Égi kalendárium: 2021. július

Beköszöntött július, vele az igazi nyár, a szabadságok, az észlelőtáborok évadja. Reméljük, sok-sok derült estét tölthetünk a csillagos égbolt alatt – ajánlónkban ehhez próbálunk segítséget nyújtani.

A bolygók járása

Merkúr: A hónap első felében megfigyelésre kedvező helyzetben van. 4-én kerül a legnagyobb nyugati kitérésbe, 21,6°-ra a Naptól, ekkor egy és negyed órával kel a Nap előtt. Láthatósága a hónap közepéig nem változik, ezután lassan, majd 20-a után gyorsan romlik, és 25-e után eltűnik a kelő Nap fényében.
Vénusz: Napnyugta után látható a nyugati ég alján mint fehér fényű, ragyogó égitest. Közel másfél órával nyugszik a Nap után. Noha egyre távolabb látszik a Naptól, az ekliptika látóhatárhoz viszonyított hajlásszögének csökkenése miatt láthatósága nem javul. Fényessége –3,9 magnitúdó, fázisa 0,9-ről 0,82-ra csökken, átmérője 11,1˝-ről 12,6˝-re nő.
Mars: Előretartó mozgást végez a Cancer, 10-étől a Leo csillagképben. Láthatósága fokozatosan romlik, napnyugta után kereshető a nyugati látóhatár közelében, este nyugszik. Nem könnyű megtalálni, mert fénye egyre inkább belevész az alkonyatba. Fényessége 1,8 magnitúdóról 1,9 magnitúdóra, látszó átmérője 3,9˝-ről 3,7˝-re csökken.
Jupiter: Hátráló mozgást végez az Aquarius csillagképben. Késő este kel, az éjszaka nagyobb részében látható a feltűnően fényes bolygó a déli égen. Fényessége –2,7 magnitúdó, átmérője 47˝.
Szaturnusz: Hátráló mozgást végez a Capricornus csillagképben. Este kel, majdnem egész éjszaka megfigyelhető alacsonyan, déli irányban. Fényessége 0,3 magnitúdó, átmérője 18˝.
Uránusz: Éjfél körül kel, az éjszaka második felében látható. Előretartó mozgása a Kos csillagképben egyre lassul.
Neptunusz: A késő esti órákban kel. Az éjszaka nagy részében látható, hátráló mozgást végez az Aquarius csillagképben.

Két Galilei-hold árnyéka a Jupiteren július 29-én

A Jupiter három héttel van augusztusi oppozíciója előtt, így a holdak és árnyékvetésük a Földről nézve nagyon közel látszik egymáshoz. Az oppozíciótól távolabb nagy időkülönbséggel látnánk őket, és nagyban elválna a két esemény. Igaz, hogy árnyékvetést viszonylag gyakran láthatunk, két holdét egyszerre megfigyelni viszont különleges esemény.

Ezen az estén a legbelső Io és a legkülső Callisto árnyéka vetül egyszerre az óriásbolygóra. Sajnos a jelenségeket közel a látóhatárhoz láthatjuk, ezért érdemes jó délkeleti horizontú észlelőhelyet választani. A Jupiter 19:20 UT körül kel (az ország keleti részén hamarabb), ekkor a Callisto árnyéka már a bolygó felhőin látszik. A kis fekete ­pöttyöt az egyenlítőtől délre, a nyugati perem közelében kell keresnünk. A két árnyékvető hold a bolygótól keletre látszik ekkor. 20:05 UT-kor megjelenik az Io árnyéka a Jupiter keleti peremén, miközben a Callistóé már egészen nyugatra húzódott. Az Io árnyéka nagyobb és kontrasztosabb (annak ellenére, hogy maga a hold kisebb a Callistónál, hiszen a legkülső hold árnyékkúpja jóval hosszabb, így jelentősen elvékonyodik, a penumbrája miatt diffúzzá válik, mire a bolygóig elér). Megfigyelhető a szögtávolság különbsége is: az Io 10 ívmásodpercre van a Jupiterre vetülő árnyékától, míg a Callisto 50 ívmásodpercre. Az Io árnyéka gyorsan halad szinte az egyenlítő vonalában, és fél órával később, 20:37-kor a korongja is a bolygó elé ér. Ekkor a Callisto árnyéka már nagyon a bolygókorong szélén lesz látható, elvben 2 perccel később hagyja el azt. Maga a hold még ekkor is 5 ívmásodpercre lesz a Jupiter keleti peremétől, hiszen csak 21:10 UT-kor kerül elé. Ekkor már két árnyékot nem, viszont innentől két hold korongját láthatjuk a Jupiter előtt, miközben az egyik árnyékának vonulását még figyelhetjük. Ebben az időben már 15° magasan lesz a bolygó a horizont felett. Akik tovább figyelik a bolygót, láthatják, amint az Io árnyéka 22:24-kor elhagyja a bolygót, maga a hold 22:55-kor vonul le. A lassabban mozgó Callisto korongja viszont csak hajnalban, 1:31 UT-kor hagyja el a Jupitert.

