Marton Kata és Marton Géza: Szabó Lőrinc – Mozart hallgatása közben
SZABÓ LŐRINC:
MOZART HALLGATÁSA KÖZBEN
szörnyeteg igazság)… Igen, azt a testtelen úszást, a könnyűt, úgy, amint a gyermekkor csinálta, most megint a sellőként a vízben, szúnyogét fátyolködében, csak a z örök ég örök hajósa lenni, ahogyan ma is visz a képzeletem-agyam, valahányszor párologtat-emel a kép, mint karmestert a pálca, mely fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt! Óh, igen, a fényt, napot, a derűt, illatok táncát, szélhalk őzikét, s fent a kékben a habos gőzökét, azt kellene most visszahozni, hogy átjárjanak új, forró áramok, nem a grönlandi szörnyek, nem ezek a jegesmedve s rozmár hidegek, melyektől annyit szenved a szegény, hogy a pokolba vágyik, s annyit én; – kinti rémüktől félve hallgatom Mozartot, s tűnődöm a tavaszon vagy akárcsak a múlt nyáron (pedig az is vén volt már, ötvenötödik!): és felsóhajtok: Gyógyíts meg, Zene, Te, Mindenségé, édes üteme a fájdalomnak, Varázsfuvola, varázsjáték, Te, tündér mámora hitnek, reménynek: árnycsík a falon a nagy fényben, s a szívben nyugalom s üvegparázsként égő sugarak az élő lomb tengerzöldje alatt, s bölcsesség, a vidám öregeké, amilyen azé lehetett, azé a napórásé, ki – „Non numero horas nisi serenas” – drága jó intelmét adja, még most is tanácsul: „Csak derűs órát veszek tudomásul!”
Az 1989-ben Magyar László tervezte és készítette napóra, ami ma látható az épületen.
{mosimage}
