221. Hawking Stephen: Az idő rövid története
{mosimage}
Vásárolható a könyvesboltokban.
Mi ez? Bonyolult dolog, annyi azonnal látszik, legalábbis nehezen értelmezhető. Nézzük csak sorjában! Először is Hawking jó tizenöt évvel ezelőtt megírta Az idő rövid történetét. Az 1988-ban jelent meg először angol nyelven. Rögvest lefordították az általunk is megérhető nyelvre, és 1989-ben kiadták először. A közönségsiker nálunk sem maradt el, így másodszor 1993-ban, harmadszor 1995-ben, negyedszer 1998-ban, ötödször 2001-ben is kiadták Maecenas-ék. Szövege belül természetesen változatlan maradt, csupán a külső kemény tábláját módosították közben hazai grafikusaink. Semmi akadálya nem lett volna, hogy a 6-dik vagy n-edik változatlan kiadásra is sor kerüljön az idő történetében.
Ám, nem ez történt! Mivel Hawking (joggal) érezhette hogy már az eredeti műve is kiegészítésre szorul, tehát kiegészítette, kicsit javítgatta. Kibővítette egy teljesen új fejezettel, Féregjáratok és az időutazás címmel. Ez jó lazán gépelt 13 oldalnyi többlet. Aztán írt egy új előszót, pusztán azért mert az eredeti műhöz nem írt előszót, így most írt. Azt a könnyfakasztóan gyönyörűségesen tudományos és felemelően értelmes lírai előszót viszont, melyet Carl Sagan írt a régi könyve elé: könnyed mozdulattal tüntette el könyve elejéről. Na mindegy, ezen nem lehet segíteni, mivel 1996-ban ezt így nyomtatták Angolországban ki. Könyve természetesen változatlanul világsiker, már 40 nyelvre fordították le, és a Föld minden 750 emberére jut egy eladott példány. (Ha kereken 6 milliárd embert veszünk, akkor ez 8 millió kötet – ha jól számolom. Több könyvet adtam el a fizikáról, mint Madonna a szexről – dicsekszik Hawking).
Egyet tudtunk eddig csinálni: nem venni tudomást az újról, hanem amíg lehetett húzni a dolgot, azt a régi kiadást nyomtuk újra. Minden jónak vége szakad egyszer: úgy tűnik most már csak az újabb variáció adható ki. Így kerül sor a 2003-as kiadásra, amely a népszerű és magas színvonalú természettudományos köteteket sorban megjelentető Talentum tudományos könyvtár keményfedelű sorában jött ki. Ez a könyv is szép, jól olvasható, nemes szöveget tartalmazó, sok mindent megtudunk belőle.
Csak egyet nem: miért is ez az ÖTÖDIK felújított és átdolgozott kiadás? De talán helyes ez, még valami rejtély és kutatnivaló kell is, hogy maradjon a Világegyetemünkben.