A Väisälä-kráter

A nem túl feltűnő alakzat az ötven évvel ezelőtt elhunyt neves finn csillagász Vryö Väisälä (1891–1971) emlékét őrzi. Eredményes kisbolyókutató volt, tanítványaival együtt mintegy 800-at fedezett fel, pályaszámításukra új módszert dolgozott ki. Kapcsolatban állt vele Kulin György is, aki mind a kisbolygókkal, mind optikai kérdésekben levelezett a finn tudóssal.
A holdi kráterek elnevezése mindig is vita tárgyát képezte. Ahogyan William Henry Pickering (1858–1938) 1904-ben írta: „A fő kráterek általában azoknak az embereknek a neveit viselik, akik keveset, vagy éppenséggel semmit sem tettek a szelenográfiáért”. A Väisälä esetében egy apró, teljesen jelentéktelen kráterről van szó: 8 km-es gödörkráter az Aristarchus-plató keleti szélén, méretre és kinézetre szinte teljesen megegyezik délnyugati szomszédjával, az Aristarchus Z-kráterrel. De ha nagy távcsővel és nagyítással nézzük kiváló légköri kondícióknál, akkor felfedezhetünk némi különbséget. Az első, hogy a Väisälä élesebb peremű, fiatalosabb megjelenésű kráter, mint az Aristarchus Z. A másik, hogy közvetlenül nyugatra egy apró, két-három kilométeres krátert találunk. Keletre egy sekély kráter, vagy inkább kaldera vonja magára a figyelmet. Ez a fő forrása a több ágból álló, bonyolult szerkezetű Aristarchus-rianásnak. A Väisälätól délre egy apró dómot láthatunk, ami nem is klasszikus holddóm, hanem inkább a Marius-dómmező markánsabb megjelenésű dómjaira emlékeztet. Az Aristarchus régió sokak szerint a legérdekesebb holdi terület. Vulkanikus eredete ma már nem kérdés. Itt található az egész holdfelület legnagyobb albedójú alakzata, az Aristarchus-kráter, és a legnagyobb meanderező rianás, a Vallis Schröteri. Az Oceanus Procellarum szintjénél mintegy 2 km-rel magasabb terület enyhén vöröses árnyalatú az egész területet befedő vulkanikus hamu miatt. A vidéket nem hivatalosan Wood foltjának is nevezik Robert Williams Wood (1868–1955) amerikai fizikus után.

