2008. szeptember – Szabadszemes galaxisles
A ma Andromeda-köd, vagy Andromeda-galaxis névvel illetett hosszúkás fényfolt sötét égboltú helyről nézve annyira feltűnő jelenség, hogy minden bizonnyal már az ősember is észrevette derengő fényszivarját. Az első ismert említés egy perzsa csillagásztól, Al-Szufitól származik, aki 946-ban megjelent könyvében még rajzot is közölt róla. A mai csillagászok vagy egy tucatnyi jelöléssel tartják számon, legelterjedtebb kódja azonban M31, amely a híres francia csillagász, Charles Messier 1771 -ben publikált első katalógusára utal. A Messier listán 31-es számmal jelölt Andromeda-köd hossza 2 fok, szélessége a fél fokot is meghaladja, de kiváló égen ennél is nagyobbnak látszik. Megtalálását fényes csillagok segítik. Elsőként az Andromeda ívének középső csillagát, a 2 magnitúdós Béta Andromedae-t kell megkeresnünk. Innen északnyugat felé található a 4 magnitúdós Mü Andromadae, majd ugyan ilyen távolságra a kicsit halványabb Nü And következik. Közvetlenül mellette pedig már ott fénylik az Andromeda-köd, amelyet városokból csak látcső segítségével fogunk megpillantani, falusi vagy hegyvidéki égen azonban szabad szemmel is könnyen megláthatjuk.
A Pegasus-négyszög és az Andromeda csillagívének segítségével könnyen megtalálhatjuk az M31-et.
A köd mibenlétének tisztázása sokáig váratott magára, a megfejtés története pedig a csillagászat egyik legszebb és legizgalmasabb fejezete. Száz évvel ezelőtt még az volt az uralkodó nézet, hogy az Andromeda-köd egy kialakulóban lévő bolygórendszer, ily módon nagyon közel kell lennie, különben nem látszana ekkorának. A csillagászok kisebb része gondolta csak úgy, hogy az M31 egy önálló galaxis, sok milliárd csillag otthona. Mivel több csillagász is látni vélte a sok év különbséggel készült felvételein a köd forgását, úgy tűnt, nincs helye vitának: a égitest csakis közeli, kisméretű objektum lehet, különben évszázadok alatt sem látnánk a forgását. Heber Doust Cirtis amerikai csillagász 1917-től kezdve kutatott nóvák felvillanása után a ködben, melyeket tucatszám fedezett fel. Ennyi nóva véletlen egyirányú feltűnése statisztikai képtelenség. Csak akkor fordulhat elő, ha az Andromeda-köd valóban egy önálló galaxis, melynek milliárdnyi csillaga közül kerülnek ki a Curtis által megfigyelt nóvák.
Éder Iván felvétele 2004. szeptemberében készült az Andromeda-ködről. A magtól balra, a köd pereménél látszó bolyhos csillag az M32, az M31 alatt mutatkozó elnyúlt fényfolt pedig az M110.
A probléma nyilvános vitájára 1920. április 26-án került sor, az Amerikai Tudományos Akadémia zsúfolásig telt üléstermében. A kialakulófélben lévő naprendszer elméletét védték a sokkal híresebb csillagászok, de Curtis váratlanul hatásos előadónak, nóvái pedig nagyon erős érvnek bizonyultak. A vita végül döntetlennel zárult, de az a tény, hogy Curtis ki tudta harcolni ezt az állást, meglepően sok csillagászt állított át a "sziget-univerzum" elképzelésre, vagyis hogy az Andromeda-köd egy távoli, a Tejútrendszertől különálló csillagváros. A kérdés végleges eldöntése már csak néhány évet váratott magára, hiszen 1919-ben használatba vették a világ addigi legnagyobb, 2,5 méter tükörátmérőjű teleszkópját. A remek műszerrel 1922-ben kezdett fotográfiákat készíteni az Andromeda-ködről Edwin Hubble, akinek nevéhez a Világegyetem tágulásának felfedezése is fűződik. A következő év októberében egy csillagra lett figyelmes a köd szélén. A csillag idővel elhalványult, de mivel később újra kifényesedett, nem nóva volt, hanem egy fényét periodikusan változtató cepheida típusú csillag. Ezek legfőbb értéke, hogy a fényességváltozás periódusa megadja a csillag abszolút fényességét, amit a látszóval összevetve megkapjuk a csillag, így az Andromeda-köd távolságát.
Ma már nem csak az Andromeda-köd legfényesebb csillagait, hanem a hozzá tartozó gömbhalmazok (G1) legfényesebb csillagait is le tudjuk fotózni (HST, NASA, ESA).
Hubble egy éven belül 36 nagyon halvány változócsillagot fedezett fel az Andromeda-ködben, köztük egy tucat cepheidát, valamint talált 63 nóvát is. A világ legnagyobb távcsöve csillagaira bontotta a legközelebbi extragalaxist. A cepheidák segítségével pedig ki tudta számolni az M31 távolságát, ami 800 ezer fényévnek adódott. Ebből a távolságból egyetlen naprendszer sem látszódhat ekkorának egünkön. Nem volt más, mint elfogadni, hogy más galaxisok is léteznek, a Tejútrendszer pedig csak egy közülük. Később kiderült, hogy cepheidáknak két típusa van, melyeket eltérő módon kell távolságmérésre használni, ami 2,2 millió fényévre módosította az Andromeda-köd távolságát, ami a ma elfogadott érték.
{mosimage}
Az infravörös tartományban fénylő porfelhők gyönyörűen kirajzolják az M31 kis szögben látszó spirálkarjait.
Az M31 spirális galaxis, ám lapjára nagyon kis szögben látunk rá, így vizuálisan nem látható spirális szerkezete. Csak fotókon tűnik fel, hogy körben sötét porfelhők szegélyezik, melyek kirajzolják spirálkarjait. A nagytömegű galaxis számos kísérő galaxissal büszkélkedhet, melyek közül kettő látható kisebb távcsövekkel is. Mindkettő bekerült Messier katalógusába is 32-es és 110-es sorszámmal. Amikor ezeket az égitesteket nézzük ne feledjük, hogy olyan fény jut a szemünkbe, amely 2,2 millió évvel ezelőtt indult el felénk.
