területére “betolakodókat” gyanús szemmel figyelő bagoly is elrepült felettünk. Lassan összeállítottuk a távcsöveket. Ekkor szinte már teljesen besötétedett. A légkör eleinte nyugtalannak tűnt, de az átlátszóság kiváló volt. “Bemelegítésnek” a nyugati égen igencsak feltűnő fényességű bolygót, az éppen szinte teljesen korongnak látszó Vénuszt és szintén ezen irányba látszó Jupitert és a holdjait tekintettük meg. Ezt követően jöttek az igazán érdekes és szép objektumok, melyeket a mély-egek sokaságából válogattunk ki. Megnéztünk néhány közismert Messier –objektumot, például, a Lant (Lyra) csillagképbeli Gyűrűs-ködöt, vagyis az M57-es planetáris ködöt, melynek távolsága nagyjából 2000 fényév lehet.
A 28cm-es Schimdt-Cassegrain távcsőben gyönyörűen felismerhetővé vált a ködfolt gyűrűs szerkezete. Ezt követően a látszólag közelben lévő M56-os gömbhalmazt vettük célba, majd néhány, a New General Catalogue című katalógusban szereplő “képződményre” pillantottunk rá. Ezekből a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagkép környékén válogattunk, elsősorban olyan galaxisokat, amiknek a megpillantása már kisebb-nagyobb kihívást jelentett. Rengeteget megnéztünk közülük. Az aznap megfigyeltek közül a leghalványabbak a 14 magnitúdó fényerősséget is elérték, és ezeknek a megpillantása már igencsak nehézkes volt. Az észlelt objektumok közé természetesen keveredett néhány gömbhalmaz és nyílt halmaz is.
Ez idő alatt a légkör egyre jobb minőségű lett. Elhatároztuk, hogy a többi, az autóban pihenő felszerelést is elővesszük, vagyis megpróbálunk néhány asztrofotót készíteni. A fényképezőgép felszerelése előtt még meg néztük a Hattyú csillagképbeli M27-et. Ezt más néven Súlyzó-ködnek hívják. Itt a nagyobb élmény érdekében egy kicsit “doppingoltunk”: az okulárba OIII szűrőt csavartunk, ami az önmagában is lenyűgöző képet még gyönyörűbbé tette.{mosimage}
Ez után a fényképezőgépet felszereltük, majd megtanulhattam az asztrofotózás néhány fortéját. Célpontjaink a Tejútrendszerünk központja felé voltak: a Nyilas csillagképben lévő Messier-objektumok. Ezt a területet binokulárokkal is megfigyeltük. Tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy egy jó látcsőben nagyon látványos ez az égterület. A sűrű csillagfelhők és a változatos, temérdek mély-ég objektum egészen egyedi látványt kölcsönöz ennek az égdarabnak. Hosszú perceken keresztül nézve egészen beleélhetjük magunkat a látott képbe, érezhetjük az Univerzum monumentális méreteit, végtelenségét, és azt, hogy mi, emberek valójában milyen kicsik is vagyunk itt a bolygónkon… Elsőként a Lagúna- és a Trifid-köd megörökítésével próbálkoztunk, majd a Sas- és az Omega-köd vidékével. Sajnos nem sikerült minden fotó, ugyanis a környező területekről a reflektorok –a távolság ellenére is- megvilágítják az égi hátteret, illetve a repülőgépek és a különféle műholdak is igencsak “szép” csíkokat tudnak a képbe húzni, tönkretéve azt. A legfőbb probléma mégsem ezekből adódott: az időjárás közbeszólt, ugyanis gyenge szél kezdett el fújni, és a távolból, a légkört megvilágító villámok fénye szűrődött felénk. Ezért éjfél után rövidesen nekiláttunk az összepakolásnak, de mindenekelőtt a kipakolt tárgyakról néhány mezei rovart le kellett szedni, mert nekik is jobb a természetes élőhelyük, minthogy egy táskában legyenek…
Legutoljára a binokulárok maradtak elöl, ezekkel még egyszer átpásztáztuk a déli égterületet, a Vadkacsa halmaztól (M11), a Tejút szinte világító sávjától és a Sagittarius-beli, már-már behunyt szemmel is látott, csodálatos objektumoktól egy rövid időre búcsút véve. Rövid idő múlva autóba ültünk, és elindultunk (kissé elálmosodva, de mégis a természet nyugalmát “átvéve”) hazafelé, miközben keleten, a távolban, a kelő holdsarló vörös fénye kezdte “elönteni” a tájat. A rövid út alatt még megbeszéltük az észlelés során látott, tapasztalt dolgokat, és azt, hogy a legközelebbi alkalmasnak tűnő időben ismét kijövünk az ég alá. Hazaérve elbúcsúztunk egymástól. Másnap a saját készítésű 160/1330-as Newtonomat távcsövemet kivittem, és az előző este megismert objektumok közül néhányat felkerestem, és le is rajzoltam. Remélem, sok ilyen élményt szerezhetek még, és kívánom azt, hogy minél több embernek legyen lehetősége arra, hogy egy igazán tiszta ég alá kimenjen és –akár távcső nélkül is- rácsodálkozzon a Földről kinézve látott tájra.
Németh Zoltán