A Schröter-völgy, a Herodotus és az Aristarchos, valamint az apró Väisälä-kráter Gulyás Krisztián 2019. január 18-i felvételén, melyet egy 180/2700-as Makszutov–Cassegrain-távcsővel készített

Az Aristarchus-kráter éppen ennek a ­„megadómnak” a délkeleti szélén keletkezett, talán 500 millió évvel ezelőtt, és fényes sugársávjával beterítette tágabb környezetének egy részét. A teleholdnál készült fotókon jó látható, hogy az Aristarchus-kráter után éppen az, a tőle északra található szív alakú terület a legfényesebb, amely a Väisälä-kráternek is otthont ad. Már alacsonyabb napállásnál – amikor a környék a legjobban megfigyelhető – is feltűnik, hogy ez a rész jóval világosabb, mint a környezete. A Väisälä-kráter a lunáció 11. napjától figyelhető meg egészen addig, amíg a terület már túl fényessé válik a kráter megpillantásához.

Ha fogyó fázisnál észlelünk, akkor a 24–25. nap ajánlható. Nyilvánvaló, hogy egy 8 kilométeres kráter túl kicsi ahhoz, hogy önálló célpont legyen. Ha vizuálisan észlelünk, akkor inkább hagyjuk ki az Aristarchus-krátert és a Vallis Schröterit, ezek túlságosan nagy és komplex alakzatok, és koncentráljunk az Aristarchus Z és a Väisälä-krátereket magában foglaló szív alakú területre, maximum a kis, 7 kilométeres Toscanelli-kráterig. Ha a légkör átlagon felül nyugodt, rengeteg részletet látunk. A legizgalmasabb és legérdekesebb a kráterünktől északkeletre húzódó Rupes Toscanelli és a már említett Aristarchus-rianás. Az Aristarchus-rianás egyik ága rajzolja ki a holdbéli Duna vonalát, a Prinz-kráter közelében, de ez már egy másik észlelés tárgya.

Júliusi holdsarlóvadászat

Az újhold időpontjához minél közelebbi, hajszálvékony holdsarló észlelése sokak számára jelent érdekes feladatot. A Nap közelében tartózkodó sarlóholdat sötét égen nem, csak az esti vagy a hajnali szürkületben tudjuk megfigyelni. Megfigyelésekor igen fontos tényező a holdsarló „kora”, vagyis ­mennyi idő telt el megpillantásakor az újhold időpontja után (esti ég), vagy ­mennyi idő van még hátra újholdig (hajnali ég). Minél vékonyabb holdsarlót észlelünk, annál „fiatalabb”, ha este észleljük, vagy éppen annál „idősebb”, hogyha hajnalban. A tapasztalat szerint a 24 órás, vagy annál fiatalabb/idősebb holdsarló megpillantása számít igazi „trófeának”. A világos égi háttéren nem könnyű a vékony ívet észrevenni, megtalálásában sokat segíthet egy binokulár, vagy goto-s távcső, és az az igazi, ha szabad szemmel is biztosan látjuk a sarlót.

Július 9-én hajnalban 23 órás holdsarlót észlelhetnek a korán kelők. A Hold egy órával kel a Nap előtt, megtalálásában a 11 fokkal nyugatra látható Merkúr, és a távolabbi Aldebaran is jó támpontot nyújthat.

További holdsarló-információk Cseh Viktor blogján.

Még mindig: Nova Cassiopeiae 2021

A Cassiopeia vendégcsillaga március vége óta tartja izgalomban az észlelőket. A magyarországi változócsillag-észlelők több mint 200 eddig beérkezett adata alapján a nóva fényváltozása meglehetősen szokatlan, egyértelműen a lassú nóvák csoportjába tartozik, az elmúlt hónapokban látványos hullámzás jellemezte viselkedését. Április végén meglepetésre elérte a szabadszemes láthatóságot, majd 8 magnitúdó közelébe halványodott, június végére ismét sokat fényesedett. A Nova Cas 2021 (V1405 Cas) fényességváltozásait az MCSE VCSZ oldalán követhetjük nyomon. Észleléséhez a korábban közölt észlelőtérképet használhatjuk, illetve az AAVSO térképgeneráló oldalán készíthetünk igényeinknek megfelelő léptékű, tájolású és határmagnitúdójú észlelőtérképet.

Csóvás égi vándorok

A nyári napforduló után érdekes változások álltak be. Az éjszakák hossza lassan, ugyan de elkezdett nőni, az észlelhető üstökösök száma fogyatkozni. Míg a múlt hónapban egy közepes távcsővel fotografikusan 37 potenciálisan megörökíthető üstökösről tudtunk beszélni, most számuk már csak 34. Azonban ezek többsége közelít a Föld felé ezét remélhetőleg aktivitásuk és ezzel együtt láthatóságuk is fokozatosan nő, illetve javul. Az e havi ajánló azonban mégis változatlanságot mutat, mert a várhatóan 14 magnitúdót fényességet meghaladó üstökösök szinte ugyan azok, mint egy hónappal korábban.

E hónap várhatóan legfényesebb üstököse ugyan az, mint egy hónappal korábban, a C/2020 T2 (Palomar). A vándor az Ökörhajcsár (Bootes) déli szélétől mozog a hónap során a Szűz (Virgo) délkeleti határa felé. A hónap során ezért inkább az éjszaka első felében lehet majd megfigyelni. A hónap közepéig, pontosabban 11-éig közelít a Naphoz, majd elérve perihéliumát távolodni kezd tőle. Sajnos a Földtől a két égitest mozgása miatt egyre messzebb kerül, így annak ellenére, hogy aktivitása kicsit nőhet, fényessége kissé csökken, vagy változatlanul 10,5-11 magnitúdó körül alakul. Megjelenését tekintve inkább egy fényes csillagnak látszik, amit egy kis ködösség vesz körül. Július 8-án áthalad egy kis „galaxismezőn”, amit az NGC 5384 (fényesség: 13,1 magnitúdó; átmérő: 1,5 x 0,8 ívperc), NGC 5386 (fényesség: 13,2 magnitúdó; átmérő: 1 x 0,4 ívperc), NGC 5382 (fényesség: 12,6 magnitúdó; átmérő: 0,9 x 0,6 ívperc), NGC 5387 (fényesség: 13,9 magnitúdó; átmérő: 1,6 x 0,3 ívperc) és az NGC 5374 (fényesség: 12,5 magnitúdó; átmérő: 1,6 x 1,5 ívperc) galaxisok alkotnak. A hónap utolsó előtti napjá, 30-án halad el az üstökös az NGC 5604 (fényesség: 12,8 magnitúdó; átmérő: 1,9 x 1 ívperc) galaxis mellett, szinte majdnem el is ütve azt.

C/2020 T2 (Palomar). 2021.06.16. 21:19 UT. 200/1000 Newton + ASI 183MM; Gain 111; 9×50 s, Benő Dávid

Majdnem cirkumpoláris maradt a C/2017 K2 (PANSTARRS) üstökös, de a hónap során így is egész éjszaka megfigyelhető, ahogy a Hercules csillagképben lassan halad déli irányba. A lassan a Jupiter távolságába (5,2 CSE) kerülő vándor várhatóan tovább fényesedik így a jelenlegi 13,3 magnitúdós fényessége a hónap végére már valószínűleg meg fogja haladni a 13 magnitúdót, így nem csak fotografikusan, de közepes vagy nagyobb távcsövekkel már vizuálisan is könnyű célpont lehet. Az egy hónappal ezelőtti fotókon a csillagszerű magot körülölelő kompakt kómából kiálló rövid csóva már kivehető volt. Azonosítása a lassú mozgása ellenére is viszonylag könnyű, mert mélyég objektumoktól mentes területen halad. Ez alól csak a 15-19-e közötti időszak kivétel, amikor egy olyan égterületen mozog, ahol pár az üstökössel méretben és fényességben is hasonló galaxis található. Ezek az NGC 6343 (fényesség: 13,8 magnitúdó; átmérő: 1,1 ívperc) és az NGC 6339 (fényesség: 12,7 magnitúdó; átmérő: 2,9 x 1,7 ívperc). Vizuális megfigyelés esetén a kérdéses égterületről egymást követő estéken készített rajzok alapján az azonosítása már könnyűszerrel megoldható.

A következő két üstököst már csak az éjszaka második felében lehet felkeresni, mivel mindkettő éjfél után kel. Az első a sorban a 7,5 év keringés idejű 4P/Faye. Minden második visszatérésének perihélium átmenetére a Nappal együttállásban kerül sor. A mostani szerencsére nem ilyen, így szeptember elejére egy akár 8-9 magnitúdós üstökösre is számíthatunk. Ettől azonban még időben és fényességben is messze vagyunk. Jelenleg az üstökös 13 magnitúdó fényességgel rendelkezik ami a hónap végére 12-12,5 magnitúdóig nőhet. A kométa a hónap elején a Kos (Aries) csillagkép nyugati oldaláról indulva a hónap végére a csillagkép keleti oldaláig jut el. Azonosítására a hónap elején kell jobban odafigyelni, amikor több méretben és fényességben is hasonló galaxis közelében halad el. Ilyenkor a csillagokhoz képet történő elmozdulása alapján lehet biztosan kijelenteni, hogy az üstököst pillantottuk meg. Az üstökös július 19-én 1 foknál közelebb halad el az 1781-es felfedezése óta a harmadik keringésének vége felé járó Uránusz mellett.

Érdemes már most elkezdeni az üstökös rendszeres felkeresését, hogy a fényességének változását minél pontosabban nyomon tudjuk követni.

A második, éjfél után megfigyelhető üstökös szintén rövid periódusú. A 15P/Finlay keringésideje 6,6 év. Előző társával együtt ez az üstökös is csak minden második napközelsége esetén kerül kedvező megfigyelhetőségi helyzetbe. Ilyen az idei is. Napközelsége majdnem a hónap közepén, július 13-án következik be kevesebb mint 1 CSE távolságban központi égitestünktől. Ekkor a Földtől már távolodóban lesz, így a hónap első felében fényessége várhatóan stagnálni fog a jelenlegi 11 magnitúdós értéknél, míg a hónap második felében 0,5 magnitúdós fényességcsökkenésére számíthatunk.

A hónap elején kicsivel 1 órával kel a Nap előtt a Kos (Aries) és a Cet csillagképek határán. A hónap során innen gyorsan mozog majdnem a Bika (Taurus) és a Szekeres (Auriga) déli határáig. Közben 5-én a várhatóan 10-10,5 magnitúdós üstökös kevesebb, mint 30 ívpercre (a Hold átmérője) megközelíti a fogyó holdat. Érdemes lehet megpróbálkozni 16-án hajnalban az üstökös és a tőle 20 ívpercre levő piciny, de szép PK 171-25.1 (fényesség: 13,9 magnitúdó; átmérő: 0,38 ívperc) planetáris megörökítésével.

Ugyan továbbra is cirkumpoláris a C/2019 L3 (ATLAS) üstökös, de még mindig alacsonyan található az északi égen. A hónap során komótosan halad kelet felé a Szekeres (Auriga) csillagképben a Capella és a Mankalinan csillagokkal szinte párhuzamosan. Éppen ezért láthatósága hajnalban jobb. A hónap során mind a Naphoz, mind a Földhöz közelít ezért fényessége a jelenlegi 12,2 magnitúdó körüli értékről kissé nőhet és akár meghaladhatja a 12 magnitúdót is. Azonosítása viszonylag egyszerű, mivel olyan vidéken halad keresztül, ami ugyan hemzseg a csillagoktól, de nincs olyan mélyég objektum, amivel össze lehetne keverni.

Aki a teljes lista iránt érdeklődik, amit egy 200/800-as Newton távcsővel fotografikusan érdemes lehet megkeresni, azok forduljanak a rovatvezetőhöz az ustokoseszleles@gmail.com e-mail címen, vagy jelentkezzenek a Facebook Üstökös (Üstökös | Facebook ) csoportba, ahol a teljes lista elérhető. Természetesen a listán szereplő objektumok megkeresését kisebb távcsövekkel is eredményesen meg lehet próbálni.